|
A Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési
Egyesületének 2005. évi ünnepélyes tanévnyitójának megtartására az idén
iskolánkat kérték fel. Az egyesületnek jelenleg 30 iskola a tagja.
|
|
 |
Az ünnepség egy kedves szokással kezdődött, a
hagyományoknak megfelelően az idén is a nagyobbak, most az ötödikesek
vezették át az elsősöket az óvodából a művelődési házba, a tanévnyitó
helyszínére. |
|
 |
A 2005/2006-os tanévet Font Sándor országgyűlési
képviselő nyitotta meg, aki beszédében kifejtette, hogy egy település
életében szükség van az iskolára, szükség van a kisiskolák gyermek- és
nevelésközpontú tevékenységére.
|
|
 |
Szikszai László, az iskola igazgatója ismertette az új
tanév fő feladatait, reményét fejezte ki, hogy az előző évek szép
versenyeredményei az idén is folytatódnak. Kiemelte, hogy az iskola
felszereltsége - a tornaterem hiányától eltekintve - a XXI. századnak
megfelelő. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítik az iskola
eredményes munkáját.
|
|
 |
A beszédeket az iskolások vidám, a
diákéletet kifigurázó jelenetei tarkították.
|
 |
 |
|
 |
Az elsősök iskolába lépésük alkalmából egy kis ajándékot vehettek át |
|
|
Az ünnepség után a vendég tanárok és igazgatók
körbejárták az iskola termeit, épületét, a tanulók hazamentek, lélekben
már készülve a másnapi becsengetésre.
|