címlap Oktatás

Legfrissebb bejegyzések

Oktatási hírek (7)

Sem a téli hideg, sem a sok hiányzó nem tántorította el a Tabdi óvoda dolgozóit és az SzMK-t, hogy hagyományaihoz hűen, a szokásos időben, az idén is megrendezzék FARSANGI BÁLJUKAT.

Izgatottan, ünneplőbe öltözve gyülekeztünk reggel, mert a talán a legszebb ünnep küszöbén a várakozás pillanatait élhettük át közösen.

A kis csengettyű jelezte számunkra, hogy „végezetek az angyalok” és most már jöhetnek a gyerekek!

Óvodánk apraja-nagyja 2011. 12. 14-én NAGYKARÁCSONYT, a MIKULÁSFALVÁT vette úti célul. 

 December 9-én délelőtt szorgos anyukák gyűltek össze, hogy ünneplőbe öltöztessük az óvodánkat. Mindenki valami hasznos kellékkel érkezett. Fenyőágakat, szalagokat, bogyókat, gyümölcsöket, gyertyákat hoztak, melyekből asztali díszek, kopogtatók készültek. 

 

Igaz, nem szánon, és a hegyeken, mint a vers mondja, mivel sajnos még nem esett a hó. Pedig a gyerekek már nagyon várják, mint ahogyan a  Mikulást is várták.

A nevelési évünk első szülői értekezletén a felvetett kirándulási javaslatok közül az idén két kirándulást is tudtunk szervezni a szülők kérésére, a mi legnagyobb örömünkre.  (Sajnos tavaly egyéb okok miatt, nem jött össze egyetlen egy kirándulás sem.) 

Minden évben bekapcsolódunk a falu egészség heti programjába. Nem volt ez máshogy az idén sem. Ehhez az időponthoz illesztjük a programunkban is szereplő egészség hetet.