Legfrissebb bejegyzések
Társadalmi egyeztetések (2)
TÁJÉKOZTATÓ
A RENDELET-TERVEZETEK TÁRSADALMI EGYEZTETÉSÉRŐL
Tabdi Község Képviselőtestülete 12/2011. (VI. 30.) önkormányzati rendelete alapján az önkormányzati rendelet-tervezeteket 2011. július 1. napjától társadalmi egyeztetésre kell bocsátani
- az önkormányzat honlapján, valamint
- az önkormányzat helyi hirdetőtábláján
A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelet-tervezetekről az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
elektronikus levélcímen vagy a Polgármesteri Hivatal 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9. részére címzett levélben bármely állampolgár véleményt mondhat, illetve javaslatot tehet.
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) 3. § (1) bekezdése szerint személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben önkormányzati rendelet elrendelte.
Az Avtv. 3. § (5) bekezdése szerint az érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az érintett közszereplése során általa közölt, vagy a nyilvánosságra hozatal céljából általa átadott adatok tekintetében.
A véleményezők elektronikus levélcímen vagy levélben megadott személyes adata, és véleménye – az Avtv. fenti szakaszai értelmében – nyilvánosságra hozatal céljából átadott adatnak minősül. A személyes adatok a rendelet hatályba lépésétől számított három hónapig kezelhetők, ezen időpontot követően az adatok a honlapról törlésre kerülnek, a levélben érkezett véleményeket a Polgármesteri Hivatal megsemmisíti.
Önkormányzati rendelet kivonatos szövege:
Tabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011. (VI. 30.) önkormányzati rendelete Tabdi Község Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 2/2011. (II. 17.) önkormányzati rendelet módosításáról
Tabdi Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 103/B. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 2. § (1) bekezdésben foglalt feladatkörében a következőket rendeli el:
1. §
Tabdi Község Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 2/2011. (II.17.) önkormányzati rendelet 8. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, valamint az alábbi (6)-(10) bekezdéssel egészül ki:
„(5) A rendeletet-tervezetet és annak indokolását – kivéve a (7) bekezdésben felsorolt tervezeteket – az önkormányzat honlapján, valamint a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján történő közzététellel – a véleményezési határidő megjelölésével – társadalmi egyeztetésre kell bocsátani. A rendelet-tervezetet úgy kell közzétenni, hogy a vélemények kifejtésére a tervezett szabályozás céljához és hatálybalépéséhez igazodóan elegendő idő, de legalább öt nap álljon rendelkezésre.
(6) A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelet-tervezetről a honlapon megadott elektronikus levélcímen, továbbá hivatali címre küldött levélben bárki véleményt nyilváníthat.
(7) Nem kell társadalmi egyeztetésre bocsátani:
a) a fizetési kötelezettségekről,
b) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról készült beszámolókról,
c) a Képviselőtestület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról,
d) az önkormányzattal vagy a Polgármesteri Hivatallal jogviszonyban állók munkavégzéséről és juttatásairól
szóló rendeletet-tervezetet, továbbá
e) azokat a rendelet-tervezeteket, amelyek sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik, valamint
f) a hatályos rendeletet módosító rendelet-tervezetet, ha a módosítás kizárólag a magasabb szintű jogszabály módosítása miatt szükséges rendelkezéseket tartalmaz.
(8) A társadalmi egyeztetésre történő közzétételért, a vélemények feldolgozásáért, a (9) bekezdés szerinti összefoglaló elkészítéséért az előterjesztő – Bizottság előterjesztése esetén a Bizottság elnöke – felelős. A beérkezett vélemények, javaslatok rendelet-tervezetbe történő beilleszthetőségét az előterjesztő mérlegeli. Nem vehető figyelembe az a vélemény, amely sértő kifejezéseket tartalmaz, a rendelet-tervezet tárgyához nem kapcsolódik, vagy névtelenül érkezett. Az előterjesztőt a beérkezett vélemények, javaslatok tekintetében egyedi válaszadási kötelezettség nem terheli.
(9) A rendelet-tervezet előterjesztéséhez csatolni kell a jogalkotásról szóló törvényben előírt előzetes hatásvizsgálat eredményéről készült hatásvizsgálati lapot, valamint a társadalmi egyeztetés során beérkezett vélemények – elutasított vélemény esetén az elutasítás indokát is tartalmazó – tipizált összefoglalóját.
(10) A véleményező adatai a véleményezett rendelet hatályba lépésétől számított három hónapig kezelhetők, a véleményt, valamint a személyes adatokat ezen időpontig kell a honlapról törölni, levélben érkezett vélemény esetén megsemmisíteni. Amennyiben a véleményezett rendelet nem lép hatályba a honlapról történő törlést, és az iratok megsemmisítését az erről szóló döntést követő 30 napon belül kell elvégezni. A határidőkről, és az adatkezelés szabályairól a véleményező figyelmét a honlapon és a helyi hirdetőben kell felhívni.
-.-.-.-.-.-
T a b d i, 2011. augusztus 10.
Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet
jegyző
Közzétéve
Társadalmi egyeztetések
Címkék alatt
TABDI KÖZSÉG JEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S
(a Képviselőtestület 2012. február 14-i ülésére)
Tárgy: A szociális ellátásokról szóló rendelet módosítása
A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény, a Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXVI. törvény, továbbá a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény 2012. január 1-i hatállyal több ponton módosította a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényt (Szt.) és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényt.
A törvények változásával a végrehajtási rendeletek is módosultak.
A változások egy része érinti az önkormányzat szociális ellátásokról szóló rendeletét:
A helyi lakásfenntartási támogatás nyújtására lehetőséget biztosító törvényi felhatalmazás 2012. január 1-i hatállyal megszűnt, a 2012. január 1-je előtt megállapított helyi lakásfenntartási támogatást legkésőbb 2012. március 31. napjáig lehet folyósítani.
A normatív lakásfenntartási támogatás megállapítása 2012. január 1. napjától a Képviselőtestület hatásköréből jegyzői hatáskörbe került, a rendelkezést a január 1-jét követően benyújtott kérelmek esetében kell alkalmazni.
Az önkormányzat a bérpótló juttatásban (jelenleg foglalkoztatást helyettesítő támogatásban) részesülők esetében a jogosultság megállapítását, illetve a támogatás folyósítását már 2011. évtől a lakókörnyezet rendezettségének biztosításához köthette, ez a felhatalmazás január 1. napjától kiterjed az aktív korúak ellátásában (a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban és rendszeres szociális segélyben) továbbá a lakásfenntartási támogatásban részesülőkre is.
Felhatalmazást kapott az önkormányzat, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatást – a rendszeres szociális segélyre vonatkozó szabályozáshoz hasonlóan – részben természetben nyújtsa, amennyiben a családban védelembe vett gyermek él.
Módosult a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások intézményi térítési díjának megállapítása, e szerint a díjat a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás egy főre jutó összegének különbözetében kell meghatározni úgy, hogy a szolgáltatási önköltséget már nem az előző évi tényadatok, hanem a tárgyévre tervezett adatok alapján, a tárgyév április 1. napjáig kell megállapítani.
A fenntartó az intézményi térítési díjat a törvény szerint kiszámított és dokumentált térítési díjnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja, illetve a szolgáltatási önköltség év közben egy alkalommal korrigálható, ha azt a tárgyidőszaki folyamatok indokolják.
Az étkeztetés intézményi térítési díja 2011. április 1. napjától 420 Ft/ellátási nap, házhoz szállítással 610 Ft/ellátási nap. A díj – tekintettel arra, hogy a vásárolt élelmezés díja is változott – 526 Ft-ra, házhoz szállítással 719 Ft-ra növekszik általános forgalmi adóval együtt.
A díjemelkedés jelentős, elvitel, helyben fogyasztás esetén 25 %, házhoz szállítás esetén 18 %. A jelenlegi adatok alapján a 26 fő étkező közül 18 főnek 18 %-kal, 2 főnek 16,5 %-kal, 3 főnek 8-10 % között emelkedne a napi térítési díj.
A megváltozott törvényi szabályok alapján a szociális ellátásokról szóló rendeletben a lakásfenntartási támogatás megállapítására vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül kell helyezni, valamint módosítani kell az étkeztetés 2012. április 1. napjától hatályba lépő intézményi térítési díját.
A rendelet-tervezet a lakókörnyezet rendezettségének előírását a jelenleg is hatályos szabály szerint a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőkre tartalmazza, e körben nem javasolunk változtatást.
További fontos változások (tájékoztatásul, a helyi rendeletet nem érintik):
- 2012. január 1. napjától a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100 %-áról 80 %-ára csökkent, havi 28.500 Ft-ról 22.800 Ft-ra.
- A rendszeres szociális segély maximum összege változott, ha a családban csak rendszeres szociális segélyre jogosult személy él a segély összege nem lehet magasabb, mint a nettó közfoglalkoztatási bér 90 %-a, ha a rendszeres szociális segélyre jogosult mellett foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult is él, a két ellátás együttes összeg nem lehet magasabb a nettó közfoglalkoztatási bér 90 %-ánál.
- Módosult a rendszeres szociális segélyre jogosító feltétel, a korábbi 55 év helyett, a segélyre jogosító életkori határ a nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt év, az ezt az életkort be nem töltött személyek foglalkoztatást helyettesítő támogatásra szerezhetnek jogosultságot. (A már megállapított ellátásoknál a segély megállapítására és összegére vonatkozó rendelkezéseket 90 napon belül kell felülvizsgálni).
- A szociális ellátásban részesülő személyek részére nyújtható előleg 2012. január 1. napjától megszűnt, (korábban a rendszeres ellátásban részesülő személy a részére megállapított ellátás havi összegének 50 %-át előlegként vehette fel, melyet részletekben, a következő hat hónapban folyósított ellátásból törleszthetett).
- Módosultak az adatvédelemre, adattovábbításra, illetve a szociális nyilvántartásra vonatkozó rendelkezések, továbbá végrehajtási rendelet szabályozza a természetben nyújtott ellátás során az önkormányzat és a szolgáltató közötti adatcsere formáját, tartalmát, és a jóváírás szabályait.
Tájékoztató a társadalmi egyeztetésről:
T a b d i, 2012. január 12.
Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet sk.
jegyző
TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
HATÁSVIZSGÁLATI LAP
előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. § (2) bekezdése alapján a szabályozás várható következményeiről
A rendelet-tervezetet tárgyaló Képviselőtestületi ülés időpontja: 2012. február 14.
Tabdi, 2012. január 12.
Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet sk.
jegyző
TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
__/2012. ( ) önkormányzati rendelete
a szociális ellátásokról szóló 4/2011. (III. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról
Tabdi Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2011. törvény 92. § (2) bekezdés f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §
A szociális ellátásokról szóló 4/2011. (III. 24.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 3. § (1) bekezdésének első mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép:
„(1) Rendszeres szociális segélyre jogosult a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben az aktív korúak ellátására előírt feltételekkel rendelkező személyen kívül…”
2. §
(1) Ez a rendelet a (2) bekezdés kivételével 2012. február 15. napján lép hatályba, és 2012. április 28. napján hatályát veszti.
(2) A rendelet melléklete 2012. április 1. napján lép hatályba.
(3) Az Ör. 2. alcímében a „Bérpótló juttatásra való jogosultság egyéb feltételei” szöveg helyébe az „Aktív korúak ellátására való jogosultság egyéb feltétele” szöveg, az Ör. 2. § (1) bekezdésében a „bérpótló juttatásra való jogosultság” szövegrész helyébe a „foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság” szöveg lép.
(4) Hatályát veszti az Ör. 1. § (2) bekezdésében a „lakásfenntartás támogatás” szöveg, valamint az Ör. 4. §-a.
Fábián Sándor Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet
polgármester jegyző
Melléklet a __/2012. ( ) önkormányzati rendelethez
Étkeztetés intézményi térítési díja
Közzétéve
Társadalmi egyeztetések
Címkék alatt
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||