Legfrissebb bejegyzések

2012. május 14. hétfő, 17:13

Nyugdíjas anyáknapja

2012 05. 09.-én Anyáknapját tartottak a nyugdíjasok.

A klub vezetője, Tóth Sándorné köszöntötte a jelenlévőket, majd Aszódi Gergő, Aszódi Dániel és Aszódi Márton szavaltak a nagymamák örömére a versmondók sorát Andriska Lászlóné zárta.

2012. május 14. hétfő, 16:06

Középkori víg nap! 2012-06-09 (falunap)

Sok szeretettel várjuk 2012. 06. 09-én a tabdi sportpályára egy középkori víg napra!

2012. május 10. csütörtök, 07:23

MÁV Hírdetmény

HIRDETMÉNY

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2012. május 14-től május 18-ig a Szabadszállás - Csengőd vonalszakasz  karbantartási munkálatai miatt a hirdetményen szereplő vonatok menetrendje a fejrovatban feltüntetett napokon módosul, továbbá a szürke háttérrel jelölt állomásközökben vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A hirdetményen szereplő nemzetközi vonatok Cegléd-Kiskunfélegyházán át közlekednek. 
 
Felhívjuk utasaink figyelmét, hogy az IVO ANDRIC nemzetközi vonat belföldi vonatrészét Ferecváros-Kiskunhalas között, az  AVALA és a BEOGRAD nemzetközi vonatok belföldi vonatrészét Budapest-Keleti - Kunszentmiklós-Tass között lemondjuk! 

Az utazásuk során Önöket érő esetleges kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!

A teljes hírdetmény letölthető és megtekinthető a cikk alatt!

2012. május 09. szerda, 20:58

Jegyzőkönyv - 2012. április 26.

TABDI KÖZSÉG

KÉPVISELŐTESTÜLETE

___________________________________________________________________________

4/2012. sz. ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Tabdi Község Képviselőtestülete 2012. április 26-án a Polgármesteri Hivatalban – a 7, 8, és 9. napirend tárgyalása során Kaskantyú Község Képviselőtestületével együttesen - megtartott üléséről

Jelen vannak: Fábián Sándor polgármester, Kovács László alpolgármester, Földházi Ferenc, Krauczi József képviselők, Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet jegyző, valamint a 7, 8, és 9. napirend tárgyalásánál:

Újházi Zsolt Kaskantyú község polgármestere, Kukucska Sándor Kaskantyú község alpolgármestere, Hermanné Németh Andrea, Kelemen István, Kiss Pál, Turú Gyula, Sáfár Jánosné Kaskantyú Község Képviselőtestületének tagjai, Filus Jánosné Kaskantyú Község jegyzője, Nemesné Ambrus Mónika jegyzőkönyvvezető

Bejelentetten távol maradt: Barna Lajos Attila és Szkenderovits Lajosné képviselők

Bejelentés nélkül távol maradt: Sipiczki Zoltán képviselő

A polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a testület határozatképes, az ülést megnyitja. Javasolja, hogy a kiküldött meghívó szerinti napirendeken kívül 11. napirendben a sürgősséggel előterjesztett, a hidroglóbuszon létesített távközlési bázisállomás bérleti szerződését tárgyalják, a további sorrend változatlan. A Képviselőtestület a napirend kiegészítését, majd a teljes napirendet egyhangúlag elfogadta.

N A P I R E N D:

  1. Tájékoztató a két ülés közötti fontosabb ügyekről, valamint a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Rendelet Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Tabdi község önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Éves összefoglaló jelentés a 2011. évi belső ellenőrzéséről

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Beszámoló az önkormányzati társulásban ellátott feladatokról, valamint a polgármester Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulásban végzett tevékenységéről

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Tabdi község és Vérvölgy község 2012. évi testvér-települési programja

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Megállapodás körjegyzőség alapítására

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége alapító okirat

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Körjegyzői pályázat kiírása

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Polgármesteri Hivatal megszüntető okirata

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Hidroglóbuszon létesített távközlési bázisállomás bérleti szerződése

Ea: Fábián Sándor polgármester

  1. Kérdések, bejelentések, interpellációk

Zárt ülésen

  1. Kiskőrösi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői kinevezésének véleményezése

Előadó: Fábián Sándor polgármester

1.

Tájékoztató a két ülés közötti fontosabb ügyekről, valamint a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről

Fábián Sándor: Március 28-án a Rendőrkapitányságon kistérségi egyeztető fórumon vettem részt. Kiskőröshöz került Orgovány és Izsák is. Beszámoló hangzott el a bűnügyi munkáról, 100 bűncselekményből 67-ben történik vádemelés, ezzel az aránnyal a felderítés a 3. legjobb az országban.

Március 29-én Kiskőrösön megyei fejlesztési fórumon voltam, melyet Bányay Gábor tartott. 2012-2020. között a megyei önkormányzatnak területfejlesztési feladatai is lesznek. A tájékoztató a pályázatról, illetve a pályázati eljárásokról szólt.

Április 3-án egyeztettem a kertésszel, 13-án a faültetés, illetve a virágok ültetése is megtörtént.

Április 5-én az Üde-Kunság Egyesület vezetőségével kapcsolatos egyeztetés volt. A jövőben az Egyesület fogja kiírni a pályázatokat, az idei 120 millió Ft mellett az előző évről megmaradt pénz felosztása is feladat lesz.

Április 23-án szemétszedési akció volt, ami jól sikerült.

Április 25-én Kistérségi ülésen voltam Csengődön, amiről az egyebek között szeretnék majd beszélni.

Ma délelőtt volt Kaskantyún a Kőrösvíz Kft. taggyűlése, csatlakozott Soltvadkert és Hajós, Kecellel még nem sikerült megegyezni.

Kérdés, hozzászólás nem volt, a testület a polgármester tájékoztatását tudomásul vette.

2.

Rendelet Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról

(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva)

Krauczi József képviselő: A Szociális és Ügyrendi Bizottság a zárszámadást megtárgyalta és javasolja a rendelet előterjesztés szerinti elfogadását.

Földházi Ferenc képviselő: Nagyon jó, hogy több pontos is sikerült javulást elérni, a 2012. évi költségvetés már nem ilyen jó.

Fábián Sándor polgármester: Nekem is az a véleményem, hogy sikeres évet zártunk.

Több kérdés, hozzászólás, más javaslat nem volt Képviselőtestület 4 igen szavazattal, egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta:

__/2012. ( ) önkormányzati rendelet

Tabdi Község Önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról

(Rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva)

3.

Tabdi község önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása

(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva)

Fábián Sándor polgármester: Ami nagyon komoly, az a 967 ezer Ft állami támogatás visszafizetése az oktatásnál. A többi módosítás csak korrigálás.

Krauczi József képviselő: A Szociális és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és javasolja elfogadását.

Kérdés, hozzászólás, más javaslat nem volt, a Képviselőtestület 4 igen szavazattal, egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta:

__/2012. ( ) önkormányzati rendelet

Tabdi Község Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 9.) önkormányzati rendelet módosításáról

(Rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva)

4.

Éves összefoglaló jelentés a 2011. évi belső ellenőrzésről

Kérdés, hozzászólás nem volt, a Képviselőtestület 4 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:

14/2012. (IV. 26.) sz. határozat

Éves összefoglaló jelentés a 2011. évi belső ellenőrzésről

Tabdi Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92. § (10) bekezdése alapján a 2011. évi belső ellenőrzésről készült összefoglaló jelentést elfogadja.

5.

Beszámoló az önkormányzati társulásban ellátott feladatokról, valamint a polgármester Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulásban végzett tevékenységéről

(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva)

Fábián Sándor polgármester: Sajnos a rekultivációs pályázatról nem tudunk semmit, remélhetőleg rövidesen elfogadják. Az ivóvízminőség-javításhoz az önerőre is pályázatot fogunk benyújtani, ami október-november hónapban lesz esedékes. Ha ez sikerül, akkor a megvalósításhoz nem kell önerő, kivéve a külterületet, mert erre nem lehet pályázni.

Kérdés, hozzászólás nem volt, a testület 4 igen szavazattal, egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

15/2012./(IV. 26.) sz. határozat

Beszámoló az önkormányzati társulásban ellátott feladatokról, valamint a polgármester Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulásban végzett tevékenységéről

Tabdi Község Képviselőtestülete az önkormányzati társulásban ellátott feladatokról, valamint a polgármester Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulásban végzett tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.

6.

Tabdi község és Vérvölgy község 2012. évi testvér-települési programja

(Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva)

Kérdés, hozzászólás nem volt, a testület 4 igen szavazattal, egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

16/2012./(IV. 26.) sz. határozat

Tabdi község és Vérvölgy község 2012. évi testvér-települési programja

Tabdi Község Képviselőtestülete Vérvölgy testvértelepüléssel közösen megrendezésre kerülő 2012. évi programjait az alábbiak szerint fogadja el:

  1. 2012. május 11-12-13. napján Vérvölgy község meghívására a Tabdi Községi Sportegyesület „szenior” csapata részt vesz Szilágy megyében megrendezésre kerülő kispályás futballtornán.
  1. 2012. június 8-9-10. napján Tabdi község vendégül látja Vérvölgy község képviselőit, vállalkozóit a falunapon.
  1. 2012. július-augusztus hónapban – a pontos időpont későbbi egyeztetés során kerül meghatározásra – Tabdi Község Önkormányzata vendégül lát 10 általános iskolás gyermeket a testvértelepülésről egy hétre.
  1. 2012. augusztus-szeptember hónapban – a pontos időpont későbbi egyeztetés során kerül meghatározásra – Vérvölgy község vendégül látja településünk küldöttségét. A program kialakítása folyamatban van.
  1. 2012. szeptember hónapban Tabdi község vendégül látja Vérvölgy község küldöttségét a szokásos szüreti nap alkalmából, a szüreti nap időpontjáról a Képviselőtestület később dönt.
  1. 2012. december hónapban Tabdi község vendégül látja Vérvölgy Község küldötteit és a község egyházi vezetőjét az Adventi napok alkalmával.

Felelős: polgármester

Határidő: értelemszerűen

7.

Megállapodás körjegyzőség alapítására

(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva)

Fábián Sándor polgármester: Köszöntötte Kaskantyú Község Képviselőtestületét és jegyzőjét. Ismertette az együttes ülés három napirendjét, javasolta, hogy a napirendek megtárgyalását követően a két testület kötetlen beszélgetésen, ismerkedésen is vitassa meg a még felmerült kérdéseket.

Kérdés, hozzászólás nem volt, az előterjesztést Kaskantyú Község Képviselőtestülete egyhangúlag elfogadta, majd Tabdi Község Képviselőtestülete szintén egyhangúlag, 4 igen szavazattal elfogadta, és az alábbi határozatot hozta:

17/2012. (IV. 26.) sz. normatív határozat

Megállapodás körjegyzőség alapítására

Tabdi Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 40. § (1) bekezdése alapján Tabdi Község Önkormányzata és Kaskantyú Község Önkormányzata között létrejövő, 2012. július 1. napjától körjegyzőség alapításáról szóló megállapodást a határozat melléklete szerint elfogadja.

17/2012. (IV. 26.) sz. normatív határozat melléklete

MEGÁLLAPODÁS

Tabdi Község Önkormányzata, székhelye: 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9, valamint Kaskantyú Község Önkormányzata, székhelye: 6211 Kaskantyú, Hunyadi János utca 16. (a továbbiakban együttesen: alapítók) a helyi önkormányzatokról szóló LXV. törvény (Ötv.) 40.§ (1) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet (Ávr.) 4. § (1) bekezdése alapján megállapodnak, hogy Tabdi és Kaskantyú települések igazgatási feladatainak ellátására 2012. július 1. napjától körjegyzőséget alakítanak és tartanak fenn az alábbiak szerint:

A körjegyzőség elnevezése, főbb adatai:

1. A körjegyzőség elnevezése: Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége

2. A körjegyzőség székhelye: 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

3. A körjegyzőség kirendeltsége: 6211 Kaskantyú, Hunyadi János utca 16.

4. A körjegyzőség illetékességi területe: Tabdi és Kaskantyú községek közigazgatási területe

5. A körjegyzőség megalapításának időpontja: 2012. július 1.

Az alapítás költségeinek forrása:

6. A körjegyzőség – mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv – alapításának költségeit az alapítók közösen, egyenlő arányban viselik.

A folyamatos működtetés, üzemeltetés feltételei, ezen belül az alapítók hozzájárulásának aránya, mértéke, éves megállapításának módja:

7. Az alapítók megállapodnak, hogy:

a) a körjegyzőség hivatali helyiségeinek biztosításáról (a köztisztviselők, munkavállalók megfelelő elhelyezéséről) a székhely hivatal esetében Tabdi község önkormányzata, a kirendeltség esetében Kaskantyú község önkormányzata a saját költségvetése terhére gondoskodik,

b) a körjegyzőség költségvetésében jóváhagyott személyi juttatásokon belül a köztisztviselők és munkavállalók illetményét és egyéb juttatásait – a körjegyző kivételével – a munkavégzés helye szerint: a székhelyen foglalkoztatottak járandóságát Tabdi község önkormányzata, a kirendeltségen foglalkoztatottak járandóságát Kaskantyú község önkormányzata viseli. Amennyiben a köztisztviselő vagy munkavállaló a munkaköri leírása szerint a székhelyen és a kirendeltségen is munkát végez, az önkormányzatok a foglalkoztatás költségeit az egyes hivatalokban eltöltendő munkaidő alapján osztják meg,

c) a körjegyző illetményét és egyéb juttatásait, ideértve a képzés, továbbképzés, kiküldetés, és a körjegyző foglalkoztatásához kapcsolódó egyéb költségeket is, az alapítók közösen, egyenlő arányban viselik,

d) a szociális hozzájárulási adót, illetve a munkáltatót terhelő más járulékok költségét egymás között a személyi juttatásra előírt szabályok szerint osztják meg,

e) a körjegyzőség működésével kapcsolatos dologi és fejlesztési (beruházási) kiadásokat a felmerülés, felhasználás helye szerint, amennyiben a felmerülés, felhasználás helye egyértelműen nem állapítható meg (hivatalok által közösen használt jogszabályi háttéranyagok, jogtár, szakkönyvek, egyedi eszközök, stb.) és a költség megosztására más alkalmas mutató (létszám, óraszám, stb.) nincs, a költséget az önkormányzatok egyenlő arányban viselik,

f) az a-e) pontokban fel nem sorolt, egyedileg felmerülő költségek megosztásáról a körjegyzőség költségvetésének jóváhagyásakor külön állapodnak meg, megállapodás hiányában egyenlő arányban viselik.

8. A körjegyzőség működése után a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 3. melléklete 3. pontja szerint igényelhető havi 426.530 Ft normatív állami hozzájárulás az alapítókat egyenlő arányban illeti meg.

9. Az alapítók rögzítik, hogy az Ávr. 25. § (1) bekezdése alapján – mely szerint a körjegyzőség bevételei és kiadásai, engedélyezett létszáma a körjegyzőség székhelye szerinti önkormányzat költségvetésében szerepel – Tabdi község önkormányzatának költségvetési rendelete a körjegyzőség valamennyi bevételét, kiadását, engedélyezett létszámát, Kaskantyú község önkormányzatának költségvetési rendelete a körjegyzőség működéséhez történő hozzájárulás (kiadás) előirányzatait tartalmazza úgy, hogy a hozzájárulás havi összegének megállapításakor a Kaskantyú község önkormányzatát megillető normatív állami hozzájárulást is be kell számítani.

10. Kaskantyú község önkormányzata a körjegyzőség működési hozzájárulását Tabdi község önkormányzata részére a központi költségvetési támogatás számlára érkezését követő három munkanapon belül köteles havi részletekben utalni. A havonta esedékes összegről a települések polgármesterei a körjegyzőség költségvetésének elfogadását követő 15 napon belül – az önkormányzat előirányzat-felhasználási terve alapján – külön ütemtervet hagynak jóvá.

11. Az alapítók a körjegyzőség éves költségvetését első ízben 2012. június 30. napjáig, ezt követően – az önkormányzat költségvetési rendelete megalkotásának jogszabályban előírt határidejéig – állapítják meg. Az alapítók a bevételek és kiadások megosztásának arányát jelen megállapodás módosításával változtathatják meg.

12 Az alapítókat a körjegyzőség kötelezettségvállalással nem terhelt pénzmaradványa a jelen megállapodásban a kiadásokra és bevételekre előírt megosztás szerint illeti meg.

Az irányítási jogok gyakorlásának módja:

13. Az alapítók rögzítik, hogy az Ávr. 1. § (1) bekezdés l) pontja alapján az irányítási jogokat a 14. pontban foglaltak kivételével a székhely, Tabdi község önkormányzata gyakorolja

14. Az alapítók az Ávr. 25. § (2) bekezdése alapján – az irányító szerv hatáskörébe tartozó jogkörök közül – a körjegyzőség bevételének, kiadásának, és engedélyezett létszámának megállapításáról – a költségvetési rendeletüket tárgyaló Képviselőtestületi ülés előtt – együttesen döntenek.

A közös működtetés megszűnésének, megszüntetésének szabályai:

15. Az alapítók – figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 146. § (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a 2000 fő lakónépesség alatti települések a törvény hatályba lépését követő hatvan napon belül kötelesek közös önkormányzati hivatalt megalakítani – a körjegyzőség megszüntetéséről együttes ülésen a közös hivatal megalakításának időpontját megelőzően döntenek.

Az alapítók előzetes szándéka szerint Tabdi és Kaskantyú települések 2013. január 1. napjától közös hivatalt hoznak létre, és a jelen megállapodással létrehozott körjegyzőséget 2012. december 31. napjával megszüntetik.

Egyéb rendelkezések

16. Az alapítók megállapodnak, hogy együttes ülésen döntenek a megállapodásban felsorolt kérdésekben, továbbá, ha azt jogszabály előírja, vagy bármelyik Képviselőtestület vagy polgármester kezdeményezi.

17. Együttes ülés kezdeményezése esetén a Képviselőtestületek ülését a polgármesterek megegyezése szerint, de legkésőbb 30 napon belül kell a javasolt napirend tárgyalására összehívni.

18. Az alapítók megállapodnak, hogy amennyiben bármelyik önkormányzat a körjegyzőség működtetésével kapcsolatos kötelezettségét nem teljesíti, a települések polgármesterei kötelesek 8 napon belül egyeztetni, illetve megegyezni, megegyezés hiányában a Képviselőtestületet a legközelebbi ülésen tájékoztatni, indokolt esetben az együttes ülést összehívni.

19. A körjegyzőség megszűnése esetén a körjegyzőség működése alatt létesített, beszerzett közös vagyonról (a vagyon a közös hivatal részére történő átadásáról, vagy bármelyik önkormányzat által történő megvásárlásáról, vagy közös értékesítéséről) az alapítók legkésőbb a körjegyzőség megszűnését követő 30 napon belül döntenek.

20. Az alapítók előzetesen megállapodnak, hogy

a) a jogutód körjegyzőség engedélyezett létszáma megegyezik a jogelőd Polgármesteri Hivatalok engedélyezett létszámával – jelen átszervezés miatt a létszámon nem kívánnak módosítani – melyről 2012. június 30. napjáig a körjegyzőség költségvetésének elfogadásakor döntenek.

b) a körjegyzőség engedélyezett létszámán belül az egyes munkakörökhöz tartozó feladatokat és hatásköröket, valamint a körjegyzőség ügyfélfogadási rendjét a körjegyző által benyújtott szervezeti és működési szabályzatban hagyják jóvá,

c) a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyásáig a körjegyzőség ügyfélfogadási rendje – mindkét településeken – megegyezik a jogelőd Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjével, úgy, hogy a körjegyző hétfőn, szerdán és minden páratlan hét pénteken Tabdi községben, kedden, csütörtökön és minden páros hét pénteken Kaskantyú községben tart ügyfélfogadást.

8.

Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége alapító okirata

(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva)

Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet: A Magyar Államkincstár most tett közzé egy értelmezést, mely szerint az alapító okiratokban nem elég az alaptevékenységet számmal és szöveggel megjelölni, a tevékenységet szövegesen is le kell írni. Erre készült a kiosztott kiegészítés.

Az alapító okirat 5. pontját ennek megfelelően kell elfogadni.

Kérdés, hozzászólás nem volt, az előterjesztést Kaskantyú Község Képviselőtestülete egyhangúlag elfogadta, majd Tabdi Község Képviselőtestülete szintén egyhangúlag, 4 igen szavazattal elfogadta, és a következő határozatot hozta:

18/2012. (IV. 26.) sz. normatív határozat

Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége alapító okirata

Tabdi Község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (4) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. §-a alapján a 2012. július 1. napjától működő Tabdi - Kaskantyú Községek Körjegyzősége alapító okiratát a határozat melléklete szerint állapítja meg.

18/2012. (IV. 26.) sz. normatív határozat melléklete

ALAPÍTÓ OKIRAT

1. A költségvetési szerv neve:

Tabdi – Kaskantyú Községek Körjegyzősége

2. Székhelye:

6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9

3. Közfeladata:

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (2) bekezdése alapján ellátja az alapító önkormányzatok működésével, valamint illetékességi területén az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat.

4. Államháztartási szakágazati besorolása

841105 Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi

társulások igazgatási tevékenysége

5. Alaptevékenysége az államháztartás szakfeladat-rendje szerint

841114

Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek

(Az országgyűlési képviselőválasztással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841115

Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek

(Az önkormányzati képviselőválasztással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841116

Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek

(A nemzetiségi önkormányzati választással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841117

Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek

(Az Európa parlamenti képviselőválasztással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841118

Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek

(Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841126

Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége

(A körjegyzőség ágazathoz nem köthető igazgatási tevékenységével kapcsolatos bevételeinek és kiadásainak tervezése, elszámolása)

841133

Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés

(Az adó megállapításával, beszedésével, nyilvántartásával, végrehajtásával, visszatérítésével, kiutalásával és ellenőrzésével kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841173

Statisztikai tevékenység

(Statisztikai adatok felvételével, feldolgozásával, tárolásával, átadásával, átvételével, ellenőrzésével, szolgáltatásával, közlésével, valamint közzétételével kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882111

Aktív korúak ellátása

(Az aktív korú személyek és családjuk részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres szociális segéllyel, valamint foglalkoztatást helyettesítő támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882112

Időskorúak járadéka

(A megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres járadékkal kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882113

Lakásfenntartási támogatás normatív alapon

(A szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával összefüggő rendszeres kiadásaik viseléséhez, jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882115

Ápolási díj alanyi jogon

(A tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén biztosított rendszeres anyagi hozzájárulással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882117

Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás

(A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak számára folyósított pénzbeli ellátással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882118

Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás

(Jogszabályban meghatározott kiegészítő gyermekvédelmi támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882119

Óvodáztatási támogatás

(Jogszabályban meghatározott óvodáztatási támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882200

Adósságkezelési szolgáltatás

(A szociálisan rászorult személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott adósságkezelési tanácsadást és adósságcsökkentési támogatást magában foglaló, lakhatást segítő ellátással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882202

Közgyógyellátás

(A szociálisan rászorult személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén az egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadások csökkentése érdekében biztosított hozzájárulással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

889967

Mozgáskorlátozottak gépjármű-szerzési és –átalakítási támogatása

(A súlyos mozgáskorlátozott, tömegközlekedési eszközt igénybe venni nem képes személyek közlekedési hátrányának kompenzálását célzó évi egyszeri közlekedési támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

6. Illetékessége, működési területe:

Tabdi község és Kaskantyú község közigazgatási területe

7. Alapító szervének neve, székhelye:

Tabdi Község Képviselőtestülete

6224 Tabdi, Kossuth L. u. 9.

Kaskantyú Község Képviselőtestülete

6211 Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16.

8. Irányító szervének neve, székhelye:

Tabdi Község Képviselőtestülete 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

9. Gazdálkodási besorolása:

Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv

9. Vezetőjének megbízási rendje:

A körjegyzőt a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 40. § (1) bekezdése alapján a Képviselőtestületek együttes ülése nevezi ki. A kinevezéshez a Képviselőtestületek mindegyikének minősített többséggel hozott, egybehangzó döntése szükséges.

10. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése:

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 1. § e) pontja és 258. § (1) bekezdése alapján

- a körjegyzőség köztisztviselőjének és ügykezelőjének jogviszonya: közszolgálati jogviszony

a körjegyzőségnél foglalkoztatott munkavállalók jogviszonya: Munka Törvénykönyve szerinti munkaviszony

11. Jogelődjének megnevezése, székhelye:

Polgármesteri Hivatal 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

Polgármesteri Hivatal 6211 Kaskantyú, Hunyadi János utca 16.

12. Vállalkozási tevékenységének felső határa:

A körjegyzőség vállalkozási tevékenységet nem végezhet

13. Megszűnésének időpontja, vagy pontos feltétele:

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 146. § (2) bekezdése alapján létrehozott közös önkormányzati hivatal alapító okirat szerinti működésének kezdő napját megelőző naptári nap.

9.

Körjegyzői pályázat kiírása

(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva)

Kérdés, hozzászólás nem volt, az előterjesztést Kaskantyú Község Képviselőtestülete egyhangúlag elfogadta, majd Tabdi Község Képviselőtestülete szintén egyhangúlag, 4 igen szavazattal elfogadta, és a következő határozatot hozta:

19/2012. (IV. 26.) sz. normatív határozat

Körjegyzői pályázat kiírása

Tabdi Község Képviselőtestülete a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 39.§ és 247.§-aiban, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 40.§ (1) bekezdésében foglalt jogszabályi előírásokra, valamint a képviselő-testületek között körjegyzőség alapítására és fenntartására létrejött megállapodásban foglaltakra tekintettel:

  1. Tabdi - Kaskantyú Községek Körjegyzősége körjegyzői állásának 2012. július 1. napjától történő betöltésére e határozat melléklete szerint pályázatot ír ki,
  1. felkéri a polgármestert, hogy a pályázatot a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv részére a törvényben előírt közzétételi kötelezettség teljesítése céljából továbbítsa,
  1. a pályázati kiírással kapcsolatos előkészítő tevékenység ellátására a székhely Tabdi község polgármesterét bízza meg azzal, hogy a körjegyzői pályázat elbírálására – Kaskantyú és Tabdi Képviselőtestületének együttes ülésére – benyújtott előterjesztést Kaskantyú község polgármesterével történt egyeztetés alapján nyújtsa be.

Felelős: polgármester

Határidő: a 2. pont végrehajtására 2012. május 10,

a 3. pont végrehajtására 2012. június 15.

19/2012. (IV. 26.) sz. határozat melléklete

KÖRJEGYZŐI PÁLYÁZAT

Tabdi és Kaskantyú Község Képviselő-testületei pályázatot írnak ki a 2012. július 1. napjától alapított körjegyzőség körjegyzői álláshelyére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidős

A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozatlan időre szól

A munkavégzés helye: Bács-Kiskun Megye, 6224. Tabdi, Kossuth Lajos u. 9. és 6211 Kaskantyú, Hunyadi János u. 16.

Ellátandó feladatok: A körjegyzőség vezetése, munkájának szervezése, a körjegyzőség vonatkozásában a munkáltatói jogkör gyakorlása, a képviselő-testületek és a polgármesterek munkájának segítése, jegyzői hatáskörök gyakorlása.

Jogállás, illetmény és juttatások: A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény rendelkezése szerint

Pályázati feltételek:

- Magyar állampolgárság,

- Cselekvőképesség,

- Büntetlen előélet,

- Igazgatásszervezői, vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés, vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés,

- Jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy az OKV elnöksége általa teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés,

- Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

- Legalább kétévi közigazgatási gyakorlat.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

- Jegyzői munkakörben eltöltött legalább 3 év vezetői tapasztalat,

- Gyakorlott szintű számítógép ismeret,

- B kategóriás jogosítvány, saját gépjármű.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

- A közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók személyi irataira és a munkaügyi nyilvántartásra, a közszolgálati alapnyilvántartásra és közszolgálati statisztikai adatgyűjtésre, valamint a tartalékállományra vonatkozó egyes szabályokról szóló 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti önéletrajz.

- Iskolai végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata,

- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,

- Nyilatkozat a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség vállalásáról,

- Nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik, és arról, hogy hozzájárul-e a pályázati anyag nyilvános ülésen történő tárgyalásához.

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2012. július 1.

Próbaidő: 3 hónap

A pályázat benyújtásának határideje: 2012. május 31.

Pályázat benyújtásának módja: A pályázatot zárt borítékban „Körjegyzői pályázat” felirattal Tabdi Község Polgármesteréhez (6224 Tabdi, Kossuth Lajos u. 9) lehet személyesen, vagy postai úton benyújtani.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat elbírálása együttes képviselő-testületi ülésen történik, melyet megelőzően a két község polgármestere megvizsgál, hogy a beadott pályázatok megfelelnek-e az érvényességi kritériumoknak. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázat elbírálásának határideje: 2012. június 15.

10.

Polgármesteri Hivatal megszüntető okirata

(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva)

Kérdés, hozzászólás, más javaslat nem volt, a Képviselőtestület 4 igen szavazattal, egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

20/2012. (IV. 26.) sz. normatív határozat

Polgármesteri Hivatal megszüntető okirata

Tabdi Község Képviselőtestülete

  1. az államháztartásról szóló 2011. CXCV. törvény 11. §-a alapján a Tabdi Községi Polgármesteri Hivatalt, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervet 2012. június 30. napjával megszünteti. A Polgármesteri Hivatal megszüntető okiratát a határozat melléklete szerint adja ki,
  1. felkéri a jegyzőt, hogy gondoskodjon az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja szerint a Hivatal használatában lévő vagyon, valamint a Hivatal követeléseinek és kötelezettségeinek 2012. június 30-i fordulónappal történő leltározásáról,
  1. felkéri a jegyzőt, hogy a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőit és munkavállalóit a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 58. §-a szerinti, a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlásról tájékoztassa.

Felelős: jegyző (a 2-3. pont végrehajtásáért)

Határidő: 2012. június 30.

20/2012. (IV. 26.) határozat melléklete

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT

A megszűnő költségvetési szerv neve:

Tabdi Községi Önkormányzat

Polgármesteri Hivatala

A megszűnő költségvetési szerv székhelye:

6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

A megszüntető szerv neve:

Tabdi Község Képviselőtestülete

A megszüntető szerv székhelye:

6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

A megszűnés időpontja:

2012. június 30.

A megszűnés módja:

Általános jogutódlással (összeolvadással)

A megszüntetés oka:

2012. július 1. napjával körjegyzőség alapítása

A megszűnő költségvetési szerv közfeladatainak jövőbeni ellátása:

A közfeladatokat 2012. július 1. napjától Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége

látja el

Naptári nap, ameddig a költségvetési szerv kötelezettséget vállalhat:

2012. június 30.

11.

Hidroglóbuszon létesített távközlési bázisállomás bérleti szerződése

(Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva)

Fábián Sándor polgármester: 750 ezer Ft + áfa évi díjat sikerült kialkudni, ebben az évben időarányosan fizetnek.

Földházi Ferenc képviselő: 2012-ben mikortól kezdenek el fizetni, és hogyan fog évente emelkedni a díj?

Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet jegyző: A szerződés 3.8. pontja szerint az építkezés megkezdésének napjától fizetik a díjat, ami a 3.9. pont szerint az évi inflációval fog emelkedni.

Több kérdés, hozzászólás, más javaslat nem volt, a Képviselőtestület 4 igen szavazattal, egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

21/2012. (IV. 26.) sz. normatív határozat

Hidroglóbuszon létesített távközlési bázisállomás bérleti szerződése

Tabdi Község Képviselőtestülete

  1. egyetért a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. részére a tabdi 402/2 hrsz-ú ingatlanán lévő hidroglóbuszon létesített távközlési bázisállomáshoz szükséges rész bérbeadásával.
  2. felhatalmazza a polgármestert a határozat melléklete szerinti bérleti szerződés megkötésére.

Felelős: polgármester

Határidő: azonnal

21/2012. (IV. 26.) határozat melléklete

BÉRLETI SZERZŐDÉS

A jelen Bérleti Szerződés (a „Szerződés”) létrejött egyrészről a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6., cégjegyzék száma: Cg. 01-10-044159, adószáma: 11895927-2-44, levelezési címe: Vodafone Magyarország zrt., 1476 Budapest 100., Pf.: 350), akit Kiácz Balázs fejlesztési igazgató és Szabó Tamás beruházási főosztályvezető képvisel,mint bérlő ( a továbbiakban „ BÉRLŐ”)

másrészről Tabdi Község Önkormányzata (székhelye: 6224 Tabdi, Kossuth Lajos u. 9.; adószáma: 15724894-2-03;), képviseli Fábián Sándor polgármester mint BÉRBEADÓ ( a továbbiakban (együttesen is) „ BÉRBEADÓ” ) (együttesen „Felek”, külön-külön mint „Fél” között alulírott napon és helyen a következő feltételek mellett:

1. A SZERZŐDÉS TÁRGYA

Tekintve, hogy BÉRBEADÓ a Tabdi helység 402/2 hrsz.-ú ingatlannak (továbbiakban: „Ingatlan”) kizárólagos tulajdonosa, a Felek a jelen Szerződés aláírásával megállapodnak, hogy a fentiekben megjelölt Ingatlant – annak „A” függelékben meghatározott részét -, (továbbiakban: „Bérlemény”), a BÉRBEADÓ határozott időtartamra bérbe adja, a BÉRLŐ pedig ezen időtartamra bérbe veszi távközlési hálózatban történő bázisállomás (továbbiakban: „Bázisállomás”) létesítése érdekében. A Szerződés "A" és "B" függeléke a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik.

2. A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI

2.1. BÉRBEADÓ kötelezettségei

2.1.1. BÉRBEADÓ szavatol azért, hogy a Szerződésben fent meghatározott, és a Szerződés elválaszthatatlan részét képező „A” Függelékben ismertetett Bérlemény kizárólagos tulajdonát képezi , és azon harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, amely BÉRLŐ jogainak gyakorlását kizárná, továbbá hogy a Bérleményt is magában foglaló Ingatlan permentes.

2.1.2. BÉRBEADÓ szavatol azért, hogy a Bérlemény a bérlet teljes időtartama alatt a szerződésszerű használatra alkalmas. BÉRBEADÓ a fentiekben és a Szerződés "A" Függelékében meghatározott Bérlemény használatára vonatkozó használati jogokat távközlési hálózat megépítésének, telepítésének és üzemeltetésének céljából BÉRLŐ rendelkezésére bocsátja.

2.1.3. BÉRBEADÓ a 3.1-es pontban rögzített Bérleti díj ellenében hozzájárulását adja ahhoz, hogy a „B” függelékben meghatározott számú antennatartó szerkezeteken BÉRLŐ a távközlési szolgáltatás folyamatos biztosításához bármely adott időpontban szükséges, a „B” függelékben rögzített számban rádiófrekvenciás antennákat, berendezéseket, valamint azokat kiszolgáló távközlési, optikai, erősáramú és földelő kábeleket, kábelcsatornákat és vezetékeket helyezzen el, azaz amennyiben a Bázisállomás esetleges jövőbeli bővítése esetén, a megvalósítandó műszaki tartalom (különös tekintettel az antenna, antennatartó és kültéri egység darabszámokra) a Szerződés „B” függelékében rögzített kereteken belül marad, úgy BÉRLŐ a tervezett beruházást saját költségén, a Bérleti díj módosítása nélkül végezheti el. BÉRBEADÓ tudomásul veszi, hogy a távközlési technológia változásával az állomás műszaki tartalma változhat, ezzel párhuzamosan átépítések, fejlesztések, bővítések, szükség esetén bontások valósulhatnak meg, melyet BÉRLŐ köteles a körülményekhez képest körültekintően és a legkisebb zavaró hatással elvégezni. BÉRBEADÓ együttműködik és elősegíti BÉRLŐ, ill. megbízott alvállalkozója ilyen irányú tevékenységét.

2.1.4. BÉRBEADÓ a BÉRLŐ előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül az Ingatlant egyetlen személynek sem adhatja bérbe vagy más módon nem bocsáthatja rendelkezésre távközlési hálózat építéséhez vagy üzemeltetéséhez vagy olyan más tevékenységhez, amely a Bázisállomás működését befolyásolhatja. Jelen pont nem vonatkozik a Magyar Telekommal jelenleg is fennálló bérleti szerződésre.

2.1.5. A Szerződés aláírásával BÉRBEADÓ hozzájárul ahhoz, hogy BÉRLŐ a Bázisállomás energiaellátásához és az átviteltechnikához szükséges valamennyi föld- illetve légkábelt az Ingatlan BÉRBEADÓVAL egyeztetett területén, minden további a Bérleti díjon felüli pénzkövetelés nélkül átvezesse.

2.1.6. BÉRBEADÓ meghatalmazza BÉRLŐT, hogy amennyiben az építési engedélyeztetés során szükséges, a Bázisállomás által elfoglalt területet az esetleges művelési ág alól saját költségére kivonja. BÉRBEADÓ vállalja továbbá, hogy BÉRLŐ költségére a Bázisállomás létesítéséhez és működtetéséhez szükséges engedélyek vagy felhatalmazások megszerzéséhez szükséges feltétlen és visszavonhatatlan tulajdonosi hozzájárulását – a bérleti időszakra vonatkozóan – megadja. BÉRLŐ tudomásul veszi ugyanakkor, hogy BÉRBEADÓRA nézve ezen engedélyek illetve hozzájárulások beszerzése semmilyen anyagi többletterhet nem róhat, és BÉRBEADÓT a Bázisállomás kiépítéséért a jelen Szerződésben foglalt kötelezettségein túlmenően semmilyen egyéb felelősség nem terheli.

2.1.7. Abban az esetben, ha BÉRBEADÓ értékesítés, kisajátítás vagy bármely más okból a tulajdon feletti jogcímet elveszti, arról köteles BÉRLŐT - a BÉRBEADÓ tudomásszerzését követően - a lehető legkorábbi bejelentéssel előzetesen értesíteni. A BÉRBEADÓ kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen Szerződésben és annak "A" függelékében meghatározott Ingatlan tulajdonjogát azzal a feltétellel ruházza át harmadik személyre, hogy BÉRLŐT a Bérleményre nézve bérleti joga legalább az eredeti bérleti időre változatlan feltételekkel megilleti. Amennyiben a BÉRBEADÓ fenti kötelezettségének nem tesz eleget úgy köteles megtéríteni a BÉRLŐ ebből származó kárát.

2.1.8. Amennyiben a BÉRLŐ által végzett munkálatok során az Ingatlan bármely részében, illetve az Ingatlanban található más bérleményekben, továbbá bármely, az Ingatlan területén található eszközben, berendezésben, készülékben – beleértve az Ingatlan területén mozgó személyek használati tárgyait, eszközeit is – a munkálatokkal összefüggésben bizonyított kár keletkezik, úgy ezen bizonyított kárt BÉRLŐ köteles megtéríteni.

Amennyiben BÉRLŐ a kár összegét vitatja, BÉRLŐ, BÉRBEADÓ és károsult köteles egymással egyeztetni. BÉRLŐ felhívására, károsult köteles a kár összegét (pl. a kijavítás költségét) számlával vagy más hitelt érdemlő módon bizonyítani. A bizonyított kárösszeget BÉRLŐ köteles haladéktalanul károsult vagy amennyiben BÉRBEADÓ már megtérítette, BÉRBEADÓ részére megfizetni.

2.2. Bejutás

2.2.1. A jelen Szerződés mindkét fél által történő aláírását követően BÉRBEADÓ BÉRLŐnek és megbízottainak/vállalkozóinak műszaki vizsgálatok és mérések végzéséhez, illetve az Ingatlannak a Szerződésben ismertetett célra történő alkalmasságának megállapításához szükséges teszt elvégzése céljából köteles bejutást biztosítani.

2.2.2. Az építkezés megkezdésére vonatkozó értesítés kézhezvételét követően BÉRBEADÓ BÉRLŐnek és megbízottainak/vállalkozóinak évi 365 napon keresztül 24 órás bejutást biztosít az Ingatlanra és a parkolóba, illetve az Ingatlan közösen használt részeibe a Bázisállomás megépítéséhez, karbantartásához és üzemeltetéséhez, valamint a szükséges berendezések és eszközök szállításához és elhelyezéséhez. Szükség esetén a bejutást kulcsok átadásával és kulcsos szekrény felszerelésével kell biztosítani.

2.2.3 Amennyiben a bejutás technikai feltételei megváltoznak, illetve az bármilyen akadályba ütközik, arról a BÉRBEADÓ köteles a BÉRLŐt azonnal írásban értesíteni.

2.3 BÉRLŐ kötelezettségei

2.3.1. BÉRLŐ köteles a Bérleményt jelen Szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően, rendeltetésszerűen használni.

2.3.2. BÉRLŐ jogosult a hálózat üzemeltetése során a jeltovábbításhoz szükséges valamennyi berendezést és antennát, valamint azokat kiszolgáló távközlési, optikai kábeleket elhelyezni. Továbbá BÉRLŐ jogosult a Bázisállomás energiaellátásához szükséges valamennyi földalatti és légkábelt az Ingatlan BÉRBEADÓVAL egyeztetett területén átvezetni. BÉRLŐ saját költségén elvégzi mindazokat a munkákat, amelyek a Bázisállomásnak az ismertetett célra történő megépítéséhez és felhasználásához szükségesek.

2.3.3 BÉRBEADÓ felhatalmazza BÉRLŐT, hogy a Bázisállomás elektromos energiájára szerződést kössön és azt fizesse, illetve saját költségén külön csatlakozásokat és mérőket létesítsen. Abban az esetben, ha ez a fent említett módon nem lehetséges, a Felek az áramellátást külön szerződésben rögzítik.

2.3.4. BÉRLŐ köteles a Bérleményt szerződésszerűen használni, továbbá vállalja annak biztosítását, hogy a Bázisállomáson létesített berendezések nem zavarják a televíziós vagy rádiós vételt vagy más elektromos berendezések működését. Állítólagos interferencia esetén BÉRLŐ köteles a zavaró hatást megvizsgálni, és szükség szerint annak okára vonatkozóan független igazolást beszerezni, melyet BÉRBEADÓ rendelkezésére bocsát.

2.3.5. BÉRLŐ kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen Szerződésből származó jogait és kötelezettségeit későbbi időpontban mobil telefon vagy más távközlési hálózatban történő felhasználás céljából harmadik személyre, BÉRBEADÓ hozzájárulásával ruházza át.

2.3.6. A Bázisállomás minden készüléke és berendezése a BÉRLŐ tulajdona és a jelen Szerződés lejártát vagy megszűnését követően is az marad. BÉRLŐ – hacsak a felek írásban másként meg nem állapodnak - a Szerződés lejárati napját vagy felmondási időszakát követő hatvan (60) napon belül köteles a Bázisállomást annak minden elemével együtt a saját költségén leszerelni és eltávolítani. Az Építkezés kezdőnapja előtt bármelyik fél kérésére és költségén az Ingatlan állagát bemutató jelentés készíthető. Ez képezi a hivatkozási alapot az Ingatlannak a rendes elhasználódás és kopás kivételével az eredeti állapotba történő visszaállításához.

2.3.7. BÉRLŐ tudomásul veszi, hogy a Bázisállomás telepítésével sem az Ingatlanon, sem pedig a Bérleményen tulajdont nem szerez, továbbá tudomásul veszi, hogy a fenti pontban meghatározott leszerelési és eltávolítási munkákat oly módon, köteles elvégezni, hogy ezzel az Ingatlan vagy a Bérlemény használatát semmilyen módon ne akadályozza, illetve minőségét ne rongálja.

3. BÉRLETI DÍJ

3.1 BÉRLŐ a BÉRBEADÓNAK évi 750.000 ,- Ft + ÁFA (azaz hétszázötven Ft + ÁFA) összegű bérleti díjat („Bérleti díj”), fizet évi egy alkalommal.

3.2 A tárgyi évre (januártól-decemberig terjedő időszakra) vonatkozó számlát január 31-én, vagy azt követően kell BÉRBEADÓNAK kiállítania a vonatkozó hatályos adójogszabályok alapján.

3.2.1 Számlaküldési cím:

VOCH Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt.

P2P

1438 Budapest Pf. 390

Számlázással kapcsolatos információs vonal:

06-1 / 882-10-10

A számlán vevőként a Vodafone Magyarország Zrt-t kell feltüntetni:

Vodafone Magyarország Zrt.

1096 Budapest

Lechner Ödön fasor 6.

3.3 Felek jelen Szerződésben meghatározott szolgáltatások tekintetében határozott időre szóló elszámolásban állapodnak meg, teljesítés az ellenérték megtérítésének esedékessége, amelyre az adott elszámolás vonatkozik.

3.4 BÉRBEADÓ jelen Szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy a vonatkozó hatályos adójogszabályok alapján az általános szabályok szerinti adózást választotta ingatlan bérbeadási tevékenységére és a vonatkozó hatályos adójogszabályokban leírt bejelentési határidőig a területileg illetékes adóhatóságnak írásban bejelentette, azaz jelen Szerződéssel érintett tevékenységét adókötelesen végzi.

3.5 Bérleti díjfizetést banki átutalással kell teljesíteni a számla kézhezvételét követő 60 napon belül BÉRBEADÓ OTP Banknál vezetett: 11732057- 15338789 bankszámlájára.

3.6 A Bérleti díj akkor tekinthető kiegyenlítettnek, amikor a BÉRLŐ bankszámláját a Bérleti díj összegével a Bank megterhelte.

3.7 Késedelmes fizetés esetén BÉRBEADÓ a mindenkori jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamat felszámításra jogosult.

3.8 BÉRLŐ a Bérleti díjat az építkezés megkezdésének napjától („Építkezés kezdőnapja”) a Bérlemény tényleges birtokbavételével köteles fizetni, azaz díjfizetési kötelezettsége ezen időponttól kezdődően áll fent. Az első – tört - évre vonatkozó időarányos Bérleti díj összegéről a számlát az építkezés megkezdésének napját követően jogosult BÉRBEDÓ kiállítani. A Bérleti díj számítás szempontjából minden megkezdett hónap teljes hónapnak számít.

Építkezés kezdőnapja akként a napként kerül meghatározásra, amelyen Bérleményt átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával BÉRBEADÓ BÉRLŐ részére birtokba adja és BÉRLŐ a helyszínen a tényleges építőipari bontást vagy építkezést megkezdi illetőleg a Bázisállomás bármely berendezését vagy alkatrészét a helyszínre szállítja, és megkezdi azok helyszínen történő tárolását. Az „Építkezés kezdőnapjá”-nak dátumáról BÉRLŐ írásban tájékoztatja BÉRBEADÓT, amely levél másolatát BÉRBEADÓ első számlája mellé teljesítés igazolásként köteles mellékelni.

3.9 A Bérleti díjat a BÉRBEADÓ jogosult megemelni a KSH által hivatalosan közzétett tárgyévet megelőző évre (január- december időszakra) vonatkozó fogyasztói árindex mértékével, melyet tárgyév január 1-től érvényesíthet első ízben 2013. január 1 hatállyal.

4. A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZŰNÉSE

4.1 A jelen Szerződést Felek 2019. december 31-ig határozott időtartamra kötötték meg. A Szerződés a határozott időtartamot követően, további hét (7) év hat (6) hónappal automatikusan meghosszabbodik, hacsak a BÉRLŐ a folyamatban lévő időszak utolsó napja előtt legalább száznyolcvan (180) nappal írásban be nem jelenti azon szándékát, hogy azt nem kívánja meghosszabbítani. A Szerződés azonos feltételekkel hosszabbodik meg.

4.2 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést kötbér vagy kártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani abban az esetben, ha a távközlési rendszer üzemeltetésére vonatkozó Állami Koncessziót vagy a rendszer frekvencia kiosztását visszavonják vagy abban az esetben, ha bármely engedélyt nem kap meg, azt törlik vagy visszavonják, továbbá az Ingatlanban vagy a környezetben történt olyan változás miatt, amely a Bázisállomás rendeltetésszerű, vagy gazdaságos üzemeltetését lehetetlenné teszi.

4.3 Amennyiben a Bázisállomás telepítése engedélyköteles és az engedély jogerősen elutasításra került, jelen Szerződés megkötésének napjára visszamenőleges hatállyal automatikusan, Felek minden további jognyilatkozata vagy más cselekvése nélkül megszűnik, hacsak BÉRLŐ a jogerős határozat kézhezvételét követő 30 napon belül nem tesz egyoldalú jognyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a Bérleti jogviszonyt ennek ellenére fenn kívánja tartani.

4.4 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést kilencven (90) napos írásbeli értesítéssel felmondani abban az esetben, ha a rendszerben vagy a kapcsolódó hálózati elemekben történt műszaki változások a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszik.

4.5 A fentiektől függetlenül BÉRLŐ jogosult a Szerződést kötbér vagy kártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani, ha a BÉRBEADÓNAK vagy alkalmazottainak, vagy megbízottainak, vagy a megbízásából eljáró bármely személynek a cselekedete a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszi.

4.6 BÉRLŐ jogosult a Szerződést tizenöt (15) napos felmondási idővel írásban felmondani, ha a BÉRBEADÓ személyében változás áll be.

4.7 Abban az esetben, ha bármely a televíziós vagy rádiós vételt vagy más elektromos berendezések működését zavaró interferenciáról bizonyítható, hogy azt a Bázisállomás okozza és az nem orvosolható, BÉRBEADÓ jogosult a Szerződést harminc (30) napos felmondási idővel írásban felmondani.

4.8 Amennyiben BÉRLŐ az esedékes Bérleti díj átutalásával harminc (30) napos késedelembe esik, BÉRBEADÓ jogosult írásban felszólítani a fizetésre, és amennyiben BÉRLŐ az írásbeli felszólítás kézhezvételét követő harminc (30) nap alatt sem fizeti meg a hátralékos Bérleti díjat, BÉRBEADÓ jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.

5. ÉRTESÍTÉSEK

A BÉRBEADÓ vagy a BÉRLŐ által a másik Félnek tett bármely bejelentés, értesítés, felszólítás akkor tekintendő kellőképpen megtettnek, ha azt a fogadó Fél írásban konkrétan visszaigazolta, vagy ha a fogadó Félnek kikézbesítették, vagy ajánlott illetve tértivevényes küldeményként a másik Félnek a következő címre, a helyszín számának megjelölésével megküldték:

A BÉRBEADÓNAK: Címzett: Tabdi Község Önkormányzata 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

Telefon: 36/78/310-246 .

Fax: 36/78/310-277

A BÉRLŐNEK: Címzett: Vodafone Magyarország Zrt. Műszaki Igazgatóság

Vodafone Magyarország Zrt., 1476 Budapest 100, Pf.350

Telefon: 06-1 / 288-32-72 Fax: 06-1 / 288-34-97

6. KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG

6.1 BÉRLŐ helytáll a Bázisállomás építése, üzemeltetése és karbantartása során a BÉRLŐ alkalmazottainak vagy megbízottainak hanyag eljárásával a Bérleményben okozott, továbbá a BÉRBEADÓNAK vagy harmadik személyeknek okozott bármely kárért.

6.2 BÉRBEADÓ helytáll a Bázisállomáson a BÉRLŐNEK a BÉRBEADÓ vagy alkalmazottai, vagy megbízottai hanyag eljárásával okozott bármely kárért.

6.3 Felek késedelem nélkül értesítik a másikat a Bázisállomás építéséből, változtatásából, karbantartásából vagy üzemeltetéséből keletkezően a másik tulajdonában, alkalmazottainak vagy megbízottainak tulajdonában, vagy bármely harmadik fél vagy a saját tulajdonában okozott kárról.

7. IRÁNYADÓ JOG

7.1 A jelen Szerződésben kifejezetten nem érintett kérdésekre a bérletre vonatkozó jogszabályokat és a magyar Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

7.2 A Felek között a jelen Szerződés kapcsán felmerülő vitás kérdések jogerős eldöntésére Felek alávetik magukat a BÉRBEADÓ székhelye szerint illetékes és hatáskörrel rendelkező bíróságnak.

8. MÓDOSÍTÁSOK

A jelen Szerződés bármilyen változtatása vagy kiegészítése csak akkor érvényes, ha azt a Felek írásban teszik, és BÉRBEADÓ és BÉRLŐ egyaránt aláírja.

9. ELVÁLASZTHATÓSÁG

Abban az esetben, ha a jelen Szerződésben foglalt egy vagy több rendelkezés jogellenessé vagy bármely más okból érvénytelenné válik, úgy azt a rendelkezést a jelen Szerződéstől elválasztottnak kell tekinteni, azonban a jelen Szerződés fennmaradó rendelkezései teljes mértékben érvényben maradnak, amennyiben ez a Felek eredeti szándékával nem ellentétes, az érvénytelenné vált rendelkezéseket pedig a Felek eredeti szándékát a törvény által megengedett legteljesebb mértékben tükröző rendelkezésekkel kell pótolni.

10. FEJEZETCÍMEK

A jelen Szerződés szakaszokra való bontása és fejezetcímek alkalmazása a megfelelő utalások és az áttekinthetőség céljából szerepel, és nincs kihatása a Szerződés értelmezésére.

11. VEGYES RENDELKEZÉSEK

11.1 A jelen Szerződés és annak bármely Függeléke közti ellentmondás vagy eltérés esetén a jelen Szerződés feltételei elsőbbséget élveznek.

11.2 A Bázisállomás bármely berendezésének áthelyezésének / átalakításának költsége azt a felet terheli, akinek érdekében az felmerült.

11.3 Mindkét fél, a BÉRBEADÓ és a BÉRLŐ (a továbbiakban „Fogadó fél”) a másik féltől a jelen Szerződés értelmében vagy annak teljesítésével kapcsolatban bármilyen formában kapott valamennyi információt titokban tart és azt megbízottain, szakmai tanácsadóin és azokon kívül, akik számára az azokhoz való hozzáférés indokoltan szükséges vagy megfelelő a közlő fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem hozza idegen személy tudomására. Fogadó fél az információkat csak a jelen Szerződés céljával kapcsolatban használhatja fel.

11.4.A jelen Szerződés annak tárgyát illetően a felek közti teljes megállapodást tartalmazza és minden előző, a felek között a jelen Szerződés kelte előtt váltott levelezést, emlékeztetőt, értekezletről felvett jegyzőkönyvet, ajánlatot, ajánlatkérést, szórólapot, prospektust és egyéb dokumentumot a Szerződés érvénytelenít és annak helyébe lép, kivéve a Szerződésben hivatkozott vagy annak mellékleteként kifejezetten beépített dokumentumokat.

11.5. A jelen Szerződés aláírásával kapcsolatos valamennyi közvetlen és közvetett költséget az a Fél viseli, amelynél az adott költség felmerül.

12. SZERZŐDÉSI PÉLDÁNYOK

Jelen Szerződés öt (5) magyar nyelvű, egymással megegyező eredeti példányban kerül aláírásra.

FENTIEK TANUSÍTÁSÁUL a Felek megfelelően meghatalmazott képviselői jelen Szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt - elolvasás és értelmezés után - jóváhagyólag aláírták:

BÉRBEADÓ

BÉRLŐ

12.

Kérdések, bejelentések, interpellációk

Fábián Sándor polgármester: A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve ellenőrizte a védőnői szolgálatot, és megállapította, hogy a 0-6 évesek hallásvizsgálatához nincs meg a szükséges eszköz, ami a tanácsadó alapfelszereltsége. Ez egy hordozható készülék.

Úgy gondolom egyeztetnünk kellene Kaskantyúval, köthetnénk megállapodást, ha ők rendelkeznek ilyen készülékkel közösen is használhatná a két település.

Az Óvoda benyújtott egy kérelmet, mely szerint július hónapra egy óvónő illetményének finanszírozását kérnék, ami járulékkal együtt kb. 120 ezer Ft. Egy óvónő jogviszonya június végén megszűnik, de júniusban már szabadságon lesz. A másik két óvónőnek is kell adni a szabadságot, így júniusban nem lenne óvónő. Megnéztem, hogy az Óvodábaa a 2011/2012. évre, havonta hány gyerek van beiratkozva. 32 fő volt a legtöbb, ami adott hónapban előfordul. A maximális létszám 33 fő lehet, ezért indokolatlannak tartom ezt a plusz 6 órás foglalkoztatást.

Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet: A kérelem csak a nyári időszakra szól. A jogszabály szerint a csoportonként előírt maximális létszám nem léphető túl, e felett csoportbontás kell, és a két csoporthoz két óvónő kell. A nyári időszakban nincsenek csoportok, egy csoportban van mindenki. A vezető óvónő azt írta le, hogy a három óvónő közül az egyik jogviszonya megszűnik, ezért júniusban már nem dolgozik, a további két dolgozó szabadságát pedig, ami dolgozónként kb. 1-1 hónap a nyár folyamán ki kell adni. A három hónapra marad két óvónő, és két fővel három hónapot nem lehet ellátni. Ebből következően júniusra, csak erre az egy hónapra kell egy fő.

Krauczi József: Rövidesen indul a közmunkaprogram. Sikerült-e már megtudni, hogy hol lehet olcsón sódert, cementet vásárolni?

Fábián Sándor: Május elején folyamatosan fogjuk felszedni a járdát, és ekkor fogjuk az Akker Kft-től az anyagot beszerezni. Ütemesen lehet csak vásárolni, meg kell szervezni, egyszerre nem lehet, mert nem tudnánk hol tárolni. Május elején indul a program, 16 fő fog dolgozni, be vannak osztva az egyes csoportok.

A Kistérségi Társulás legutóbbi ülésén megtudtuk, hogy az egyházi átadás elől elhárult az akadály. Tázlár, Kecel, Fülöpszállás, Imrehegy, Soltvadkert átadja az intézményét az egyháznak, és kilép az oktatási társulásból. 8 település marad, de Császártöltésen nemzetiségi az Iskola, ezért az átlaglétszám számításánál figyelmen kívül kell hagyni. A számítások szerint az alsó tagozatban az elvárt létszám megvan, de a felső tagozatban már nincs, ezért szeptembertől Tabdin meg fog szűnni a felső tagozat. A Kistérségi Társulás december 31. napjával megszűnik, ezzel kapcsolatban a következő két hétben fontos döntések fognak születni. Az Igazgatóság 4,2 millió Ft pénzmaradványából Kiskőrös visszakérte a pénzét, 2,9 millió Ft-ot, nem tudni a kistelepülésekkel hogyan számolnak el. Az Igazgatóságnál létszámot kell csökkenteni, ezért felmentést, végkielégítést kell majd fizetni. A nagyobb települések kilépésével az intézmény megszüntetésének költsége a kistelepülések nyakában maradhat, de még erről is fogunk tárgyalni.

Több kérdés, hozzászólás, interpelláció nem volt, a polgármester megköszönte a részvételt, az ülést bezárta.

Kmft.

Fábián Sándor Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet

polgármester jegyző

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete

Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról

Tabdi Község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 86. § (5) bekezdésében és a 91. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feladatkörében a következőket rendeli el:

  1. §

(1) A Képviselőtestület Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadását

a) 137.294.000.- Ft bevétellel,

b) 148.684.000.- Ft kiadással, és

c) 90 ezer pénzmaradvánnyal

hagyja jóvá.

(2) A 2011. évi bevételek és kiadások mérlegét, valamint a működési és felhalmozási bevételek és kiadások mérlegét a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

  1. §

Az 1. §-ban megállapított bevételből a működési bevételek forrásonkénti részletezését a rendelet 3. melléklete, a felhalmozási bevételek forrásonkénti részletezését a rendelet 4. melléklete tartalmazza.

  1. §

Az 1. §-ban megállapított kiadáson belül a működési kiadások címenkénti és kiemelt előirányzatonkénti részletezését a rendelet 2. melléklete, a felhalmozási kiadások feladatonkénti és célonkénti részletezését a rendelet 5. melléklete tartalmazza.

  1. §

A Képviselőtestület jóváhagyja, hogy a folyamatos likviditás, a kiadások fedezetének megteremtése érdekében a polgármester a Képviselőtestület 1/2011. (II. 17.) önkormányzati rendelete alapján 20.000 ezer Ft összegben értékpapírt vásárolt és 21.333 ezer Ft összegben értékpapírt értékesített.

5. §

A Képviselőtestület az önkormányzat 2012. évi költségvetési hiányának csökkentésére a Polgármesteri Hivatal 2011. évi pénzmaradványát teljes összegben elvonja.

  1. §

6. §

(1) Ez a rendelet 2012. április 30. napján lép hatályba.

(2) Hatályát veszti Tabdi község önkormányzata 2003. évi zárszámadásáról szóló 8/2004. (IV. 28.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2004. évi zárszámadásáról szóló 4/2005. (VI. 10.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2005. évi zárszámadásáról szóló 6/2006. (IV. 28.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2006. évi zárszámadásáról szóló 5/2007. (IV. 26.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2007. évi zárszámadásáról szóló 5/2008. (IV. 24.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2008. évi zárszámadásáról szóló 4/2009. (IV. 23.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2009. évi zárszámadásáról szóló 5/2010. (IV. 29.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2010. évi zárszámadásáról szóló 6/2011. (IV. 27.) önkormányzati rendelet, a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő önkormányzati rendelet módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló 10/2009. (XI. 25.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló 1/2011. (II. 17.) önkormányzati rendelet és a módosításáról szóló 9/2011. (VI. 30.) önkormányzati rendelet, 13/2011. (IX. 13.) önkormányzati rendelet, és 15/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelet, valamint a költségvetés és zárszámadás mérlegeinek és kimutatásainak tartalmáról szóló 14/2011. (IX. 15.) önkormányzati rendelet.

Fábián Sándor Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet

polgármester jegyző


1. melléklet a 7/2012.(IV. 27.) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI MŰKÖDÉSI – FELHALMOZÁSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

(2011.december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Cím, alcím

megnevezése

BEVÉTEL

BEVÉTELBŐL

KIADÁS

KIADÁSBÓL

Működési

Felhalmozási

Működési

Felhalmozási

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

1

Költségvetési működési támogatás

48.489

48.485

48.489

48.485

2

Fejlesztési támogatás

3

Adóbevételek

48.926

51.283

48.926

51.283

4

Képviselőtestület működése

12.580

12.289

12.580

12.289

5

Polgármesteri Hivatal

1.371

1.322

1.371

1.322

20.417

19.614

20.317

19.523

100

91

1

Igazgatási tevékenység

1.371

1.322

1.371

1.322

15.877

15.265

15.777

15.174

100

91

2

Adóigazgatás

4.540

4.349

4.540

4.349

6

Egészségügyi alapellátás

137

122

137

122

3.047

2.602

3.047

2.602

1

Védőnői ellátás

62

62

62

62

2.006

1.745

2.006

1.745

2

Fogorvosi ellátás

75

60

75

60

499

315

499

315

3

Háziorvosi ügyeleti ellátás

542

542

542

542

7

Szociális ellátás

2.711

2.770

2.711

2.770

7.667

7.454

7.567

7.355

100

99

1

Gyermekjóléti szolgálat

1.512

1.473

1.412

1.374

100

99

2

Családsegítő szolgálat

1.333

1.306

1.333

1.306

3

Helyettes szülői ellátás

30

-

30

-

4

Szociális étkeztetés

2.711

2.770

2.711

2.770

4.443

4.338

4.443

4.338

5

Gyermekek nyári étkeztetése

309

309

309

309

6

Iskolatej program

40

28

40

28

8

Közművelődési feladatok

113

113

113

113

7.207

6.530

7.207

6.530

1

Közművelődési tevékenységek

113

113

113

113

1.771

1.566

1.771

1.566

2

Közművelődési intézmények működtetése

3.227

2.929

3.227

2.929

3

Könyvtári szolgáltatások

2.209

2.035

2.209

2.035

9

Temetőfenntartás

50

94

50

94

2.161

2.102

1.867

1.811

294

291

10

Közoktatási feladatok

1.952

1.952

1.952

1.952

36.081

34.241

31.256

31.256

4.825

2.985

1

Általános iskolai oktatás

1.191

1.191

1.191

1.191

26.944

25.637

22.652

22.652

4.292

2.985

2

Óvodai nevelés

626

626

626

626

8.487

7.954

7.954

7.954

533

-

Cím

Alcím

Cím, alcím

megnevezése

BEVÉTEL

BEVÉTELBŐL

KIADÁS

KIADÁSBÓL

Működési

Felhalmozási

Működési

Felhalmozási

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

3

Szociális ösztöndíjak

135

135

135

135

650

650

650

650

11

Közvilágítás

1.900

1.781

1.900

1.781

12

Települési hulladékkezelés

-

22

-

22

663

144

173

144

490

-

1

Települési hulladék vegyes gyűjtése

-

22

-

22

623

106

133

106

490

-

2

Veszélyes hulladék gyűjtése,szállítása

40

38

40

38

13

Állategészségügyi feladatok

205

205

205

205

205

205

205

205

14

Szociális juttatások

115

115

115

115

19.008

18.752

19.008

18.752

15

Vagyonhasznosítás, üzemeltetés

4.370

4.396

2.945

2.971

1.425

1.425

491

434

491

434

1

Lakóingatlanok bérbeadása, üzemeltetése

687

687

687

687

40

40

40

40

2

Nem lakóingatlanok bérbeadása, üzemeltetése

3.683

3.709

2.258

2.284

1.425

1.425

144

124

144

124

3

Közutak üzemeltetése, fenntartása

139

107

139

107

4

Közterületek fenntartása

168

163

168

163

16

Tűzoltás, műszaki mentés,

katasztrófahelyzet elhárítása

65

65

65

65

17

Társulások működési támogatása

650

650

650

650

1

Kistérségi társulás támogatása

469

469

469

469

2

Ivóvízminőség-javító Társulás támogatása

181

181

181

181

18

Közfoglalkoztatás

2.126

2.027

2.126

2.027

2.773

2.639

2.773

2.639

1

Közcélú foglalkoztatás

2.126

2.027

2.126

2.027

2.686

2.552

2.686

2.552

2

Közmunka

87

87

87

87

19

Rendezvények

60

60

60

60

1.113

693

1.113

693

20

Helyi kiadványok

365

351

365

351

21

Civil szervezetek támogatása

890

890

890

890

22

Rendezési terv módosítása

256

256

256

256

483

475

483

475

23

Állami támogatások elszámolása

56

56

56

56

173

173

173

173

24

Lakáscélú kölcsön visszatérülése

32

32

32

32

25

Ivóvízminőség-javító

program

26

Forgalomlassító sziget építése

175

175

175

175

Cím

Alcím

Cím, alcím

megnevezése

BEVÉTEL

BEVÉTELBŐL

KIADÁS

KIADÁSBÓL

Működési

Felhalmozási

Működési

Felhalmozási

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

27

Szilárd hulladéklerakó rekultivációja

50

16

50

16

28

2011 évi népszámlálás

824

824

824

824

824

824

824

824

29

Földterület vásárlás

30

Egyéb önkormányzati bevételek

437

480

387

417

50

63

31

Állami közút átvétele

50

-

50

-

32

Szennyvízközmű felújítás

1.425

1.425

1.425

1.425

Összesen

112.230

114.614

110.723

113.094

1.507

1.520

120.463

114.524

113.054

109.458

7.409

5.066

2. melléklet a 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI MŰKÖDÉSI KIADÁSAI

KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT

(2011. december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Cím, alcím megnevezése

Személyi jellegű kiadás

Munkaadót terhelő járulék

Dologi jellegű kiadás

Egyéb működési célú kiadás

Működési kiadás összesen

Lét-szám

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

4

Képviselőtestület működése

9.639

9.481

2.145

2.111

796

697

12.580

12.289

2,2

5

Polgármesteri Hivatal

12.606

12.309

3.129

3.070

4.582

4.144

20.317

19.523

5,5

1

Igazgatási tevékenység

9.835

9.600

2.458

2.409

3.484

3.165

15.777

15.174

4,3

2

Adóigazgatás

2.771

2.709

671

661

1.098

979

4.540

4.349

1,2

6

Egészségügyi alapellátás

988

975

245

244

1.272

841

542

542

3.047

2.602

0,5

1

Védőnői ellátás

988

975

245

244

773

526

2.006

1.745

0,5

2

Fogorvosi ellátás

499

315

499

315

3

Háziorvosi ügyeleti ellátás

542

542

542

542

7

Szociális ellátás

2.630

2.618

641

541

4.226

4.168

70

28

7.567

7.355

1

1

Gyermekjóléti szolgálat

987

982

256

255

169

137

1.412

1.374

0,5

2

Családsegítő szolgálat

987

982

256

255

90

69

1.333

1.306

0,5

3

Helyettes szülői ellátás

30

-

30

-

4

Szociális étkeztetés

656

654

129

31

3.658

3.653

4.443

4.338

5

Gyermekek nyári étkeztetése

309

309

309

309

6

Iskolatej program

40

28

40

28

8

Közművelődési feladatok

2.758

2.735

716

714

3.733

3.081

7.207

6.530

1,8

1

Közművelődési tevékenységek

938

928

245

244

588

394

1.771

1.566

0,5

2

Közművelődési intézmény működtetése

591

586

152

152

2.484

2.191

3.227

2.929

0,5

3

Könyvtári szolgáltatások

1.229

1.221

319

318

661

496

2.209

2.035

0,8

9

Temetőfenntartás

1.292

1.292

330

327

245

192

1.867

1.811

1

10

Közoktatási feladatok

31.256

31.256

31.256

31.256

1

Általános iskolai oktatás

22.652

22.652

22.652

22.652

2

Óvodai nevelés

7.954

7.954

7.954

7.954

3

Szociális ösztöndíjak

650

650

650

650

11

Közvilágítás

1.900

1.781

1.900

1.781

12

Települési hulladékkezelés

173

144

173

144

1

Települési hulladék vegyes gyűjtése

133

106

133

106

Cím

Alcím

Cím, alcím megnevezése

Személyi jellegű kiadás

Munkaadót terhelő járulék

Dologi jellegű kiadás

Egyéb működési célú kiadás

Működési kiadás összesen

Lét-szám

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

2

Veszélyes hulladék gyűjtése, szállítása

40

38

40

38

13

Állategészségügyi feladatok

205

205

205

205

14

Szociális juttatások

1.060

1.057

60

60

17.888

17.635

19.008

18.752

15

Vagyonhasznosítás, üzemeltetés

491

434

491

434

1

Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

40

40

40

40

2

Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

144

124

144

124

3

Közutak üzemeltetése, fenntartása

139

107

139

107

4

Közterületek fenntartása

168

163

168

163

16

Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása

65

65

65

65

17

Társulások működési támogatása

650

650

650

650

1

Kistérségi társulás támogatása

469

469

469

469

2

Ivóvízminőség-javító társulás támogatása

181

181

181

181

18

Közfoglalkoztatás

2.253

2.146

309

294

124

112

87

87

2.773

2.639

2

1

Közcélú foglalkoztatás

2.253

2.146

309

294

124

112

2.686

2.552

2

2

Közmunka

87

87

87

87

19

Rendezvények

1.113

693

1.113

693

20

Helyi kiadványok

365

351

365

351

21

Civil szervezetek támogatása

890

890

890

890

22

Rendezési terv módosítása

483

475

483

475

23

Állami támogatás elszámolása

173

173

173

173

27

Szilárd hulladéklerakó rekultivációja

50

16

50

16

28

2011 évi népszámlálás

542

542

132

132

150

150

824

824

31

Állami közút átvétele

50

-

50

-

Összesen

32.708

32.098

8.707

8.490

20.001

17.561

51.638

51.309

113.054

109.458

14

3. melléklet a 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEI FORRÁSONKÉNT

(2011. december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Megnevezés

Működési bevételek

Támoga-tások

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforgalom nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

1

Költségvetési támogatás

- módosított előirányzat

18.816

27.016

2.657

- teljesítés

18.816

27.016

2.653

2

Fejlesztési támogatás

- módosított előirányzat

- teljesítés

3

Adóbevételek

- módosított előirányzat

48.926

- teljesítés

51.283

5

Polgármesteri Hivatal

- módosított előirányzat

1.371

- teljesítés

1.322

1

Igazgatási tevékenység

- módosított előirányzat

1.371

- teljesítés

1.322

6

Egészségügyi ellátás

- módosított előirányzat

75

62

- teljesítés

60

62

1

Védőnői ellátás

- módosított előirányzat

62

- teljesítés

62

2

Fogorvosi ellátás

- módosított előirányzat

75

- teljesítés

60

7

Szociális ellátás

- módosított előirányzat

2.711

- teljesítés

2.770

Cím

Alcím

Megnevezés

Működési bevételek

Támoga-tások

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforg. nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

1

Szociális étkeztetés

- módosított előirányzat

2.711

- teljesítés

2.770

5

Gyermekétkeztetés

8

Közművelődési feladatok

- módosított előirányzat

113

- teljesítés

113

1

Közművelődési tevékenységek

- módosított előirányzat

113

- teljesítés

113

9

Temetőfenntartás

- módosított előirányzat

50

- teljesítés

94

10

Közoktatási feladatok

- módosított előirányzat

1.817

135

- teljesítés

1.817

135

1

Általános iskolai oktatás

- módosított előirányzat

1.191

- teljesítés

1.191

2

Óvodai nevelés

- módosított előirányzat

626

- teljesítés

626

3

Szociális ösztöndíjak

- módosított előirányzat

135

- teljesítés

135

12

Települési hulladékkezelés

- módosított előirányzat

-

- teljesítés

22

1.

Települési hulladék vegyes gyűjt.

- módosított előirányzat

-

- teljesítés

22

13

Állategészségügyi feladatok

- módosított előirányzat

205

- teljesítés

205

Cím

Alcím

Megnevezés

Működési bevételek

Támoga-tások

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforg. nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

14

Szociális juttatások

- módosított előirányzat

115

- teljesítés

115

15

Vagyonhasznosítás, üzemeltetés

- módosított előirányzat

2.945

- teljesítés

2.971

1

Lakóingatlan bérbeadása, üzemelt.

- módosított előirányzat

687

- teljesítés

687

2

Nem lakóingatlan bérbeadása, üz.

- módosított előirányzat

2.258

- teljesítés

2.284

18

Közfoglalkoztatás

- módosított előirányzat

2.126

- teljesítés

2.027

1

Közcélú foglalkoztatás

- módosított előirányzat

2.126

- teljesítés

2.027

19

Rendezvények

- módosított előirányzat

60

- teljesítés

60

22

Rendezési terv módosítása

- módosított előirányzat

256

- teljesítés

256

23

Állami támogatás elszámolása

- módosított előirányzat

56

- teljesítés

56

28

2011. évi népszámlálás

- módosított előirányzat

824

- teljesítés

824

Cím

Alcím

Megnevezés

Működési bevételek

Támoga-tások

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforg. nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

30

Egyéb önkormányzati bevételek

- módosított előirányzat

92

295

- teljesítés

106

311

Összesen:

- módosított előirányzat

74.986

27.072

7.751

914

- teljesítés

77.444

27.072

7.648

930

4. melléklet a 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI FELHALMOZÁSI BEVÉTELEI FORRÁSONKÉNT

(2011. december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Megnevezés

Támoga-tások

Felhalmozási és tőkejellegű bevételek

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforg. nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

15

Vagyonhasznosítás

- módosított előirányzat

1.425

- teljesítés

1.425

2

Nem lakóingatlanok üzemeltetése, bérbeadása

- módosított előirányzat

1.425

- teljesítés

1.425

24

Lakáscélú kölcsön visszatérülése

- módosított előirányzat

32

- teljesítés

32

30

Egyéb önkormányzati bevételek

- módosított előirányzat

50

- teljesítés

63

Összesen:

- módosított előirányzat

1.475

32

- teljesítés

1.488

32

5. melléklet a 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI FELHALMOZÁSI KIADÁSAI

(2011. december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Cím megnevezése

Beruházás

Felújítás

Egyéb felhalmozási célú kiadás, támogatás

Összesen

Mód.

Telj.

Mód.

Telj.

Mód.

Telj.

Mód.

Telj.

5

Polgármesteri Hivatal

100

91

100

91

1

Igazgatási tevékenység

100

91

100

91

7

Szociális ellátás

100

99

100

99

1

Gyermekjóléti szolgálat

100

99

100

99

9

Temetőfenntartás

294

291

294

291

10

Közoktatási feladatok

-

-

4.427

2.587

398

398

4.825

2.985

1

Általános iskolai oktatás

-

-

3.894

2.587

398

398

4.292

2.985

2

Óvodai nevelés

533

-

533

-

3

Szociális ösztöndíjak

12

Települési hulladékkezelés

490

-

490

-

1

Települési hulladék vegyes gyűjtése

490

-

490

-

2

Veszélyes hulladék gyűjtése,szállítása

25

Ivóvízminőség-javító program

-

-

-

-

26

Forgalomlassító sziget építése

175

175

175

175

29

Földterület vásárlás

-

-

-

-

32

Szennyvízközmű felújítás

1.425

1.425

1.425

1.425

Összesen

1.159

656

5.852

4.012

398

398

7.409

5.066


TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

8/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete

Tabdi község önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 9.)

önkormányzati rendelet módosításáról

Tabdi Község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében foglalt feladatkörében a következőket rendeli el:

1. §

Tabdi Község Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 9.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. § A Képviselőtestület Tabdi község önkormányzata 2012. évi költségvetése

a) bevételi főösszegét 99.106.000 Ft-ban

b) kiadási főösszegét 122.470.000 Ft-ban

c) működési céltartalékát 500.000 Ft-ban

d) hiányát 23.864 Ft-ban

állapítja meg.

2. §

Az R. 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Képviselőtestület az 1. § d) pontjában meghatározott hiány

a) belső finanszírozására az előző évek pénzmaradványából 6.757.000 Ft igénybevételét,

b) külső finanszírozására 17.107.000 Ft OTP Tőkegarantált Pénzpiaci Alap befektetési jegy értékesítését

hagyja jóvá.”

3. §

Az R. 1-3. melléklete helyébe e rendelet 1-3. melléklete lép.

4. §

Ez a rendelet 2012. április 30. napján lép hatályba, és 2012. május 1. napján hatályát veszti.

Fábián Sándor Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet

polgármester jegyző


1. melléklet a 8/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2012. ÉVI BEVÉTELEI

A) ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS

ezer Ft-ban

Feladat

kiemelt előirányzat megnevezése

Működési költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Központi költségvetési támogatás

35.352

Normatív állami hozzájárulás

14.632

14.687

- ebből 2011. évi elszámolás

0

55

Normatív kötött felhasználású támogatás

0

5.448

Átengedett személyi jövedelemadó

14.767

14.767

Központosított

támogatások

0

450

Elkülönített állami és társadalombiztosítási alaptól átvett bevétel

9.363

Egészségügyi ellátásra átvett pénzeszköz

1.492

1.492

Közfoglalkoztatás

7.871

7.871

Költségvetési, európai uniós forrásból származó támogatás

Tabdi 0304/23, 0319, 0336/1 hrsz-ú út építése

Helyi adó és gépjárműadó bevétel

Kommunális adó

3.000

Közhatalmi bevétel

3.000

3.000

Iparűzési adó

30.000

Közhatalmi bevétel

30.000

30.000

Gépjárműadó

14.500

Közhatalmi bevétel

14.500

14.500

Bírságok, díjak

Közhatalmi bevétel

Vagyonhasznosítás, - értékesítés, pénzügyi befektetések bevétele

Lakásfenntartás

587

Intézményi bevétel

587

587

Nem lakóingatlanok fenntartása

1.181

Intézményi bevétel

1.181

1.181

Tőkegarantált Pénzpiaci Alap

500

Intézményi bevétel

500

500

Közszolgáltatások bevétele

Védőnői ellátás

62

Támogatásértékű bevétel

62

62

Feladat

kiemelt előirányzat megnevezése

Működési költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Fogorvosi ellátás

72

Intézményi bevétel

72

72

Szociális étkeztetés

3.339

Intézményi bevétel

3.339

3.339

Közoktatási feladatok

398

Kölcsön

398

398

Temetőfenntartás

95

Intézményi bevétel

95

95

Egyéb saját bevétel

Ivóvízminőség-javító program

115

Átvett pénzeszköz

115

115

Mindösszesen

91.713

97.666

898

898

98.564

B) KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KÖLTSÉGVETÉSE

ezer Ft-ban

Feladat

kiemelt előirányzat megnevezése

Működési költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Polgármesteri Hivatal

32.376

Kapott támogatás

31.648

31.834

Közhatalmi bevétel

60

60

Intézményi bevétel

482

482

Összesen

32.190

32.376

2. melléklet a 8/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

2012. ÉVI KIADÁSAII

A) ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS

ezer Ft-ban

Feladat

kiemelt előirányzat

megnevezése

Működési

költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Kölcsönök

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított

előirányzat

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eredeti

előirányzat

Módosított előirányzat

Egészségügyi alapellátás

1. Védőnői ellátás

1.935

Személyi juttatás

1.008

1.008

M.adót terh. jár. és szoc.ha.

261

261

Dologi kiadás

666

666

2. Fogorvosi ellátás

274

Dologi kiadás

274

274

3. Háziorvosi ügyelet

577

Egyéb működési kiadás

577

577

Szociális és gyermekjóléti alapellátás

1. Gyermekjóléti szolgálat

1.519

Személyi juttatás

1.058

1.078

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

280

286

Dologi kiadás

155

155

2. Családsegítő szolgálat

1.442

Személyi juttatás

1.058

1.078

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

280

285

Dologi kiadás

79

79

3. Helyettes szülői ellátás

30

Egyéb működési kiadás

30

30

4. Szociális étkeztetés

5.102

Személyi juttatás

735

735

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

150

150

Dologi kiadás

4.217

4.217

5. Iskolatej program

25

Egyéb működési kiadás

25

25

6. Nyári gyermekétkeztetés

310

Dologi kiadás

310

310

Közművelődési feladatok

1. Művelődési Ház

4.774

Személyi juttatás

1.558

1.604

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

449

462

Dologi kiadás

2.536

2.708

2. Könyvtár

2.187

Személyi juttatás

1.253

1.284

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

332

340

Dologi kiadás

563

563

Feladat

kiemelt előirányzat

megnevezése

Működési

költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Kölcsönök

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított

előirányzat

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eredeti

előirányzat

Módosított előirányzat

Közoktatási feladatok

1. Általános iskolai oktatás, óvodai nevelés

37.115

Egyéb működési kiadás

34.794

34.916

Beruházás

200

200

Felújítás

100

100

Egyéb felhalmozási kiadás

1.840

1.899

Településfejlesztési-, üzemeltetési és vagyongazdálkodási feladatok

1. Temetőfenntartás

1.913

Személyi juttatás

1.247

1.301

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

327

342

Dologi kiadás

270

270

2. Lakásfenntartás

42

Dologi kiadás

42

42

3. Nem lakóingatlanok fenntartása

134

Dologi kiadás

134

134

4. Közutak fenntartása

161

Dologi kiadás

161

161

5. Közterületek fenntartása

112

Dologi kiadás

112

112

6. Közvilágítás

2.113

Dologi kiadás

2.008

2.113

7. Tabdi 0304/23, 0319, 0336/1 hrsz-ú út építése

8.434

Beruházás

8.434

8.434

8. Sportpálya fenntartása

106

Dologi kiadás

0

106

Környezet-egészségügyi, környezet- és természetvédelmi, vízgazdálkodási feladatok

1. Települési hulladékkezelés

112

Dologi kiadás

87

112

2. Állategészségügyi feladat

166

Egyéb működési kiadás

166

166

Támogatások, szociális rászorultság alapján juttatott ellátások

1. Szociális juttatások

9.549

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

142

250

Egyéb működési kiadás

3.914

9.299

2. Szociális ösztöndíjak

805

Egyéb működési kiadás

805

805

Önkormányzati társulások működési támogatása

1. Többcélú Kistérségi Társulás

465

Egyéb működési kiadás

465

465

2. Ivóvízminőség-javító Társulás

181

Egyéb működési kiadás

181

181

3. Hátság Rekultivációs Társulás

100

Egyéb működési kiadás

100

100

Feladat

kiemelt előirányzat

megnevezése

Működési

költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Kölcsönök

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított

előirányzat

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eredeti

előirányzat

Módosított előirányzat

Egyéb közfeladatok

1. Közfoglalkoztatás

7.972

Személyi juttatás

4.992

4.992

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

687

687

Dologi kiadás

2.293

2.293

2. Rendezvények

1.153

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

32

32

Dologi kiadás

1.121

1.121

3. Helyi kiadványok

371

Dologi kiadások

371

371

4. Civil szervek támogatása

850

Egyéb működési kiadás

850

850

5. Állami közút átvétele

50

Dologi kiadás

50

50

6. Tűzoltás, műszaki mentés

63

Dologi kiadás

63

63

7. Érdekképviseleti tagdíj

54

Dologi kiadás

53

54

8. Honlap üzemeltetés

20

Dologi kiadás

20

20

9. Pénzügyi szolgáltatás

300

Dologi kiadás

300

300

Mindösszesen

72.941

80.183

11.274

10.333

90.516

Intézményfinanszírozás

1. Polgármesteri Hivatal

31.412

Támogatás

31.226

31.412

B) KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KÖLTSÉGVETÉSE

ezer Ft-ban

Feladat

kiemelt előirányzat megnevezése

Működési költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Önkormányzati hivatal

1. Polgármesteri Hivatal

31.954

Személyi juttatás

21.707

21.853

M.adót terh. jár. és szoc.ha.

5.513

5.553

Dologi kiadás

4.548

4.548

Engedélyezett létszám (fő)

7,5

Közfoglalkoztatottak (fő)

0

Összesen:

31.768

31.954

3. melléklet a 8/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2012. ÉVI

KÖLTSÉGVETÉSI EGYENLEGE

A HIÁNY FINANSZÍROZÁSA

ezer Ft-ban

Megnevezés

Működési

Költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Kölcsönök

Bevétel

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Önkormányzati költségvetés

Önkormányzati feladatok

Eredeti előirányzat

91.713

73.641

898

10.574

0

0

Módosított előirányzat

97.666

79.883

898

10.633

Teljesítés

Működési céltartalék

Eredeti előirányzat

0

500

0

0

0

0

Módosított előirányzat

0

500

Teljesítés

Összesen:

97.666

80.383

898

10.633

0

0

Költségvetési szervek költségvetése

Eredeti előirányzat

542

31.768

0

0

0

0

Módosított előirányzat

542

31.954

Teljesítés

Önkormányzat összesen

98.208

112.337

898

10.633

0

0

KÖLTSÉGVETÉSI EGYENLEG

Működési költségvetés hiánya

Eredeti

13.654

Módosított

14.129

Tényleges

Felhalmozási költségvetés hiánya

Eredeti

9.676

Módosított

9.735

Tényleges

Hiány belső finanszírozása - Előző évi pénzmaradvány felhasználás

Eredeti

6.737

Módosított

6.757

Tényleges

Hiány külső finanszírozása – Értékpapír értékesítés

Eredeti

6.917

9.676

Módosított

7.372

9.735

Tényleges

Önkormányzat mindösszesen:

112.337

112.337

10.633

10.633

2012. május 09. szerda, 20:49

Előterjesztés 2012 április 26.

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

M E G H Í V Ó

Tabdi Község Képviselőtestülete

2012. április 26-án (csütörtökön)

du. 16,00 órakor

tartandó testületi ülésére tisztelettel meghívom.

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Tabdi, Kossuth Lajos u. 9.

N A P I R E N D:

  1. Tájékoztató a két ülés közötti fontosabb ügyekről, valamint a polgármester

átruházott hatáskörben hozott döntéseiről

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Rendelet Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Tabdi község önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Éves összefoglaló jelentés a 2011. évi belső ellenőrzéséről

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Beszámoló az önkormányzati társulásban ellátott feladatokról, valamint a

polgármester Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulásban végzett tevékenységéről

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Tabdi község és Vérvölgy község 2012. évi testvér-települési programja

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Megállapodás körjegyzőség alapítására

Előadó: Fábián Sándor polgármester

(A napirend tárgyalása Kaskantyú Község Képviselőtestületével együttes ülésen)

  1. Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége alapító okirat

Előadó: Fábián Sándor polgármester

(A napirend tárgyalása Kaskantyú Község Képviselőtestületével együttes ülésen)

  1. Körjegyzői pályázat kiírása

Előadó: Fábián Sándor polgármester

(A napirend tárgyalása Kaskantyú Község Képviselőtestületével együttes ülésen)

  1. Polgármesteri Hivatal megszüntető okirata

Előadó: Fábián Sándor polgármester

  1. Kérdések, bejelentések, interpellációk

Zárt ülés

  1. Kiskőrösi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői kinevezésének véleményezése

Előadó: Fábián Sándor polgármester

Kérem az ülésen szíves megjelenését.

T a b d i, 2012. április 20.

Fábián Sándor

Polgármester

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

E L Ő T E R J E S Z T É S

(a Képviselőtestület 2012. április 26-i ülésére)

Tárgy: Rendelet Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról

A Képviselőtestület az önkormányzat 2011. évi költségvetését 112.230 ezer Ft módosított bevétellel, 120.463 ezer Ft módosított kiadással, 8.233 ezer Ft hiánnyal, a hiány finanszírozására 5.334 ezer Ft előző évi pénzmaradvány igénybevételével, és 2.899 ezer Ft értékpapír értékesítéssel hagyta jóvá.

A hiány 2010. december 31. napján 0 Ft volt, a bevételi többlet (a bevételi elmaradás levonásával) 2.384 ezer Ft-tal, a kiadási megtakarítás 5.939 ezer Ft-tal javította az egyensúlyt. A bevételi többlet és a kiadási megtakarítás együtt 8.323 ezer Ft, így az előző évi pénzmaradvány felhasználására nem volt szükség, értékpapír értékesítésre az évközi likviditás biztosítása miatt került sor, a 2011. évi – a hiány fedezetén felüli – pénzmaradvány 90 ezer Ft.

ezer Ft-ban

Megnevezés

Módosított előirányzat

Teljesítés

Bevételi többlet

(- elmaradás)

Kiadási megtakarítás

Bevétel

112.230

114.614

2.384

 

Kiadás

120.463

114.524

 

5.939

Összesen

   

+ 8.323

2011. évben értékpapír vásárlás az adóbevételek beszedését követően, értékpapír értékesítés az előirányzat-felhasználási terv szerint a kifizetések finanszírozása céljából történt:

ezer Ft-ban

Megnevezés

Értékpapír vásárlás

Értékpapír értékesítés

Értékpapír állomány

2010. 12. 31.

   

25.999

2011. 01. 26.

 

5.975

20.024

2011. 04. 27.

10.000

 

30.024

2011. 06. 08.

 

4.855

25.169

2011. 08. 01.

 

3.858

21.311

2011. 09. 19.

10.000

 

31.311

2011. 12. 05.

 

6.645

24.666

Összesen

20.000

21.333

 

2011. 12. 31.

   

24.666

A 8.323 ezer Ft maradványból december 31. napján készpénzben és bankszámlán 6.757 ezer Ft volt, nagyobb összegű értékpapír értékesítésre év végén a Kistérségi Társulásnak fizetendő kiviteli számla (Óvoda – Iskola kazáncsere) miatt került sor, melyből az előre bejelentett 1.840 ezer Ft-ot az átadás elhúzódása miatt nem kellett kifizetni.

ezer Ft-ban

Pénzmaradvány 2010. 12. 31.

5.334

Értékpapír állományváltozás

+ 1.333

2011. évi pénzmaradvány

+ 90

Pénzmaradvány összesen 2011. 12. 31.

6.757

Működési bevételek:

A működési bevételek teljesítése 102 %, a bevételi többlet 2.538 ezer Ft, a bevételi elmaradás 167 ezer Ft. A túlteljesülés elsősorban adóbevételi többlet, ami 2.357 ezer Ft. Az adón túl a szociális étkeztetésnél (év közben a térítési díj emelkedett), a temetőfenntartásnál (sírhelybevétel) a települési hulladék gyűjtése címben (az önkormányzat által megelőlegezett, de adók módjára beszedett hulladékszállítási díj) a nem lakóingatlanok bérbeadásánál (Művelődési Ház bérleti díj többlete) és az egyéb önkormányzati bevételek címben (az önkormányzat által beszedett szabálysértési és közigazgatási bírság) a tervezettnél magasabb a tényleges bevétel. A további címek teljesítése az előirányzatnak megfelelően alakult.

Adóbevételek alakulása:

ezer Ft-ban

Adónem

Módosított előirányzat

Teljesítés

%

Iparűzési adó

31.200

32.454

104,0

Kommunális adó

3.000

3.107

103,6

Gépjárműadó

14.500

15.399

106,2

Bírság, pótlék

226

323

142,9

Összesen

48.926

51.283

104,8

Nem lakóingatlanok bérbeadásának alakulása:

ezer Ft-ban

Jogcím

Módosított előirányzat

Teljesítés

%

Közterület-használat

62

49

79,0

Haszonbérlet

-

2

-

Terembérlet (Műv. Ház)

250

231

92,4

Eszközbérlet (Műv. Ház)

-

38

-

Víztorony

843

843

100

Izsáki hulladéklerakó

1.103

1.103

100

Egyéb (selejt anyag, törés miatti befizetés)

-

18

-

Összesen

2.258

2.284

101,2

A bevételi elmaradás a költségvetési működési támogatás címben 4 ezer Ft, mely az alacsonyabb TB-finanszírozás különbözete, az igazgatási feladaton kevesebb lett a továbbszámlázott mobil telefon, (ezzel a kiadás is csökkent), nem folyt be a fogorvos által az internet után fizetendő díj (a tartozását felhívásra sem rendezte). Kevesebb a bevétel a közcélú foglalkoztatásnál, mivel szeptember 1-jétől bevezetésre került a közfoglalkoztatási bér, a dolgozók a korábbi havi 78 ezer Ft minimálbér helyett havi 57 ezer Ft juttatásban részesülhettek (a változással a közfoglalkoztatás kiadása is kevesebb lett).

A működési bevételeket a rendelet-tervezet 1. és 3. melléklete tartalmazza.

Felhalmozási bevételek:

A felhalmozási bevételek teljesítése 100,8 %-os, A Kőrösvíz Kft. által fizetett szennyvízközmű bérleti díj 1.425 ezer Ft, a földterület eladás utáni bevétel 50 ezer Ft, a lakáscélú kölcsön visszatérülése 32 ezer Ft volt, a túlteljesülés 13 ezer Ft, ami az állami lakóház értékesítés (Liszt F. utcai lakás) törlesztése.

Működési kiadások:

A működési kiadások teljesülése 96,8 %-os, ezen belül a kiemelt előirányzatok alakulása:

Kiemelt előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Teljesítés %

Személyi jellegű kiadás

32.708

32.098

98,1

Munkaadót terhelő járulék

8.707

8.490

97,5

Dologi jellegű kiadás

20.001

17.561

87,8

Egyéb működési célú támogatás

51.638

51.309

99,4

Összesen (ezer Ft-ban)

113.054

109.458

96,8

A működési kiadásokban a megtakarítás összesen 3.596 ezer Ft, ebből a személyi juttatásokon 610 ezer Ft, a járulékon 217 ezer Ft, a dologi kiadásokon 2.440 ezer Ft, az egyéb működési célú kiadásokon 329 ezer Ft a maradvány.

A személyi juttatás és járulék megtakarítása betegség, (a Hivatalnál a tervezettnél később betöltött állás és alacsonyabb felmentési illetmény) miatt, illetve az utazási költségtérítésen, napidíjon, kiküldetésen, helyettesítésre tervezett, de fel nem használt tételeken képződött.

A működésben a legtöbb megtakarítás a dologi kiadásoknál van, de az előző évi 3.735 ezer Ft-tal szemben 2.440 ezer Ft.

A Hivatal maradványa 537 ezer Ft, ebből 100 ezer Ft maradt a karbantartás-kisjavítás tételen, 78 ezer Ft-tal lett kevesebb a postaköltség, 38 ezer Ft-tal a bankszámlavezetés, forgalmi díjak. Az elmúlt évben elmaradtak a továbbképzések, így kevesebb lett a belföldi kiküldetés is (a kettő együtt 72 ezer Ft), és kisebb összegű maradvány képződött több részelőirányzaton (irodaszer 8 ezer Ft, könyv 9 ezer Ft, internet 8 ezer Ft, szerzői jogdíj 5 ezer Ft, stb.), valamint a felsorolt tételek általános forgalmi adóján.

A Hivatalon kívül nagyobb összegű a megtakarítás az egészségügyi ellátáson, a közművelődési feladatokon, és a rendezvények címben. A fogorvosi lámpa beszerzésére tervezett összegből 17 ezer Ft maradt, a gázdíj és a karbantartás fel nem használt összege 110 ezer Ft, a védőnői ellátásnál a jogszabályban előírt eszközök, valamint a kerékpár beszerzése szintén elmaradt, és maradvány képződött a gázenergia és karbantartás tételeken.

A közművelődési feladatokon a kézműves foglalkozásra, adventre, mindenki karácsonyára, stb. tervezett 164 ezer Ft-ból 92 ezer Ft, a kis értékű tárgyi eszközökön 77 ezer Ft, a szerzői jogdíjon 28 ezer Ft maradt, kevesebb lett az egyéb üzemeltetési-fenntartási szolgáltatás (kevesebb a mosatási költség, nem történt meg a számítógép vírusvédelme, kevesebb lett a tűzoltó készülékek ellenőrzési díja, stb.).

A rendezvények cím megtakarítása a rendezvénysátrakra, asztalokra, padokra benyújtott pályázat saját forrása (a pályázatot még nem bírálták el), a kiadás a 2012. évi költségvetésben eredeti előirányzatként szerepel.

A közfoglalkoztatás maradványa 134 ezer Ft, ami a minimálbér és a közfoglalkoztatási bér különbözetéből adódik.

2011. évben napi 4 órás foglalkoztatásban 11 fő vett részt, összesen 31 hónap időtartamban (közterületek, temető, épületek karbantartása, parlagfű-mentesítés, hó eltakarítás, csatornák, árkok tisztántartása) valamint további 1 fő napi 8 órás foglalkoztatásban, 9 hónap időtartamban (utak, épületek, közterületek karbantartása feladatra). 2011. évben éves átlagban, teljes munkaidőre számítva a gondnok mellett további 2 fő látott el segédmunkás feladatokat.

Az egyéb működési célú kiadások teljesítése 99,4 %, maradványa 329 ezer Ft, ebből a szociális juttatásokon 253 ezer Ft a fel nem használt összeg (a szociális juttatásokat támogatásonként megbontva külön táblázat mutatja be).

A működési kiadások alakulását a rendelet-tervezet 2. melléklete tartalmazza.

Felhalmozási kiadások:

A felhalmozási kiadások teljesítése 68,4 %, a beruházások 56,6 %-ra, a felújítások 68,5 %-ra, az egyéb felhalmozási célú kiadások 100 %-ra teljesültek.

A beruházások között tervezett számítógépek, valamint a temetőbe az urnafal beszerzése megtörtént, a pályázat elutasítása miatt nem teljesült a traktorbeszerzés, és a forgalomlassító sziget építése, ez utóbbi 175 ezer Ft-os teljesített kiadása a terv és a pályázatírás költsége.

A felújításokban a Kistérségi Társulás pályázatán megvalósult Iskola – Óvoda fejlesztés önkormányzati hozzájárulása részben került átutalásra (a 2. részszámlát ez évben kell kifizetni), a szennyvízközmű felújítása pedig a Kőrösvíz Kft. által fizetett bérleti díj terhére történt.

Az egyéb felhalmozási kiadás az informatikai eszközökre a Kistérségnek átadott kölcsön (a visszafizetése várhatóan az első félévig történik meg.)

A felhalmozási kiadásokat a rendelet-tervezet 5. melléklete tartalmazza

Pénzmaradvány alakulása:

Az önkormányzat költségvetési címeken képződött 2011. évi pénzmaradványa 8.323 ezer Ft, mely ténylegesen (a pénzmaradvány és értékpapír terhére) el nem költött előirányzat.

A teljesítések alakulásaként a tényleges maradvány 90 ezer Ft, ami a 2011. évi áthúzódó kötelezettségvállalásokra nem nyújt fedezetet (előirányzatuk a 2012. évi költségvetés módosításában a 2012. évi bevételek terhére szerepel). A pénzmaradványon belül a Polgármesteri Hivatal – mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv – pénzmaradványa 745 ezer Ft. Az államháztartásról szóló törvény 86. § (5) bekezdése szerint az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetén az irányító szerv jogosult dönteni a költségvetési szerv pénzmaradványának elvonandó és felhasználható összegéről. A rendelet-tervezet – az önkormányzat pénzügyi helyzetére tekintettel – értelemszerűen a Polgármesteri Hivatal pénzmaradványának elvonását tartalmazza.

Kistérségi feladatellátás:

A Kistérségi Társulás a társulásban ellátott feladatok bevételének és kiadásának alakulásáról az előterjesztés elkészítéséig a közoktatási feladatokról adott tájékoztatást. A gyepmesteri telep működésére átadott 205 ezer Ft elszámolása nem történt meg.

Közoktatási intézmények előirányzatainak alakulása:

Kiadások

Mód. előirányzat

Teljesítés

Pénzmaradvány

Személyi juttatás

35.338

34.871

467

Ma. terhelő járulék

9.150

9.061

89

Dologi kiadás

23.841

22.002

1.833

Ellátottak pénzbeli jutt.

615

553

62

Összesen

70.768

68.311

2.457

Bevételek

     

Intézményi bevétel

3.348

2.928

- 420

Pénzmaradvány

3.094

3.094

0

Összesen

6.442

6.022

- 420

Közoktatási intézmények állami támogatása:

Támogatás megnevezése

Igényelt támogatás

Ténylegesen igényelhető

Támogatás elszámolás

Normatív állami hj.

27.108

26.310

- 798

Kiegészítő támogatás

6.161

5.992

- 169

Központi támogatás

1.694

1.694

0

Egyéb támogatás

307

307

0

Összesen

35.270

34.303

- 967

Közoktatási intézmények pénzmaradványa, illetve az önkormányzatot 2011. évre terhelő kiadás:

ezer Ft

Pénzmaradvány

2.037

Kötelezettséggel terhelt maradvány

- 1.247

Szabadon felhasználható maradvány

790

Visszautalandó állami támogatás

- 967

Önkormányzatot 2011. évre terhelő kiadás

177

Igazgatóság maradványa

55

Kistérségnek ténylegesen utalandó

122

A Kistérségi Társulás zárszámadásában a KTKT Egységes Iskola és Szakiskola igazgatósága pénzmaradványának felhasználására (az intézmény részére történő visszaadására) javaslat készült, amennyiben a Tanács a pénzmaradvány felhasználását nem hagyná jóvá, Tabdi község önkormányzatának befizetési kötelezettsége nem keletkezik, ez esetben az önkormányzatot 14 ezer Ft illeti meg.

2011. évi belső ellenőrzés

A belső ellenőrzés a 2010. novemberében elfogadott ellenőrzési terv alapján végrehajtásra került, a helyi önkormányzatokról szóló törvényben előírt tájékoztatást külön előterjesztés tartalmazza.

Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Kormányrendeletben (Áhsz.) előírt kiegészítő információk:

Számviteli politika

A számviteli politika, illetve az értékelési eljárások az elmúlt évben nem változtak, az egyéb szabályozások közül a pénzkezelési szabályok változásának a mérlegben kimutatott pénzügyi, vagyoni helyzetre nincs hatása.

Könyvvezetés módja

A könyvvezetés módja: módosított teljesítés szemléletű kettős könyvvitel. A főkönyvi könyvelés a DOKK számítógépes programmal, az analitikus nyilvántartások egy részének vezetése manuálisan történik.

Önköltségszámítás rendje

A Polgármesteri Hivatal a helyiségek és eszközök eseti bérbeadásához, valamint a közérdekű adatszolgáltatáshoz kapcsolódó költségtérítés összegének megállapításához önköltségszámításra kötelezett. Az önköltségszámítás módszere az elmúlt évben nem került módosításra.

Beszámoló-készítés rendje

A mérlegkészítés időpontja a számviteli politikában foglaltak szerint a tárgyévet követő év február 20-a, a beszámoló összeállításának határideje a tárgyévet követő év február 28. napja.

Amortizációs politika

Az eszközök értékcsökkenése az Áhsz. 30. § (1) bekezdése alapján kerül elszámolásra. Saját hatáskörben – a tervezett használati idő figyelembevételével – a leírási kulcsok megváltoztatására nem került sor. Az értékcsökkenés összege alap- és vállalkozási tevékenység között nem került megosztásra, tekintettel arra, hogy a Polgármesteri Hivatal vállalkozási tevékenységet nem végez. A 100 ezer forint egyedi bekerülési (beszerzési és előállítási) érték alatti (kisértékű) vagyoni értékű jogok, szellemi termékek, és tárgyi eszközök beszerzéskor dologi kiadásként kerülnek elszámolásra.

Értékvesztés, és visszaírás elszámolása

A számviteli politika alapján értékvesztést kell elszámolni a tulajdoni részesedést jelentő befektetéseknél, a hitelviszonyt megtestesítő, egy évnél hosszabb lejáratú értékpapíroknál függetlenül attól, hogy a befektetett pénzügyi eszközök, vagy a forgóeszközök között szerepelnek. Értékvesztést számolunk el a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg nem rendezett követeléseknél (adósoknál, vevőknél). A számviteli politika az értékvesztés összegét

91-180 napos késedelem esetén a követelés 20 %-ában, 181-360 napos késedelemnél a követelés 30 %-ában, 360 napon túli késedelem esetén a követelés 50 %-ában határozta meg.

A folyamatos működésben gátolt (felszámolás, csődeljárás, végelszámolás alatt álló vagy jogutód nélkül megszűnt) adósok esetében az elszámolt értékvesztés 91-360 napos késedelem esetén 50 %, 360 napon túl 100 %. 2011. évben az elszámolt értékvesztés 1.646 ezer Ft volt (2010. évben 1.714 ezer Ft, 2009. évben 1.959 ezer Ft volt) részletezését az előterjesztés melléklete tartalmazza.

Előirányzatoktól eltérő felhasználások bemutatása

A tárgyidőszakban nem volt olyan rendkívüli esemény, körülmény, amely szükségessé tette volna az előirányzatok tervezettől eltérő felhasználását, amelyek a pénzügyi helyzetre, az eszközök nagyságára, összetételének alakulására hatással voltak, és a költségvetés összeállításánál még nem voltak ismertek, illetve pénzügyileg nem kerültek rendezésre.

Eszközök és források értékelési eljárása

Az eszközök és források értékelési szabályzatában a bekerülési érték, illetve a mérlegérték meghatározásánál az Áhsz. szabályai érvényesülnek. A számviteli politika alapján az önkormányzati vagyon piaci értéken történő értékelésének lehetőségével nem éltünk, a mérlegben (az értékcsökkenéssel és az elszámolt, illetve visszaírt értékvesztéssel korrigált) könyvszerinti értéken kerülnek kimutatásra.

A lényeges és jelentős összegű tételek elkülönítésének szempontjai

Az elszámolásnál a beszámolóban szereplő összegek lényegesnek, nem lényegesnek, illetve jelentősnek vagy nem jelentősnek történő elkülönítése az Áhsz. szabályai szerint történt. A valós és a mérleg szerinti érték kerekítésből adódó eltérése az egyezer Ft-ot nem haladhatja meg. A piaci, forgalmi értéket vagyonértékeléssel kell meghatározni, ha az eszköz egyedi értéke vagy az eszközök összértéke várhatóan meghaladja az 5 millió Ft-ot.

Az általános kiadások megosztásának módszere

A Hivatal az alap- és vállalkozási tevékenységet terhelő előzetesen felszámított általános forgalmi adó megosztásánál, az általános kiadások megosztási módszerének kiválasztásánál, és a raktári készletek leltározása során az eltérések kompenzálásánál és a káló elszámolásánál

nem határozott meg lényegesen szempontokat, mert kizárólag alaptevékenységet végez, nem használja az általános kiadások elszámolására vonatkozó főkönyvi számlákat, valamint raktárt nem működtet, a beszerzett eszközök azonnali felhasználásra kiadásra kerülnek.

Könyvvizsgálati kötelezettség

Az önkormányzat könyvvizsgálatra nem kötelezett.

Mérlegek és információs kimutatások:

Az államháztartásról szóló, 2011. évi CXCV. törvény 91. § (2) bekezdése szerint a zárszámadási rendelet előterjesztésekor a Képviselőtestület részére tájékoztatásul kell bemutatni a helyi önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban, előirányzat-felhasználási tervét (a pénzeszközök változását), a többéves kihatással járó döntéseket évenkénti bontásban és összesítve, a közvetett támogatásokat, az önkormányzat adósságának állományát, a stabilitási törvény szerint az adósságot keletkeztető ügyleteket, a vagyonkimutatást, és az önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását.

A 2011. évi költségvetéshez az államháztartásról szóló, 2011. december 31. napjától hatályon kívül helyezett 1992. évi XXXVIII. törvény 118. §-a szerint elkészített mérlegeket és kimutatásokat kellett benyújtani, melyhez képest az új Áht. más adatok bemutatását is előírja.

Az államháztartásról szóló törvény alapján a 2011. évi költségvetéshez csatolt rendben a vagyonkimutatást az 1. táblázat, a vagyonon belül a vagyonkezelésbe adott vagyon változását a 2. táblázat, a helyi önkormányzat összevont költségvetési mérlegét a 3. táblázat, az adósságállományt lejárat, eszközök, hitelezők szerinti bontásban a 4. táblázat, a többéves kihatással járó döntéseket évenkénti bontásban és összesítve az 5. táblázat, a közvetett támogatásokat a 6. táblázat, az előirányzat-felhasználási tervet a 7. táblázat, a gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek, a részesedések alakulását a 8. táblázat tartalmazza.

(A táblázatok az új, és a 2011. évi költségvetéssel történő összehasonlíthatóság érdekében a korábbi Áht-ban előírt adatokat is bemutatják).

(Az új Áht. alapján a mérlegek és kimutatások tartalmának meghatározására az önkormányzatok rendeletalkotási kötelezettsége megszűnt, ezért a zárszámadási rendelet-tervezet tartalmazza helyi rendelet hatályon kívül helyezését)

1. táblázat

VAGYONKIMUTATÁS

(az önkormányzat és intézményei vagyona 2011. december 31-i fordulónappal)

ESZKÖZÖK

BEFEKTETETTT ESZKÖZÖK

nettó értéken

Megnevezés

Forgalom-képtelen törzsvagyon

Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

Törzsvagyonon kívüli egyéb vagyon

állományi érték forintban

I. Immateriális javak

   

13.678

Szellemi termékek

     

1 db Windows XP operációs rendszer – Polgármesteri Hivatal

   

13.678

Környezetvédelmi felülvizsgálat és rekultivációs terv

   

0

Tabdi településrendezési terv

   

0

Tabdi település környezetvédelmi programja

   

0

13 db 0-ig leírt szoftver (Védőnői ellátás, Polgármesteri Hivatal, Családsegítő szolgálat és Általános Iskola)

   

0

4 db 0-ig leírt operációs rendszer (Védőnői ellátás, Polgármesteri Hivatal és Általános Iskola)

   

0

II. Tárgyi eszközök

159.796.256

34.380.333

30.949.921

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

159.796.256

34.380.333

16.381.974

Polgármesteri Hivatal

 

3.793.330

 

Óvoda

 

3.159.744

 

Általános Iskola

 

23.892.255

 

Művelődési Ház

 

3.090.577

 

Egészségház

 

180.729

 

Tűzoltószertár

 

239.698

 

Önkormányzati bérlakás Tabdi, Baross u. 4.

   

2.544.811

Önkormányzati bérlakás Tabdi, Szent I. u. 3.

   

1.176.480

Önkormányzati bérlakás Tabdi, Vasút u. 71/A.

   

1.696.260

Önkormányzati bérlakás Tabdi, Vasút u. 71/B.

   

1.490.103

Temető

390.612

   

Sportpálya, sportöltöző

   

5.287.893

4 db önálló helyrajzi számmal rendelkező belterületi telek

   

239.175

10 db önálló helyrajzi számmal rendelkező belterületi beépítetlen földterület

   

2.125.202

44 db önálló helyrajzi számmal rendelkező külterületi földingatlan

 

24.000

1.822.050

19 db belterületi út (járdák értékével)

113.732.912

   

80 db önálló helyrajzi számmal rendelkező külterületi út

42.819.524

   

VII./E jelű csatorna

2.753.883

   

Szelektív hulladékgyűjtő sziget

99.325

   

2. Gépek, berendezések és felszerelések

   

1.784.949

2 db számítógép tartozékaival, 1 db laptop – Polgármesteri Hivatal

   

195.853

Aljnövény tisztító – Polgármesteri Hivatal

   

29.884

Benzines fűkasza – Polgármesteri hivatal

   

51.304

Megnevezés

Forgalom-képtelen törzsvagyon

Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

Törzsvagyonon kívüli egyéb vagyon

állományi érték forintban

Sharp másoló, nyomtató, szkenner

   

36.708

Samsung lézernyomtató

   

13.170

Fúró – vésőkalapács – Polgármesteri Hivatal

   

76.096

Riasztóközpont

   

141.455

5 db festmény – Polgármesteri Hivatal

   

135.000

5 db udvari játék – Óvoda

   

206.487

Kézilabdakapu

   

64.943

Végerősítő tartozékokkal – Művelődési Ház

   

561.335

2 db szelektív hulladékgyűjtő konténer

   

2.174

1956-os emlékoszlop

   

180.000

1 db számítógép tartozékaival – Családsegítő Szolg.

   

90.540

0-ig leírt gépek, berendezések, felszerelések

   

0

5 db számítógép tartozékaival – Polgárm.Hivatal

   

0

Külső modem – Polgármesteri Hivatal

   

0

Telefax – Polgármesteri Hivatal

   

0

Villanyírógép – Polgármesteri Hivatal

   

0

Bárpult tárolóval – Polgármesteri Hivatal

   

0

Függőirattartós szekrény – Polgármesteri Hivatal

   

0

2 db Irodabútor – Polgármesteri Hivatal

   

0

Riasztókészülék – Polgármesteri Hivatal

   

0

Robbanómotoros fűnyíró – Polgármesteri Hivatal

   

0

Speciális óvodai számítógépes munka – Óvoda

   

0

Televízió – Óvoda

   

0

Fénymásológép – Általános Iskola

   

0

2 db közháló végpont – Általános Iskola

   

0

12 db számítógép tartozékaival – Általános Iskola

   

0

Projektor

   

0

Számítógép nyomtató – Általános Iskola

   

0

Telefon alközpont – Általános Iskola

   

0

Tintasugaras nyomtató – Általános Iskola

   

0

Erősítő – Általános Iskola

   

0

Fűnyírógép – Általános Iskola

   

0

Mini hifi és 2 db hangfal – Általános Iskola

   

0

Írásvetítő – Általános Iskola

   

0

Kombinált tornaállvány – Általános Iskola

   

0

Ülőgarnitúra – Általános Iskola

   

0

Riasztó – Általános Iskola

   

0

Streetball szett – Általános Iskola

   

0

Színes televízió – Általános Iskola

   

0

Videó – Általános Iskola

   

0

Nyomtató – Művelődési Ház

   

0

3 db számítógép tartozékaival – Művelődési Ház

   

0

Cserépkályha – Művelődési Ház

   

0

Digitális fényképezőgép – Művelődési Ház

   

0

Függöny összehúzó – Művelődési Ház

   

0

Televízió – Művelődési Ház

   

0

1 db Laptop – Védőnői ellátás

   

0

Nőgyógyászati vizsgálószék – Védőnő

   

0

Védőnői táska

   

0

Kismotoros fecskendő – Tűzoltószertár

   

0

Számítógép tartozékaival – Családsegítő szolgálat

   

0

3. Járművek

   

0

2 db 0-ig leírt tehergépkocsi – Tűzoltószertár

   

0

Megnevezés

Forgalom-képtelen törzsvagyon

Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

Törzsvagyonon kívüli egyéb vagyon

állományi érték forintban

4. Beruházások, felújítások

   

12.782.998

Szociális és Egészségügyi Szolgáltatóház építése

   

12.309.442

Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése

   

298.566

Forgalomlassító sziget kiviteli terv

   

175.000

III. Befektetett pénzügyi eszközök

   

1.014.000

1. Egyéb tartós részesedés

   

1.014.000

Kőrösvíz Kft. üzletrész

   

900.000

Izsák-Kom Kft. törzsbetét

   

100.000

Üde-Kunság Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. törzsbetét

   

14.000

IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök

 

310.906.898

0

1. Vagyonkezelésbe adott eszközök

 

29.500.927

 

Ivóvízközmű - ingatlan értéke

 

28.175.927

 

- gépek, berendezések értéke

 

1.325.000

 

2. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök

 

281.405.971

0

Szennyvíztisztító telep - ingatlanok értéke

 

30.188.969

 

- gépek értéke

 

1.464.140

 

Szennyvízcsatorna hálózat - ingatlanok értéke

 

248.541.026

 

- gépek értéke

 

1.211.836

 

Háziorvosnak üzemeltetésre átadott 6 db 0-ig leírt orvosi gép, berendezés

   

0

Fogorvosnak üzemeltetésre átadott 5 db 0-ig leírt orvosi gép, berendezés

   

0

BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

159.796.256

345.287.231

31.977.599

           

FORGÓESZKÖZÖK

Megnevezés

Forgalom-képtelen törzsvagyon

Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

Törzsvagyonon kívüli egyéb vagyon

állományi érték forintban

I. Készletek

   

0

II. Követelések

   

10.586.241

Követelések áruszállításból és szolgáltatásból

   

33.011

Adósok

   

8.159.466

Hulladékszállítási közszolgáltatási díjtartozás

   

222.358

Informatikai eszközbeszerzés

   

398.058

Iskolatej előleg

   

277.646

Szociális juttatás előleg

   

71.502

Fizetési előleg

   

65.300

Érdekeltségi hozzájárulás

   

1.358.900

III. Értékpapírok

   

24.665.723

Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír

   

24.665.723

IV. Pénzeszközök

   

3.392.092

Megnevezés

Forgalom-képtelen törzsvagyon

Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

Törzsvagyonon kívüli egyéb vagyon

állományi érték forintban

Pénztár záró egyenlege

   

36.489

Polgármesteri Hivatal költségvetési elszámolási számla záró egyenlege

   

2.852.278

Önkormányzat költségvetési elszámolási számla záró egyenlege

   

469.873

Befejezett viziközmű számla záró egyenlege

   

62

Idegen bevételek számla egyenlege

   

26.790

Államigazgatási eljárási illeték beszedési számla

   

6.600

V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások

   

3.378.549

12. havi illetmények, ápolási díjak, előleg

   

3.378.549

FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN

   

42.022.605

ESZKÖZÖK MINDÖSSZESEN

159.796.256

345.287.231

74.000.204

           

FORRÁSOK

KÖTELEZETTSÉGEK

Megnevezés

Állományi érték forintban

I. Hosszú lejáratú kötelezettségek

519.433

Arany János Tehetséggondozó program

225.000

Vagyonkezelésbe adott eszközök után elszámolt értékcsökkenés többlet visszaforgatás

294.433

II. Rövid lejáratú kötelezettségek

104.610

Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból

104.610

III. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

1.660.902

Helyi adó túlfizetés

680.036

Gépjárműadó, pótlék, bírság, egyéb bevételek túlfizetése

173.766

Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj pályázat

780.000

Arany János Tehetséggondozó program

25.000

Szennyvíz érdekeltségi hozzájárulás túlfizetés

2.100

IV. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások

34.390

Szülői gondozói díj

1000

Idegen átfutó bevétel

26.790

Illeték átfutó bevétel

6.600

KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN

2.319.335

-.-.-

Az önkormányzat vagyona 2011. évben 26.530 ezer Ft-tal növekedett és 41.083 ezer Ft-tal csökkent. A vagyonváltozás tételenként:

ESZKÖZÖK

ezer Ft-ban

Megnevezés

Növekedés

Csökkenés

Befektetett eszközök

22.171

39.444

Immateriális javak

- Terv szerinti értékcsökkenés

 

27

Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

- 379 hrsz. terület elbirtoklása

- 1795, 1800 hrsz ingatlanok ingyenes átadása

- 0325/51 hrsz. földterület értékesítése

- Urnafal vásárlás

- Településközpont felújítás (előző évi beruházás) aktiválása

- Terv szerinti értékcsökkenés

748

233

17.490

80

4

6.814

Gépek, berendezések, felszerelések

- 2 db számítógép vásárlása

- 1 db használt nyomtató vásárlás

- 56-os emlékoszlop ingyenes átvétele

- Terv szerinti értékcsökkenés

171

19

180

768

Beruházások, felújítások

- Tabdi településközpont felújítás aktiválása

- Forgalomlassító sziget tervrajza

175

17.490

Üzemeltetésre, vagyonkezelésbe adott eszközök

- Üzemeltetésre átadott eszközök felújítása, pótlása (Tabdi hálózati átemelő szivattyú, csengődi szennyvíztelep légellátó rendszer)

- Vagyonkezelésbe adott eszközök felújítása (csőhálózat felújítás)

- Terv szerinti értékcsökkenés

1.140

1.815

14.016

Hosszú lejáratú követelések változása (vagyonkezelésbe adott eszközök értékcsökkenés visszaforgatása)

 

245

Tartós részesedések változása (KŐRÖSVÍZ KFT részesedés)

200

 

Forgóeszközök

4.359

1.639

Követelések változása

Adósok

Vevők

Rövid lejáratú kölcsönök

Egyéb követelések

2.580

12

376

306

Forgatási célú értékpapír

 

1.333

Pénzeszközök változása

1.305

 

Egyéb aktív elszámolások

86

 

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

26.530

41.083

KÖTELEZETTSÉGEK

ezer Ft-ban

Megnevezés

Növekedés

Csökkenés

Hosszú lejáratú kötelezettségek

474

 

Szállítók

92

 

Helyi adó túlfizetés

 

119

Egyéb hosszú lejáratú kötelezettség következő évi törlesztése

 

218

Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

 

135

Egyéb passzív pénzügyi elszámolások

 

15

KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN

566

487

-.-.-

Az elmúlt évben a követelésállomány nőtt, a követelések jelentős része adóelőleg tartozás. Két cég végrehajtási, egy cég pedig felszámolási eljárás alatt áll, illetve egy cég eladása történt meg külföldi részére. A cégek az elmúlt évben nem működtek, előlegtartozásukat az adóbevallás benyújtásakor törölni kell. A kötelezettségállomány szintén növekedett, ezen belül a hosszú és rövid lejáratú kötelezettségek nőttek, míg az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek összege csökkent.

KÖVETELÉSEK

ezer Ft-ban

Követelés megnevezése

Előző év

Tárgy év

Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők)

21

33

Adótartozásból eredő követelések (adósok)

5.580

8.160

Hulladékszállítási közszolgáltatási díjtartozás

244

222

Kölcsön nyújtása (KTKT informatikai eszközbeszerzés)

0

398

Egyéb követelések

- Köztemetési költség

- Fizetési előleg

- Iskolatej előlege

- Szociális juttatás előlege

- Lakáscélú támogatás

- Érdekeltségi hozzájárulás

2.079

115

0

287

22

32

1.623

1.774

0

65

278

72

0

1.359

Követelések összesen:

7.924

10.587

KÖVETELÉSEK UTÁN ELSZÁMOLT ÉRTÉKVESZTÉS

ezer Ft-ban

Megnevezés

Nyitó adatok

Tárgyévben

Záró adatok

Bekerülési érték

Elszámolt értékvesztés

Elszámolt értékvesztés

Tárgyévben visszaírt

Bekerülési érték

Értékvesztés záró értéke

Adósok

7.539

1.959

3.675

2.029

10.244

3.605

ÖSSZESEN

7.539

1.959

3.675

2.029

10.244

3.605

KÖTELEZETTSÉGEK

ezer Ft-ban

Kötelezettség megnevezése

Előző év

Tárgy év

Hosszú lejáratú kötelezettségek

Ösztöndíj (Bursa Hungarica)

Arany János Tehetséggondozó program

Vagyonkezelésbe adott eszközök után az elszámolt értékcsökkenésen felül végzett felújítás

45

45

0

0

519

0

225

294

Rövid lejáratú kötelezettségek

Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásnyújtásból (szállítók)

Főépítész megbízási díja (rendezési terv módosítása)

Közvilágítás számla

13

13

0

105

0

105

Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

Iparűzési adó feltöltés, túlfizetés

Helyi adó túlfizetés

Egyéb különféle kötelezettségek

Gépjárműadó, pótlék, bírság, egyéb bevételek túlfizetése

Ösztöndíj támogatás (Arany János tehetséggondozó program)

Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj

Izsáki hulladéklerakó terület vételára

Érdekeltségi hozzájárulás túlfizetés (szennyvízközmű beruházás)

2.133

59

740

471

0

650

213

0

1.661

0

680

174

25

780

0

2

Egyéb passzív pénzügyi elszámolások

49

34

Kötelezettségek összesen:

2.240

2.319

Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Kormányrendelet 40/A. §-a szerint, amennyiben az önkormányzat a tulajdonában lévő korlátozottan forgalomképes és üzleti vagyonának rendeletében meghatározott körére vagyonkezelői jogot létesít, akkor a szöveges magyarázatok között be kell mutatnia a vagyonkezelésbe adáskor a könyveiből kivezetett immateriális javak, tárgyi eszközök bruttó értékét és elszámolt értékcsökkenését, illetve a vagyonkezelésbe adott eszközök között nyilvántartásba vett (a vagyonkezelési szerződésben szereplő) bekerülési értéket, illetve annak tárgyidőszaki változásait legfontosabb jogcímenként.

A vagyonkezelő a vagyoni eszközök tárgyévi elszámolt értékcsökkenését a tárgyévben köteles a vagyon felújítására fordítani, amennyiben a tárgyévben ez nem szükséges, vagy bármely okból nem lehetséges, a képzett tartalékot, az ezt követő öt éven belül kell felújításra, pótlólagos beruházásra felhasználni. Az önkormányzat a könyvviteli mérlegében a vissza nem forgatott értékcsökkenés összegét követelésként, a többletértéket kötelezettségként tartja nyilván. 2011. december 31. napjáig az önkormányzat kötelezettsége 294 ezer Ft.

2. táblázat

VAGYONKEZELÉSBE ADOTT ESZKÖZÖK ÉS TÁRGYIDŐSZAKI VÁLTOZÁSAI

A vagyonkezelésbe adáskor a könyvekből kivezetett bruttó érték és értékcsökkenés, illetve a vagyonkezelői szerződés szerint nyilvántartásba vett érték:

ezer Ft-ban

Eszközök

Könyvekből kivezetett

Nyilvántartásba vett

Bruttó érték

Értékcsökkenés

Bruttó érték

Földterület

949

-

948

Épület

2.098

610

2.098

Építmény

15.970

7.302

23.899

Gép, berendezés

2.906

2.855

2.122

Összesen

21.923

10.767

29.067

Évközi vagyonváltozás

Forintban

Eszközök

2011. évi Nyitó

Növekedés

Csökkenés

Záró

Bruttó érték

Érték-csökkenés

Felújítás

Pótlólagos

beruházás

Selejtezés

megsemm.

Érték-

csökkenés

Bruttó

érték

Érték-

csökkenés

Földterület

948.480

-

     

-

948.480

-

Épület

2.370.000

132.168

     

47.400

2.370.000

179.568

Építmény

26.187.855

2.181.505

1.815.421

   

784.756

28.003.276

2.966.261

Gép, berendezés

2.744.340

1.021.699

     

397.641

2.744.340

1.419.340

Összesen

32.250.675

3.335.372

1.815.421

 

 

1.229.797

34.066.096

4.565.169

(Az építmény felújítás összegéből 1.769.243 Ft az értékcsökkenésből visszaforgatott, 46.178 ezer Ft a lakossági forrásból elvégzett felújítás)

Elszámolt értékcsökkenés visszaforgatása:

Forintban

Megnevezés

2008. év

2009. év

2010. év

2011. év

Elszámolt értékcsökkenés

1.067.039

1.091.268

1.177.065

1.229.797

Tárgyévben visszaforgatott rész

467.437

894.840

1.728.082

1.769.243

Tárgyévben vissza nem forgatott rész

599.602

196.428

-

-

Tárgyévi többletérték

-

-

551.017

539.446

Az elszámolt éves értékcsökkenés és a visszaforgatás (többletérték) különbözete

- 599.602

- 196.428

+551.017

+ 539.446

Halmozott különbözet

- 599.602

- 796.030

- 245.013

+ 294.433

3. táblázat

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI ÖSSZEVONT MÉRLEGE

ezer Ft-ban

 

MEGNEVEZÉS

Működési célú

Felhalmozási célú

Összesen

BEVÉTELEK

1

Központi költségvetési támogatás

27.072

 

27.072

2

Támogatásértékű bevételek

7.648

 

7.648

3

Önkormányzatok sajátos bevételei

     
 

- Helyi adók

35.561

 

35.561

 

- Átengedett központi adók

34.215

 

34.215

 

- Bírságok, pótlékok, egyéb sajátos bevételek

3.294

1.425

4.719

 

- Felhalmozási és tőkebevételek

 

63

63

4.

Intézményi bevételek

4.374

 

4.374

5.

Véglegesen átvett pénzeszközök

930

 

930

6.

Támogatási kölcsönök

 

32

32

7.

Pénzügyi befektetések bevétele

     

8.

Pénzforgalom nélküli bevétel

     
 

Összesen

113.094

1.520

114.614

 

Finanszírozási célú bevételek

     

Előző évek pénzmaradványa költségvetési hiány

belső finanszírozására

     

Értékpapír értékesítés költségvetési hiány külső finanszírozására

     

Bevételek és finanszírozási célú

pénzügyi műveletek mindösszesen

113.094

1.520

114.614

KIADÁSOK

1

Személyi juttatások

32.098

 

32.098

2

Munkaadót terhelő járulékok

8.490

 

8.490

3

Dologi jellegű kiadások

17.561

 

17.561

4

Ellátottak pénzbeli juttatása

     

5

Egyéb működési célú kiadások

51.309

 

51.309

6

Beruházás

 

656

656

7

Felújítás

 

4.012

4.012

8

Pénzeszköz átadás és támogatás

     

9

Kölcsön nyújtása és törlesztése

 

398

398

10

Hitel visszafizetése

     
 

- Rövid lejáratú hitel

     
 

- Hosszú lejáratú hitel

     

11

Értékpapír műveletek, pénzügyi befektetések

     
 

Összesen

109.458

5.066

114.524

12

Működési tartalék

     

13

Fejlesztési tartalék

     

Kiadások és működési, fejlesztési tartalékok mindösszesen

109.458

5.066

114.524

4. táblázat

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ADÓSSÁGÁLLOMÁNYA

2011. december 31. napján

ezer Ft-ban

 

MEGNEVEZÉS

Tervadat

Tényadat

1.

Működési hitelek

0

0

1.1

Összes felvett hitel

   
 

Tárgyévet megelőző évi hiteltörlesztési kiadás

   
 

Tárgyévi kiadás

   
 

Tárgyévet követő évek kiadása

   
 

- ebből

   

2.

Fejlesztési hitelek

0

0

2.1

Összes felvett hitel

   
 

Tárgyévet megelőző évi hiteltörlesztési kiadás

   
 

Tárgyévi kiadás

   
 

Tárgyévet követő évek kiadása

   
 

- ebből

   
 

Hitelező megnevezése

   
 

Pénzeszköz és futamidő

   

3.

Garancia-, kezességvállalás

0

0

3.1

Összes vállalt kiadás

   
 

Tárgyévet megelőző évi kiadás

   
 

Tárgyévi kiadás

   
 

Tárgyévet követő évek kiadása

   
 

- ebből

   

4.

Egyéb adósság

0

0

4.1

Összes kiadás

   
 

Tárgyévet megelőző évi kiadás

   
 

Tárgyévi kiadás

   
 

Tárgyévet követő évek kiadása

   
 

- ebből

   
 

Hitelező (szerződő fél) megnevezése

   
 

Pénzeszköz és időtartam

   
 

Adósságállomány mindösszesen

0

0

 

Összes adósságállományból tárgyévi kiadás

0

0

5.

Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény szerinti adósságot keletkeztető egyéb ügyeletek

 

0

 

0

5.1

Összes kiadás

   

 

 

 

 

 

Mindösszesen

0

0

5. táblázat

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA TÖBBÉVES KIHATÁSSAL JÁRÓ DÖNTÉSEINEK ELŐIRÁNYZATAI ÉVES BONTÁSBAN

(2011. december 31. napján)

ezer Ft-ban

 

MEGNEVEZÉS

Tervadat

Tényadat

1.

Beruházások

18.741

0

1.1

Ivóvízminőség-javító program (összes kiadás)

18.741

0

 

Tárgyévet megelőző évi kiadás

0

0

 

Tárgyévi kiadás

928

0

 

Tárgyévet követő évek kiadása

17.813

0

2.

Felújítások

0

0

3.

Támogatások, szakmai programok

90

295

3.1

Bursa Hungarica Ösztöndíj összes kiadás

90

45

 

Tárgyévet megelőző évi kiadás

15

15

 

Tárgyévi kiadás

30

30

 

Tárgyévet követő évek kiadása

45

0

 

- ebből 2012. évben

30

 

3.2

Arany János Tehetséggondozó program (összes kiadás)

0

250

 

Tárgyévet megelőző évi kiadás

0

0

 

Tárgyévi kiadás

0

0

 

Tárgyévet követő évek kiadása

 

250

 

- ebből 2012. évben

 

25

 

2013. évben

 

50

 

2014. évben

 

50

 

2015. évben

 

50

 

2016. évben

 

50

 

2017. évben

 

25

4.

Egyéb kötelezettségvállalás

994

994

4.1

Izsák 0394/6. hrsz-ú ingatlan (szemétlerakó) vásárlás összes kiadás

994

994

 

Tárgyévet megelőző évi kiadás

780

780

 

Tárgyévi kiadás

214

0

 

Tárgyévet követő évek kiadása

0

0

 

Tárgyévi kiadás mindösszesen

1.172

30

Szöveges indoklás:

Beruházások:

Az ivóvízminőség-javító programra tervezett kiadás nem teljesült, a beruházás a tervek szerint saját forrást nem igényel, a kötelezettség a 2012. évi adatokban már nem szerepel.

Támogatások, szakmai programok:

A Képviselőtestület 2009. évben 1 fő részére 3 tanulmányi évre (havi 3 ezer Ft, évi 30 ezer Ft) összegben hagyott jóvá Bursa Hungarica ösztöndíjat, melyből 45 ezer Ft kifizetésre került. A folyósítás a 2012. február 1. napjától megszűnt, ez időponttól a hallgató más típusú támogatásban részesül.

2011. évben vállalt kötelezettség alapján az Arany János Tehetséggondozó programban 1 fő támogatása történik a 2012/2013. tanévtől a tanulmányok befejezéséig. Az ösztöndíj tanulmányi évenként 50 ezer Ft.

Egyéb kötelezettségvállalás:

A Képviselőtestület 2006. május 18. napján adásvételi szerződést kötött Izsák Város Önkormányzatával, melyben az izsáki 0394/6 hrsz-ú ingatlan 1222/39307-ed tulajdoni hányadát 993.900 Ft vételárért megvásárolta. A törlesztés 2007. évben kezdődött. A 2011. évre tervezett 213.960 Ft kifizetése nem történt meg, a kötelezettséget Izsák Város Önkormányzata – a saját nyilvántartása alapján – kiegyenlítettnek tekintette (2011. évben az ingatlan vételárának törlesztése lejárt).

6. táblázat

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZVETETT TÁMOGATÁSAI

2011. 01. 01.-12. 31.

ezer Ft-ban

 

MEGNEVEZÉS

Tervadat

Tényadat

1.

Ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedése

 

0

 

0

 

Óvodai ellátás

   
 

Általános iskolai menza és napközis ellátás

   
 

Szociális étkeztetés

   

2.

Lakosság részére lakásépítéshez, felújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

 

0

0

3.

Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség adónemenként

 

982

947

 

Gépjárműadó elengedése

   
 

Magánszemélyek kommunális adója elengedése

   
 

- méltányosságból

0

0

 

- 70. életévét betöltött személy részére

876

848

 

Bírság, pótlék elengedése

0

0

3.1

Adóelengedés összesen

876

848

 

Magánszemélyek kommunális adója kedvezmény

0

0

 

- három vagy több gyermekes, illetve gyermekét egyedül nevelő

106

99

 

Bírság, pótlék kedvezmény

0

0

3.2

Kedvezmény összesen

106

99

4.

Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség

 

315

325

 

Civil szervezetek ingyenes helyiséghasználata

183

193

 

Kábeltelevíziót üzemeltető vállalkozás

120

120

 

Falugazdász

12

12

5.

Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedése

595

697

 

Hulladékszállítási közszolgáltatási díj 30%-os kedvezménye 70. éven felülieknek

371

357

 

Vállalkozó fogorvos ingyenes rendelőhasználata

224

256

 

Szennyvízközmű érdekeltségi hozzájárulásának elengedése

0

84

 

Mindösszesen

1.892

1.969

Helyi adóból, gépjárműadóból nyújtott kedvezmény, mentesség:

Adóelengedés (mentesség): Tabdi Község Képviselőtestülete magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendelete alapján mentes az adó alól a 70. életévét betöltött, valamint az időskorúak járadékában vagy rendszeres szociális segélyben részesülő magánszemély.

Kedvezmény: Tabdi Község Képviselőtestülete magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendelete alapján az adó 50 %-át kell megfizetnie annak, aki saját háztartásában három, vagy több kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, vagy kiskorú gyermekét egyedül neveli.

Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből kedvezmény:

A közművelődési feladatok ellátásáról szóló rendelet alapján a civil szervezetek (meghatározott esetben) térítésmentesen vehetik igénybe a Művelődési Ház termeit. A kábeltelevíziót üzemeltető egyéni vállalkozó, valamint a falugazdász a Művelődési Ház egyes helyiségeit eseti döntés alapján ingyenesen használhatja.

Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedése:

A szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló rendelet alapján a közszolgáltatási díj 70 %-át kell megfizetni annak, aki 70. életévét betöltötte és egyedül vagy kizárólag 70. életévét betöltött személlyel él. A díjkülönbözetet az önkormányzat közvetlenül a közszolgáltatónak fizeti meg. A Képviselőtestület 37/2008. (X. 28.) sz. határozata alapján a vállalkozó fogorvos az ellátáshoz szükséges rendelőt ingyenesen használhatja, a működtetés költsége az önkormányzatot terheli.

A Képviselőtestület 46/2011. (X.25.) sz. határozata alapján szennyvízközmű hálózatra történő utólagos, egyedi rákötésért az érdekeltségi hozzájárulást 2011. július 1. napjától a magánszemély nem köteles megfizetni.

 

7. táblázat

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI

ELŐIRÁNYZAT FELHASZNÁLÁSI TERVE

ezer Ft-ban

 

Bevételek

 

Összesen

 

Január

 

Február

 

Március

 

Április

 

Május

 

Június

Központi költségvetési támogatás

27.072

3.984

2.437

2.199

2.323

2.235

2.089

Átengedett adók

34.215

2.593

1.906

6.959

2.293

1.735

1.509

Támogatásértékű bevételek

7.648

134

134

161

141

2.181

967

Saját bevételek

             

Működési bevételek

44.159

1.132

668

15.732

870

2.118

817

Felhalmozási bevételek

1.520

22

11

14

11

4

4

 

Bevételek összesen

 

114.614

 

7.865

 

5.156

 

25.065

 

5.638

 

8.273

 

5.386

Kiadások

             

Személyi juttatás

32.098

2.366

2.418

2.332

3.303

2.670

2.673

Munkaadót terhelő járulék

8.490

664

634

717

914

719

718

Dologi kiadások

17.577

1.605

1.584

1.803

1.095

1.278

1.650

Egyéb működési célú kiadás

51.293

4.361

4.212

4.999

4.756

4.080

4.076

Működési kiadások összesen

109.458

8.996

8.848

9.851

10.068

8.747

9.117

Felhalmozási kiadások

5.066

 

175

 

10

 

281

 

Kiadások összesen

 

114.524

 

8.996

 

9.023

 

9.851

 

10.078

 

8.747

 

9.398

Egyenleg

 

-1.131

-3.867

15.214

-4.440

-474

-4.012

Halmozott egyenleg

 

-1.131

-4.998

10.216

5.776

5.302

1.290

Értékpapír állományváltozás

- 1.333

-5.975

   

10.000

 

-4.855

Pénzeszközök állományváltozása

1.423

4.844

-3.867

15.214

-14.440

-474

843

 

Bevételek

 

 

Július

 

Augusztus

 

Szeptember

 

Október

 

November

 

December

Központi költségvetési támogatás

2.206

2.011

1.922

2.156

2.332

1.178

Átengedett adók

1.529

1.779

8.084

1.821

1.808

2.199

Támogatásértékű bevételek

375

1.003

387

424

1.053

688

Saját bevételek

           

Működési bevételek

1.187

1.867

16.080

1.093

589

2.006

 

Felhalmozási bevételek

7

139

31

1.190

14

73

 

Bevételek összesen

 

5.304

 

6.799

 

26.504

 

6.684

 

5.796

 

6.144

Kiadások

           

Személyi juttatás

2.684

2.793

2.736

2.527

2.411

3.185

Munkaadót terhelő járulék

692

709

693

628

631

771

Dologi kiadások

1.107

1.195

1.625

1.348

1.500

1.771

Egyéb működési célú kiadás

3.524

4.700

4.313

3.888

4.821

3.579

Működési kiadások összesen

8.007

9.397

9.367

8.391

9.363

9.306

Felhalmozási kiadások

   

569

1.425

19

2.587

 

Kiadások összesen

 

8.007

 

9.397

 

9.936

 

9.816

 

9.382

 

11.893

Egyenleg

-2.703

-2.598

16.568

-3.132

-3.586

-5.749

Halmozott egyenleg

-1.413

-4.011

12.557

9.425

5.839

90

Értékpapír állományváltozás

 

-3.858

10.000

   

-6.645

Pénzeszközök állományváltozása

-2.703

1.260

6.568

-3.132

-3.586

896

8. táblázat

A GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK MŰKÖDÉSÉBŐL SZÁRMAZÓ KÖTELEZETTSÉG, A

RÉSZESEDÉSEK ALAKULÁSA

2001. 01.01-12.31.

Gazdálkodó szervezet

(részesedés) megnevezése

Részesedés ezer Ft

Részesedés

%

Előző év

Tárgyév

Kőrösvíz Kft. (üzletrész)

700

900

2,6

Izsák-Kom Kft. (üzletrész)

100

100

3,11

Üde-Kunság Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. (üzletrész)

14

14

1,4

Összesen:

814

1.014

 

A gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek megnevezése

Kötelezettség ezer Ft

Lejárata (év)

Előző év

Tárgyév

 

Összesesen

0

0

-

Részletező és tájékoztató táblák:

A zárszámadás szöveges részének kiegészítéseként ugyancsak táblázatos formában, tájékoztatásul csatoljuk a pénzmaradvány kimutatást (9. táblázat), a szociális juttatások és azok finanszírozása (10. táblázat), a közpénzből nyújtott támogatások (11. táblázat), a 2011. évi pályázatok (12. táblázat), valamint a költségvetési támogatások, átengedett központi adók, fejlesztési támogatások (13. táblázat) alakulását.

9. táblázat

PÉNZMARADVÁNY KIMUTATÁS

ezer Ft-ban

Cím megnevezése

Bevételi többlet

Bevételi elmaradás

Kiadási megtakarítás

Kiadási többlet

MŰKÖDÉSI

       

1. Költségvetési működési támogatás

 

4

   

3. Adóbevételek

2.357

     

4. Képviselőtestület működése

   

291

 

5. Polgármesteri Hivatal

1. Igazgatási tevékenység

2. Adóigazgatás

 

49

603

191

 

6. Egészségügyi alapellátás

1. Védőnői ellátás

2. Fogorvosi ellátás

3. Háziorvosi ügyeleti ellátás

 

15

261

184

 

7. Szociális ellátás

1. Gyermekjóléti szolgálat

2. Családsegítő szolgálat

3. Helyettes szülői ellátás

4. Szociális étkeztetés

5. Iskolatej program

59

 

38

27

30

105

12

 

8. Közművelődési tevékenység

1. Közművelődési tevékenységek

2. Közművelődési intézmények működtetése

3. Könyvtári szolgáltatás

   

205

298

174

 

9. Temetőfenntartás

44

 

56

 

11. Közvilágítás

   

119

 

12. Települési hulladékkezelés

1. Települési hulladék vegyes gyűjtése

2. Veszélyes hulladék gyűjtése, szállítása

22

 

27

2

 

Cím megnevezése

Bevételi többlet

Bevételi elmaradás

Kiadási megtakarítás

Kiadási többlet

14. Szociális juttatások

   

256

 

15. Vagyonhasznosítás, üzemeltetés

2. Nem lakóingatlanok bérbeadása

3. Közutak üzemeltetése, fenntartása

4. Közterületek fenntartása

26

 

20

32

5

 

18. Közfoglalkoztatás

1. Közcélú foglalkoztatás

 

99

134

 

19. Rendezvények

   

420

 

20. Helyi kiadványok

   

14

 

22. Rendezési terv módosítása

   

8

 

27. Szilárd hulladéklerakó rekultivációja

   

34

 

30. Egyéb önkormányzati bevételek

30

     

31. Állami közút átvétele

   

50

 

Összesen

2.538

167

3.596

 

FELHALMOZÁSI

       

5. Polgármesteri Hivatal

1. Igazgatási tevékenység

   

9

 

7. Szociális ellátás

1. Gyermekjóléti szolgálat

   

1

 

9. Temetőfenntartás

   

3

 

10. Közoktatási feladatok

1. Általános iskolai oktatás

2. Óvodai nevelés

   

1.307

533

 

12. Települési hulladékkezelés

1. Települési hull. vegyes gyűjtése

   

490

 

30. Egyéb önkormányzati bevételek

13

     

Összesen

13

 

2.343

 

Mindösszesen

2.551

167

5.939

 

10. táblázat

SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK ALAKULÁSA

Szociális juttatás

Kifizetés

2010. év

Kifizetés 2011. év

Változás %-a

(2010-2011)

e Ft

Terv

Tény

e Ft

e Ft

e Ft

Rendszeres szociális segély

5

1.462

5

903

5

903

100

62

Rendelkezésre állási támogatás

(bérpótló juttatás, fogl. hely. tám.)

6

1.849

13

4.842

26

4.654

433

96

Időskorúak

Járadéka

6

1.571

5

1.031

6

1.026

100

65

Normatív lakásfenntartási támogatás

56

3.892

65

4.483

97

4.471

173

115

Méltányossági lakásfenntartási támogatás

-

-

1

30

1

15

-

-

Ápolási díj

(normatív)

10

3.745

9

3.609

10

3.600

100

96

Ápolási díj

(méltányossági)

4

927

5

805

5

805

125

87

Ápolási díj

Nyugdíjjáruléka

-

1.121

-

1.059

-

1.057

-

94

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

103

1.143

92

998

92

998

87

87

Szociális juttatás

Kifizetés

2010. év

Kifizetés 2011. év

Változás %-a

(2010-2011)

e Ft

Terv

Tény

e Ft

e Ft

e Ft

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

17

143

25

250

17

240

100

168

Közgyógyellátás

12

335

20

373

13

373

108

111

Átmeneti segély

48

241

50

121

27

121

56

50

Közlekedési támogatás

9

84

7

53

7

53

78

63

Köztemetés

2

140

-

-

-

-

-

-

Hulladékszállítási díjkedvezmény (70 éven felüliek részére)

70

338

72

371

68

356

97

105

Óvodáztatási támogatás

1

20

1

20

1

20

100

100

Összesen:

349

17.011

370

18.948

375

18.692

107

111

SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK ALAKULÁSA

ezer Ft-ban

Szociális juttatás

Állami támogatás

Saját forrás

Összesen

Rendszeres szociális segély

812

91

903

Foglalkoztatást helyettesítő támogatás

3.724

930

4.654

Időskorúak járadéka

925

101

1.026

Normatív lakásfenntartási támogatás

4.015

456

4.471

Méltányossági lakásfenntartási támogatás

-

15

15

Ápolási díj (normatív)

2.769

831

3.600

Ápolási díj (méltányossági)

-

805

805

Ápolási díj nyugdíjjáruléka

650

407

1.057

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

998

-

998

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

-

240

240

Közgyógyellátás

-

373

373

Átmeneti segély

-

121

121

Közlekedési támogatás

53

-

53

Hulladékszállítási díjkedvezmény

-

356

356

Óvodáztatási támogatás

20

-

20

Összesen:

13.966

4.726

18.692

11. táblázat

KÖZPÉNZBŐL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK

2011.01.01-12.31.

ezer Ft-ban

Civil szervezet megnevezése

2010. év

2011. év

Önkéntes Tűzoltó Egyesület

225

0

Vasutas Cukorbetegek Egyesülete Helyi Csoportja

60

50

Szőlőskert Horgászegyesület

200

200

Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete

15

20

Önkéntes Faluvédelmi Egyesület

200

200

Nyugdíjas Klub

100

80

Mozgáskorlátozottak Tabdi Csoportja

0

40

Támogatás összesen:

1.000

890

12. táblázat

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL 2011. ÉVBEN BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK

Ft-ban

Pályázat megnevezése

Benyújtás időpontja, támogatás típusa

Igényelt támogatás

Kapott

támogatás

Vállalt saját forrás

Források összesen

Forgalomlassító sziget és gyalogátkelőhely létesítése

Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

2011. 02. 14.

941.000

A pályázat elutasításra került

1.045.000

-

2011. évi települési rendezvények támogatása

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

2011. 04. 29.

200.000

60.000

200.000

400.000

Tanyafejlesztési program keretében gép-és eszközbeszerzés támogatása

Vidékfejlesztési Minisztérium

2011. 09. 30.

1.560.000

A pályázat elutasításra került

390.000

-

Rendezvényhelyszínek, kultúrális színterek fejlesztése (sátor, asztalok, padok)

Leader program

2011. 11. 15.

1.524.000

Elbírálás alatt

324.000

1.848.000

Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás keretében benyújtott pályázatok

Ft-ban

Pályázat megnevezése

Benyújtás időpontja, támogatás típusa

Igényelt támogatás

Kapott

támogatás

Saját forrás

Források összesen

Tabdi Általános Iskola és Óvoda felújítása

Belügyminisztérium

2011. 04. 01.

4.908.000

4.908.000

4.486.001

9.394.001

Informatikai eszközbeszerzés

TIOP-1.1.1/07/1-2008.0482

5.047.500

5.047.500

0

5.047.500

Az államháztartásról szóló törvény alapján a helyi önkormányzat a feladatmutatók szerint járó normatív hozzájárulásokat és támogatásokat – a költségvetési törvényjavaslat alapján, annak Országgyűléshez történő benyújtását követően – a kincstár útján igényli a központi költségvetésből. Az önkormányzatot megillető normatív hozzájárulások és támogatások – ezen belül külön a feladatmutatók alapján járó hozzájárulások és támogatások – jogcímeit és igénybevételük feltételeit a költségvetési törvény határozza meg.

Az önkormányzat év közben a kincstár útján lemondhat a számára feladatmutató alapján megállapított normatív hozzájárulások és támogatások előirányzatáról vagy annak egy részéről, illetve – ha törvény másként nem rendelkezik – pótlólagos igénylést nyújthat be ezen előirányzatokra. Az előirányzat-lemondás benyújtásának határideje: április 30, július 31, és október 15, a pótlólagos igénylés határideje július 31.

Pótlólagos igénylés során esetén a finanszírozási különbözet átutalására a határidő lejártát követő második hónaptól kezdődően kerül sor. Az előirányzat-lemondási és pótlólagos igénylési határidők elmulasztása jogvesztő.

Az önkormányzat a költségvetési év végét követően a tényleges mutatók alapján a költségvetési törvény szabályai szerint köteles az igénybe vett normatív hozzájárulásokkal és támogatásokkal elszámolni.

Az önkormányzatot a 2011. év végi elszámolás alapján 55 ezer Ft illeti meg.

13. táblázat

KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSOK, ÉS HOZZÁJÁRULÁSOK

2011.01.01-12.31.

Jogcím

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Eredeti

Évközi lemondás

Évközi pótigény

Tény

Mutató

Támogatás

eFt

Mutató

Támogatás

e Ft

Településüzemeltetési, igazgatási és sportfeladatokat

Kiegészítés

1.173

3.248

352

   

1.173

3.48

352

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok

280

731

   

280

731

Pénzbeli szociális juttatások

-

6.993

   

-

6.993

Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatok

Családsegítés

Gyermekjóléti szolgálat

-

-

463,5

463,5

   

-

-

463,5

463,5

Szociális étkeztetés

21

1.163

1 fő

55 eFt

 

21

1.163

Normatív állami hozzájárulás

-

13.414

1

 

-

13.414

Szociális továbbképzés

1

9

   

1

9

Szociális juttatások

-

-

 

13.168 eFt

-

13.168

Nyári gyermekétkeztetés

-

-

 

83 eFt

-

83

Bérkompenzáció

-

-

 

397 eFt

-

397

Támogatások összesen

 

13.423

55

13.648

-

27.071

Elszámolási kötelezettség nélkül átadott költségvetési támogatások

Átengedett szja.

 

18.816

     

18.816

Átengedett gépjárműadó

 

18.000

     

15.398

Átengedett adók összesen

36.816

       

34.214

Mindösszesen

 

50.239

 

 

 

61.285

2011. december 31. napján a befejezetlen beruházások értéke az előző évi 30.098 ezer Ft-tal szemben 12.783 ezer Ft. A településközpont beruházás 2011. évben aktíválásra került, és a könyvviteli nyilvántartásból már 2010. év végén kivezetésre kerültek a korábbi években készített, de meg nem valósult fejlesztési tervek.

2011. december 31. napján három befejezetlen beruházást tartottunk nyilván: a Szociális és Egészségügyi Szolgáltatóház építését, a hivatali épület akadály-mentesítését, valamint a forgalomlassító sziget kialakítását. A sziget építésére készült terv selejtezésére nem készült javaslat, amennyiben a fejlesztést hosszabb távon sem sikerül megvalósítani, a befejezetlen beruházást célszerű a könyvekből kivezetni.

Javaslom a Képviselőtestületnek, hogy Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadását az előterjesztés szerint fogadja el.

T a b d i, 2011. április 18.

Fábián Sándor sk.

polgármester

 

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

HATÁSVIZSGÁLATI LAP

előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. § (2) bekezdése alapján a szabályozás várható következményeiről

A rendelet-tervezetet tárgyaló Képviselőtestületi ülés időpontja: 2012. április 26.

Rendelet-tervezet megnevezése

Rendelet Tabdi Község Önkormányzata

2011. évi zárszámadásáról

Társadalmi hatás

A rendeletnek társadalomra gyakorolt hatása

nincs

Gazdasági hatás

A rendeletnek a gazdaságra – a gazdasági növekedésre, árakra, bérekre, versenyképességre, feketegazdaságra, munkanélküliségre, a piaci verseny mértékére, stb. – gyakorolt hatása nincs

Költségvetési hatás

A 2011. évi zárszámadás a 2012. évi költségvetési egyensúlyt a jóváhagyott pénzmaradvány összegével növeli, ugyanakkor a kistérségi feladatellátás elszámolásával – a KTKT Egységes Iskola és Szakiskola pénzmaradványának felhasználhatósága esetén – a 2012. évi kiadások emelkednek.

Környezeti következmények

Nincs.

Egészségi következmények

Nincs.

Adminisztrációs terhek

A zárszámadás végrehajtásának az adminisztrációs terhekre lényeges hatása nincs.

A rendelet megalkotásának szükségessége

A rendelet megalkotását az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdése írja elő. A jegyző által elkészített zárszámadási rendelet-tervezet benyújtási határideje a költségvetési évet követő negyedik hónap utolsó napja.

A jogalkotás elmaradásának várható következményei

Mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés. Mulasztás esetén a Kormányhivatal törvényességi felhívással élhet, bírósági eljárást kezdeményezhet, illetve törvényességi felügyeleti bírságot szabhat ki.

A rendelet alkalmazásához szükséges

- személyi feltételek

Rendelkezésre állnak

- szervezeti feltételek

Rendelkezésre állnak

- tárgyi feltételek

Rendelkezésre állnak

- pénzügyi feltelek

Rendelkezésre állnak

     

Tabdi, 2012. április 18.

Fábián Sándor sk.

polgármester

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

_/2012. ( ) önkormányzati rendelete

Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról

Tabdi Község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 86. § (5) bekezdésében és a 91. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feladatkörében a következőket rendeli el:

  1. §

(1) A Képviselőtestület Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadását

a) 137.294.000.- Ft bevétellel,

b) 148.684.000.- Ft kiadással, és

c) 90 ezer pénzmaradvánnyal

hagyja jóvá.

(2) A 2011. évi bevételek és kiadások mérlegét, valamint a működési és felhalmozási bevételek és kiadások mérlegét a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

  1. §

Az 1. §-ban megállapított bevételből a működési bevételek forrásonkénti részletezését a rendelet 3. melléklete, a felhalmozási bevételek forrásonkénti részletezését a rendelet 4. melléklete tartalmazza.

  1. §

Az 1. §-ban megállapított kiadáson belül a működési kiadások címenkénti és kiemelt előirányzatonkénti részletezését a rendelet 2. melléklete, a felhalmozási kiadások feladatonkénti és célonkénti részletezését a rendelet 5. melléklete tartalmazza.

  1. §

A Képviselőtestület jóváhagyja, hogy a folyamatos likviditás, a kiadások fedezetének megteremtése érdekében a polgármester a Képviselőtestület 1/2011. (II. 17.) önkormányzati rendelete alapján 20.000 ezer Ft összegben értékpapírt vásárolt és 21.333 ezer Ft összegben értékpapírt értékesített.

5. §

A Képviselőtestület az önkormányzat 2012. évi költségvetési hiányának csökkentésére a Polgármesteri Hivatal 2011. évi pénzmaradványát teljes összegben elvonja.

  1. §

6. §

(1) Ez a rendelet 2012. április 30. napján lép hatályba.

(2) Hatályát veszti Tabdi község önkormányzata 2003. évi zárszámadásáról szóló 8/2004. (IV. 28.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2004. évi zárszámadásáról szóló 4/2005. (VI. 10.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2005. évi zárszámadásáról szóló 6/2006. (IV. 28.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2006. évi zárszámadásáról szóló 5/2007. (IV. 26.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2007. évi zárszámadásáról szóló 5/2008. (IV. 24.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2008. évi zárszámadásáról szóló 4/2009. (IV. 23.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2009. évi zárszámadásáról szóló 5/2010. (IV. 29.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2010. évi zárszámadásáról szóló 6/2011. (IV. 27.) önkormányzati rendelet, a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő önkormányzati rendelet módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló 10/2009. (XI. 25.) Kt. sz. rendelet, Tabdi község önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló 1/2011. (II. 17.) önkormányzati rendelet és a módosításáról szóló 9/2011. (VI. 30.) önkormányzati rendelet, 13/2011. (IX. 13.) önkormányzati rendelet, és 15/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelet, valamint a költségvetés és zárszámadás mérlegeinek és kimutatásainak tartalmáról szóló 14/2011. (IX. 15.) önkormányzati rendelet.

Fábián Sándor Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet

polgármester jegyző

 

1. melléklet a ____/2012.( ) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI MŰKÖDÉSI – FELHALMOZÁSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

(2011.december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Cím, alcím

megnevezése

BEVÉTEL

BEVÉTELBŐL

KIADÁS

KIADÁSBÓL

Működési

Felhalmozási

Működési

Felhalmozási

     

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

1

 

Költségvetési működési támogatás

48.489

48.485

48.489

48.485

               

2

 

Fejlesztési támogatás

                       

3

 

Adóbevételek

48.926

51.283

48.926

51.283

               

4

 

Képviselőtestület működése

           

12.580

12.289

12.580

12.289

   

5

 

Polgármesteri Hivatal

1.371

1.322

1.371

1.322

   

20.417

19.614

20.317

19.523

100

91

 

1

Igazgatási tevékenység

1.371

1.322

1.371

1.322

   

15.877

15.265

15.777

15.174

100

91

 

2

Adóigazgatás

           

4.540

4.349

4.540

4.349

   

6

 

Egészségügyi alapellátás

137

122

137

122

   

3.047

2.602

3.047

2.602

   
 

1

Védőnői ellátás

62

62

62

62

   

2.006

1.745

2.006

1.745

   
 

2

Fogorvosi ellátás

75

60

75

60

   

499

315

499

315

   
 

3

Háziorvosi ügyeleti ellátás

           

542

542

542

542

   

7

 

Szociális ellátás

2.711

2.770

2.711

2.770

   

7.667

7.454

7.567

7.355

100

99

 

1

Gyermekjóléti szolgálat

           

1.512

1.473

1.412

1.374

100

99

 

2

Családsegítő szolgálat

           

1.333

1.306

1.333

1.306

   
 

3

Helyettes szülői ellátás

           

30

-

30

-

   
 

4

Szociális étkeztetés

2.711

2.770

2.711

2.770

   

4.443

4.338

4.443

4.338

   
 

5

Gyermekek nyári étkeztetése

           

309

309

309

309

   
 

6

Iskolatej program

           

40

28

40

28

   

8

 

Közművelődési feladatok

113

113

113

113

   

7.207

6.530

7.207

6.530

   
 

1

Közművelődési tevékenységek

113

113

113

113

   

1.771

1.566

1.771

1.566

   
 

2

Közművelődési intézmények működtetése

           

3.227

2.929

3.227

2.929

   
 

3

Könyvtári szolgáltatások

           

2.209

2.035

2.209

2.035

   

9

 

Temetőfenntartás

50

94

50

94

   

2.161

2.102

1.867

1.811

294

291

10

 

Közoktatási feladatok

1.952

1.952

1.952

1.952

   

36.081

34.241

31.256

31.256

4.825

2.985

 

1

Általános iskolai oktatás

1.191

1.191

1.191

1.191

   

26.944

25.637

22.652

22.652

4.292

2.985

 

2

Óvodai nevelés

626

626

626

626

   

8.487

7.954

7.954

7.954

533

-

 

Cím

Alcím

Cím, alcím

megnevezése

BEVÉTEL

BEVÉTELBŐL

KIADÁS

KIADÁSBÓL

Működési

Felhalmozási

Működési

Felhalmozási

     

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

 

3

Szociális ösztöndíjak

135

135

135

135

   

650

650

650

650

   

11

 

Közvilágítás

           

1.900

1.781

1.900

1.781

   

12

 

Települési hulladékkezelés

-

22

-

22

   

663

144

173

144

490

-

 

1

Települési hulladék vegyes gyűjtése

-

22

-

22

   

623

106

133

106

490

-

 

2

Veszélyes hulladék gyűjtése,szállítása

           

40

38

40

38

   

13

 

Állategészségügyi feladatok

205

205

205

205

   

205

205

205

205

   

14

 

Szociális juttatások

115

115

115

115

   

19.008

18.752

19.008

18.752

   

15

 

Vagyonhasznosítás, üzemeltetés

4.370

4.396

2.945

2.971

1.425

1.425

491

434

491

434

   
 

1

Lakóingatlanok bérbeadása, üzemeltetése

687

687

687

687

   

40

40

40

40

   
 

2

Nem lakóingatlanok bérbeadása, üzemeltetése

3.683

3.709

2.258

2.284

1.425

1.425

144

124

144

124

   
 

3

Közutak üzemeltetése, fenntartása

           

139

107

139

107

   
 

4

Közterületek fenntartása

           

168

163

168

163

   

16

 

Tűzoltás, műszaki mentés,

katasztrófahelyzet elhárítása

           

65

65

65

65

   

17

 

Társulások működési támogatása

           

650

650

650

650

   
 

1

Kistérségi társulás támogatása

           

469

469

469

469

   
 

2

Ivóvízminőség-javító Társulás támogatása

           

181

181

181

181

   

18

 

Közfoglalkoztatás

2.126

2.027

2.126

2.027

   

2.773

2.639

2.773

2.639

   
 

1

Közcélú foglalkoztatás

2.126

2.027

2.126

2.027

   

2.686

2.552

2.686

2.552

   
 

2

Közmunka

           

87

87

87

87

   

19

 

Rendezvények

60

60

60

60

   

1.113

693

1.113

693

   

20

 

Helyi kiadványok

           

365

351

365

351

   

21

 

Civil szervezetek támogatása

           

890

890

890

890

   

22

 

Rendezési terv módosítása

256

256

256

256

   

483

475

483

475

   

23

 

Állami támogatások elszámolása

56

56

56

56

   

173

173

173

173

   

24

 

Lakáscélú kölcsön visszatérülése

32

32

   

32

32

           

25

 

Ivóvízminőség-javító

program

                       

26

 

Forgalomlassító sziget építése

           

175

175

   

175

175

Cím

Alcím

Cím, alcím

megnevezése

BEVÉTEL

BEVÉTELBŐL

KIADÁS

KIADÁSBÓL

Működési

Felhalmozási

Működési

Felhalmozási

     

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

27

 

Szilárd hulladéklerakó rekultivációja

           

50

16

50

16

 

 

28

 

2011 évi népszámlálás

824

824

824

824

   

824

824

824

824

 

 

29

 

Földterület vásárlás

                       

30

 

Egyéb önkormányzati bevételek

437

480

387

417

50

63

       

 

 

31

 

Állami közút átvétele

           

50

-

50

-

 

 

32

 

Szennyvízközmű felújítás

           

1.425

1.425

   

1.425

1.425

                         

 

 

   

Összesen

112.230

114.614

110.723

113.094

1.507

1.520

120.463

114.524

113.054

109.458

7.409

5.066

                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
   

 

                       
   

 

                       
                             
                             
                             
                               

2. melléklet a ___/2012. ( ) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI MŰKÖDÉSI KIADÁSAI

KIEMELT ELŐIRÁNYZATONKÉNT

(2011. december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Cím, alcím megnevezése

Személyi jellegű kiadás

Munkaadót terhelő járulék

Dologi jellegű kiadás

Egyéb működési célú kiadás

Működési kiadás összesen

Lét-szám

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

4

 

Képviselőtestület működése

9.639

9.481

2.145

2.111

796

697

   

12.580

12.289

2,2

5

 

Polgármesteri Hivatal

12.606

12.309

3.129

3.070

4.582

4.144

   

20.317

19.523

5,5

 

1

Igazgatási tevékenység

9.835

9.600

2.458

2.409

3.484

3.165

   

15.777

15.174

4,3

 

2

Adóigazgatás

2.771

2.709

671

661

1.098

979

   

4.540

4.349

1,2

6

 

Egészségügyi alapellátás

988

975

245

244

1.272

841

542

542

3.047

2.602

0,5

 

1

Védőnői ellátás

988

975

245

244

773

526

   

2.006

1.745

0,5

 

2

Fogorvosi ellátás

       

499

315

   

499

315

 
 

3

Háziorvosi ügyeleti ellátás

           

542

542

542

542

 

7

 

Szociális ellátás

2.630

2.618

641

541

4.226

4.168

70

28

7.567

7.355

1

 

1

Gyermekjóléti szolgálat

987

982

256

255

169

137

   

1.412

1.374

0,5

 

2

Családsegítő szolgálat

987

982

256

255

90

69

   

1.333

1.306

0,5

 

3

Helyettes szülői ellátás

           

30

-

30

-

 
 

4

Szociális étkeztetés

656

654

129

31

3.658

3.653

   

4.443

4.338

 
 

5

Gyermekek nyári étkeztetése

       

309

309

   

309

309

 
 

6

Iskolatej program

           

40

28

40

28

 

8

 

Közművelődési feladatok

2.758

2.735

716

714

3.733

3.081

   

7.207

6.530

1,8

 

1

Közművelődési tevékenységek

938

928

245

244

588

394

   

1.771

1.566

0,5

 

2

Közművelődési intézmény működtetése

591

586

152

152

2.484

2.191

   

3.227

2.929

0,5

 

3

Könyvtári szolgáltatások

1.229

1.221

319

318

661

496

   

2.209

2.035

0,8

9

 

Temetőfenntartás

1.292

1.292

330

327

245

192

   

1.867

1.811

1

10

 

Közoktatási feladatok

           

31.256

31.256

31.256

31.256

 
 

1

Általános iskolai oktatás

           

22.652

22.652

22.652

22.652

 
 

2

Óvodai nevelés

           

7.954

7.954

7.954

7.954

 
 

3

Szociális ösztöndíjak

           

650

650

650

650

 

11

 

Közvilágítás

       

1.900

1.781

   

1.900

1.781

 

12

 

Települési hulladékkezelés

       

173

144

   

173

144

 
 

1

Települési hulladék vegyes gyűjtése

       

133

106

   

133

106

 

Cím

Alcím

Cím, alcím megnevezése

Személyi jellegű kiadás

Munkaadót terhelő járulék

Dologi jellegű kiadás

Egyéb működési célú kiadás

Működési kiadás összesen

Lét-szám

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

M.előir.

Telj.

 

2

Veszélyes hulladék gyűjtése, szállítása

       

40

38

   

40

38

 

13

 

Állategészségügyi feladatok

           

205

205

205

205

 

14

 

Szociális juttatások

   

1.060

1.057

60

60

17.888

17.635

19.008

18.752

 

15

 

Vagyonhasznosítás, üzemeltetés

       

491

434

   

491

434

 
 

1

Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

       

40

40

   

40

40

 
 

2

Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

       

144

124

   

144

124

 
 

3

Közutak üzemeltetése, fenntartása

       

139

107

   

139

107

 
 

4

Közterületek fenntartása

       

168

163

   

168

163

 

16

 

Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása

       

65

65

   

65

65

 

17

 

Társulások működési támogatása

           

650

650

650

650

 
 

1

Kistérségi társulás támogatása

           

469

469

469

469

 
 

2

Ivóvízminőség-javító társulás támogatása

           

181

181

181

181

 

18

 

Közfoglalkoztatás

2.253

2.146

309

294

124

112

87

87

2.773

2.639

2

 

1

Közcélú foglalkoztatás

2.253

2.146

309

294

124

112

   

2.686

2.552

2

 

2

Közmunka

           

87

87

87

87

 

19

 

Rendezvények

       

1.113

693

   

1.113

693

 

20

 

Helyi kiadványok

       

365

351

   

365

351

 

21

 

Civil szervezetek támogatása

           

890

890

890

890

 

22

 

Rendezési terv módosítása

       

483

475

   

483

475

 

23

 

Állami támogatás elszámolása

       

173

173

   

173

173

 

27

 

Szilárd hulladéklerakó rekultivációja

           

50

16

50

16

 

28

 

2011 évi népszámlálás

542

542

132

132

150

150

   

824

824

 

31

 

Állami közút átvétele

       

50

-

   

50

-

 
                           
                           
                           
                           
                           
   

Összesen

32.708

32.098

8.707

8.490

20.001

17.561

51.638

51.309

113.054

109.458

14

                               

3. melléklet a ___/2012. ( ) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEI FORRÁSONKÉNT

(2011. december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Megnevezés

Működési bevételek

Támoga-tások

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforgalom nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

 

1

 

Költségvetési támogatás

 

 

 

             

- módosított előirányzat

18.816

27.016

2.657

             

- teljesítés

18.816

27.016

2.653

             

2

 

Fejlesztési támogatás

                   

- módosított előirányzat

                   

- teljesítés

                   

3

 

Adóbevételek

 

                 

- módosított előirányzat

48.926

                 

- teljesítés

51.283

                 

5

 

Polgármesteri Hivatal

                   
 

- módosított előirányzat

1.371

                 

- teljesítés

1.322

                 

1

Igazgatási tevékenység

                   

- módosított előirányzat

1.371

                 

- teljesítés

1.322

                 

6

 

Egészségügyi ellátás

                   
 

- módosított előirányzat

75

 

62

             

- teljesítés

60

 

62

             

1

Védőnői ellátás

                   
 

- módosított előirányzat

   

62

             

- teljesítés

   

62

             

2

Fogorvosi ellátás

                   

- módosított előirányzat

75

                 

- teljesítés

60

                 

7

 

Szociális ellátás

                   
   

- módosított előirányzat

2.711

                 

- teljesítés

2.770

                 
                     

Cím

Alcím

Megnevezés

Működési bevételek

Támoga-tások

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforg. nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

 

1

Szociális étkeztetés

     

 

         
 

- módosított előirányzat

2.711

   

 

         

- teljesítés

2.770

   

 

         

5

Gyermekétkeztetés

     

 

         

8

 

Közművelődési feladatok

     

 

         
   

- módosított előirányzat

     

113

         

- teljesítés

     

113

         

1

Közművelődési tevékenységek

     

 

         

- módosított előirányzat

     

113

         

- teljesítés

     

113

         

9

 

Temetőfenntartás

     

 

         
   

- módosított előirányzat

50

   

 

         

- teljesítés

94

   

 

         

10

 

Közoktatási feladatok

     

 

         
   

- módosított előirányzat

   

1.817

135

         

- teljesítés

   

1.817

135

         

1

Általános iskolai oktatás

     

 

         

- módosított előirányzat

   

1.191

 

         

- teljesítés

   

1.191

 

         

2

Óvodai nevelés

     

 

         

- módosított előirányzat

   

626

 

         

- teljesítés

   

626

 

         

3

Szociális ösztöndíjak

     

 

         

- módosított előirányzat

     

135

         

- teljesítés

     

135

         

12

 

Települési hulladékkezelés

     

 

         
   

- módosított előirányzat

-

   

 

         

- teljesítés

22

   

 

         

1.

Települési hulladék vegyes gyűjt.

     

 

         
 

- módosított előirányzat

-

   

 

         

- teljesítés

22

   

 

         

13

 

Állategészségügyi feladatok

     

 

         
   

- módosított előirányzat

   

205

           

- teljesítés

   

205

           

Cím

Alcím

Megnevezés

Működési bevételek

Támoga-tások

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforg. nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

14

 

Szociális juttatások

 

 

 

 

         
   

- módosított előirányzat

 

 

 

115

         

- teljesítés

 

 

 

115

         

15

 

Vagyonhasznosítás, üzemeltetés

 

 

 

 

         
   

- módosított előirányzat

2.945

 

 

           

- teljesítés

2.971

 

 

 

         

1

Lakóingatlan bérbeadása, üzemelt.

 

 

 

 

         
 

- módosított előirányzat

687

 

 

 

         

- teljesítés

687

 

 

 

         

2

Nem lakóingatlan bérbeadása, üz.

 

 

 

 

         
 

- módosított előirányzat

2.258

 

 

 

         

- teljesítés

2.284

 

 

 

         

18

 

Közfoglalkoztatás

 

 

 

 

         
   

- módosított előirányzat

 

 

2.126

 

         

- teljesítés

 

 

2.027

 

         
 

1

Közcélú foglalkoztatás

 

 

 

 

         
   

- módosított előirányzat

 

 

2.126

 

         

- teljesítés

 

 

2.027

           

19

 

Rendezvények

 

 

 

 

         
   

- módosított előirányzat

 

 

60

           

- teljesítés

 

 

60

 

         

22

 

Rendezési terv módosítása

 

 

 

 

         
   

- módosított előirányzat

 

   

 

256

       

- teljesítés

 

 

 

 

256

       

23

 

Állami támogatás elszámolása

 

 

 

 

         
   

- módosított előirányzat

 

56

             

- teljesítés

 

56

 

           

28

 

2011. évi népszámlálás

 

 

 

 

         
   

- módosított előirányzat

 

 

824

           
   

- teljesítés

 

 

824

           
                                               

Cím

Alcím

Megnevezés

Működési bevételek

Támoga-tások

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforg. nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

30

 

Egyéb önkormányzati bevételek

                 
   

- módosított előirányzat

92

 

 

295

         

- teljesítés

106

   

311

         
   

Összesen:

           

 

   
   

- módosított előirányzat

74.986

27.072

7.751

914

         

- teljesítés

77.444

27.072

7.648

930

         
                 

 

   
                       
                       
                       
   

 

                 

 

                 
                       
                       
                   

4. melléklet a ___/2012.( )önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI FELHALMOZÁSI BEVÉTELEI FORRÁSONKÉNT

(2011. december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Megnevezés

Támoga-tások

Felhalmozási és tőkejellegű bevételek

Támogatás értékű bevételek

Véglegesen átvett pénz-eszközök

Támogatási kölcsön visszatér.

Pénzforg. nélküli bevételek

Értékpapír értékesítés

Kötvény-kibocsátás

Hitelek

15

 

Vagyonhasznosítás

     

 

 

       
 

- módosított előirányzat

 

1.425

 

 

 

       

- teljesítés

 

1.425

 

 

 

       
 

2

Nem lakóingatlanok üzemeltetése, bérbeadása

     

 

 

       
 

- módosított előirányzat

 

1.425

 

 

 

       

- teljesítés

 

1.425

 

 

 

       

24

 

Lakáscélú kölcsön visszatérülése

     

 

 

       
   

- módosított előirányzat

       

32

       
   

- teljesítés

       

32

       

30

 

Egyéb önkormányzati bevételek

                 
   

- módosított előirányzat

 

50

             
   

- teljesítés

 

63

             
   

Összesen:

                 
   

- módosított előirányzat

 

1.475

   

32

       
   

- teljesítés

 

1.488

   

32

       
                       
                       
                       
                       
                       
                       
                       
   

 

                 
   

 

                 

5. melléklet a ___2012./( )önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI FELHALMOZÁSI KIADÁSAI

(2011. december 31.)

ezer Ft-ban

Cím

Alcím

Cím megnevezése

Beruházás

Felújítás

Egyéb felhalmozási célú kiadás, támogatás

Összesen

     

Mód.

Telj.

Mód.

Telj.

Mód.

Telj.

Mód.

Telj.

5

 

Polgármesteri Hivatal

100

91

       

100

91

 

1

Igazgatási tevékenység

100

91

       

100

91

7

 

Szociális ellátás

100

99

       

100

99

 

1

Gyermekjóléti szolgálat

100

99

       

100

99

9

 

Temetőfenntartás

294

291

       

294

291

10

 

Közoktatási feladatok

-

-

4.427

2.587

398

398

4.825

2.985

 

1

Általános iskolai oktatás

-

-

3.894

2.587

398

398

4.292

2.985

 

2

Óvodai nevelés

   

533

-

   

533

-

 

3

Szociális ösztöndíjak

               

12

 

Települési hulladékkezelés

490

-

       

490

-

 

1

Települési hulladék vegyes gyűjtése

490

-

       

490

-

 

2

Veszélyes hulladék gyűjtése,szállítása

               

25

 

Ivóvízminőség-javító program

       

-

-

-

-

26

 

Forgalomlassító sziget építése

175

175

       

175

175

29

 

Földterület vásárlás

-

-

       

-

-

32

 

Szennyvízközmű felújítás

   

1.425

1.425

   

1.425

1.425

                     
                     
                     
                     
                     
                     
                     
   

Összesen

1.159

656

5.852

4.012

398

398

7.409

5.066

 

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

E L Ő T E R J E S Z T É S

(a Képviselőtestület 2012. április 26-i ülésére)

Tárgy: Tabdi község önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása

A Képviselőtestület az önkormányzat 2012. évi költségvetését 93.153 ezer Ft bevételi, és 115.983 ezer Ft kiadási főösszeggel, 500 ezer Ft működési tartalékkal, 23.330 ezer Ft működési hiánnyal, a hiány finanszírozására 6.737 ezer Ft előző évi pénzmaradvány felhasználásával és 16.593 ezer Ft értékpapír értékesítéssel hagyta jóvá.

Az első félévben az egyes feladatokhoz igényelt állami támogatások, az egyéb bevételek, valamint a nem tervezett kiadások miatt a hiány 534 ezer Ft-tal emelkedik.

A költségvetési (működési) támogatás tartalmazza az év során igényelt állami támogatásokat (szociális juttatások, mozgáskorlátozottak támogatása), a 2011. évi zárszámadás alapján az önkormányzatot (1 fő szociális étkeztetés után) még megillető normatív támogatást, valamint a köztisztviselők és közalkalmazottak előző évi nettó bére megőrzése érdekében biztosított központi bérkompenzációt.

A közoktatási feladatok kiadásnövekedése 122 ezer Ft. A Kistérségi Társulás elszámolása alapján a közoktatási intézmények 2011. évi összes pénzmaradványa 2.457 ezer Ft volt, ebből 1.247 ezer Ft a kötelezettséggel terhelt maradvány, 420 ezer Ft a bevételi elmaradás, illetve az Igazgatóság maradványa további 55 ezer Ft. Az állami támogatások elszámolása alapján a Tabdi intézményekben az élelmezési napok számának csökkenése miatt 967 ezer Ft visszafizetési kötelezettség keletkezett, melyre a szabad pénzmaradvány nem nyújt fedezetet.

A közoktatási feladatokon a felhalmozási kiadás növekedése a kistérségi pályázat (Óvoda, Iskola kazáncsere) többlete. A kivitelező a számlát ez év elején nyújtotta be, ezért az általános forgalmi adó növekedése az állami támogatás és a saját rész után is az önkormányzatot terheli.

A sportpálya fenntartására 105.500 Ft a tervezett előirányzat (fűnyírás, közüzemi díjak), szerepel továbbá a tervezetben az Üde-Kunság Egyesület 1012. évi egyezer Ft-os tagdíja.

A közművelődési feladatok (Művelődési Ház) dologi kiadásában az általános forgalmi adó többlete nem tényleges növekedés, az előirányzatra az eredeti költségvetés számszaki hibája miatt van szükség.

Az intézményfinanszírozás 185 ezer Ft-tal emelkedik, melyből a Polgármesteri Hivatal személyi juttatása 146 ezer Ft, járuléka 39 ezer Ft bérkompenzációra átvett állami támogatás.

A rendelet-tervezet tartalmazza továbbá a 2011. évi kötelezettségek átvezetését is. A november havi közvilágítási számlát, melynek kifizetése december végéig volt esedékes, de a szolgáltató a díjat nem emelte le, valamint a tanyafejlesztési pályázat (traktorbeszerzés) pályázatírási költségét, melyre a számlát decemberig nem nyújtották be.

Az előirányzatok változása költségvetési címenként

Forintban

Feladat, kiemelt előirányzat

Bevétel növekedés

Bevétel csökkenés

Kiadás növekedés

Kiadás csökkenés

Központi költségvetési támogatás

Szociális juttatások 1-4. havi támogatása

Bérkompenzáció támogatása

Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása

2011. évi állami támogatás-elszámolás

5.448.150

404.243

45.500

55.360

     

Szociális és gyermekjóléti alapellátás

1. Gyermekjóléti szolgálat

Személyi juttatás

Bérkompenzáció 1-4. hó

Munkaadót terh. járulék és szoc. ha.

Bérkompenzáció járuléka 1-4. hó

2. Családsegítő szolgálat

Személyi juttatás

Bérkompenzáció 1-4. hó

Munkaadót terh. járulék és szoc. ha.

Bérkompenzáció járuléka 1-4. hó

   

20.100

5.427

20.100

5.427

 

Közművelődési feladatok

1. Művelődési Ház

Személyi juttatás

Bérkompenzáció 1-4. hó

Munkaadót terh. járulék és szoc. ha.

Bérkompenzáció járuléka 1-4. hó

Dologi kiadás

ÁFA (eredeti költségvetés számszaki hiba)

2. Könyvtári

Személyi juttatás

Bérkompenzáció 1-4. hó

Munkaadót terh. járulék és szoc. ha.

Bérkompenzáció járuléka 1-4. hó

   

46.433

12.536

172.000

31.168

8.415

 

Közoktatási feladatok

Egyéb működési kiadás

Közoktatási feladatok 2011. évi elszámolása

Egyéb felhalmozási kiadás (ÁFA emelkedés)

   

122.000

59.128

 

Településfejlesztési -, üzemeltetési és

vagyongazdálkodási feladatok

1. Temetőfenntartás

Személyi juttatás

Bérkompenzáció 1-4. hó

Munkaadót terh. járulék és szoc. ha. Bérkompenzáció járuléka 1-4. hó

6. Közvilágítás

Dologi kiadás

2011. évi kötelezettség (11. havi áramdíj)

8. Sportpálya fenntartása

Dologi kiadás

Üzemanyag (benzin) fűnyíráshoz 70 l x354 Ft

Villamos energia

Gázenergia

Víz-és csatornadíj

ÁFA

   

54.300

14.661

104.610

25.000

30.000

18.000

10.000

22.500

 

Feladat, kiemelt előirányzat

Bevétel növekedés

Bevétel csökkenés

Kiadás növekedés

Kiadás csökkenés

Környezetvédelmi feladatok

1. Települési hulladékkezelés

2011. évi kötelezettség (Tanyafejlesztési pályázat pályázatírási költsége)

ÁFA

   

20.000

5.400

 

Támogatások, szociális rászorultság alapján nyújtott támogatások

1. Szociális juttatások

1-4. havi központi költségvetési támogatás

Munkaadót terh. járulék és szoc. ha.

Ápolási díj nyugdíjjáruléka 12.h.

Egyéb működési kiadás

normatív ápolási díj

rendszeres szociális segély

foglalkoztatást helyettesítő támogatás

normatív lakásfenntartási támogatás

időskorúak járadéka

mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása

   

108.324

1.108.876

283.267

1.595.848

1.901.700

450.135

45.500

 

Egyéb közfeladatok

7. Érdekképviseleti tagdíj

ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Egyesület

2012. évi tagdíja

   

1.000

 

Intézményfinanszírozás

1. Polgármesteri Hivatal

   

185.676

 

Összesen:

5.953.253

 

6.487.531

 

Összesen ezer forintban

5.953

 

6.487

 

A hiány alakulása:

Megnevezés

Bevétel

Kiadás

Eredeti előirányzat

93.153

115.983

Növekedés

5.953

6.487

Csökkenés

0

0

Módosított előirányzat

99.106

122.470

Hiány növekedése

534

T a b d i, 2012. április 16.

Fábián Sándor sk.

polgármester

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2012. ÉVI

ELŐIRÁNYZAT FELHASZNÁLÁSI TERVE

ezer Ft-ban

 

Bevételek

 

Összesen

 

Január

 

Február

 

Március

 

Április

 

Május

 

Június

Központi költségvetési támogatás

35.352

5.204

3.881

3.730

3.844

2.436

2.234

Támogatásértékű bevételek

9.425

370

388

206

207

124

1.324

Közhatalmi bevétel

47.560

205

305

19.255

2.505

3.305

205

Intézményi bevétel

5.756

390

400

869

415

416

418

Átvett pénzeszköz

115

 

115

       

Működési bevételek

98.208

6.169

5.089

24.060

6.971

6.281

4.181

Pénzügyi befektetés bevétele

500

 

250

       

Kölcsön visszatérülés

398

     

398

   

Felhalmozási bevételek

898

 

250

 

398

   

Pénzforgalom nélküli bevételek

6.757

6.757

         

Értékpapír eladás

17.107

 

7.592

     

8.000

 

Bevételek összesen

 

122.970

 

12.926

 

12.931

 

24.060

 

7.369

 

6.281

 

12.181

Kiadások

             

Személyi juttatás

34.933

2.501

2.678

2.588

2.435

3.600

3.635

Munkaadót terhelő járulék

8.648

1.012

630

606

608

934

853

Dologi jellegű kiadások

20.842

1.516

1.445

1.782

1.365

2.158

1.636

Egyéb működési célú kiadás

47.414

5.011

4.621

5.021

5.022

3.427

3.320

Működési kiadások összesen

111.837

10.040

9.374

9.997

9.430

10.119

9.444

Felhalmozási kiadások

10.633

   

1.840

59

4.434

4.000

 

Kiadások összesen

 

122.470

 

10.040

 

9.374

 

11.837

 

9.489

 

14.553

 

13.444

Egyenleg

 

2.886

3.557

12.223

-2.120

-8.272

-1.263

Halmozott egyenleg

 

2.886

6.443

18.666

16.546

8.274

7.011

 

Bevételek

 

 

Július

 

Augusztus

 

Szeptember

 

Október

 

November

 

December

Központi költségvetési támogatás

2.234

2.411

2.234

2.381

2.558

2.205

Támogatásértékű bevételek

1.386

1.324

1.324

1.324

1.324

124

Közhatalmi bevétel

105

3.710

15.200

1.705

505

555

Intézményi bevétel

395

395

854

397

412

395

Átvett pénzeszköz

           

Működési bevételek

4.120

7.840

19.612

5.807

4.799

3.279

Pénzügyi befektetés bevétele

 

250

       

Kölcsön visszatérülés

           

Felhalmozási bevételek

           

Pénzforgalom nélküli bevételek

           

Értékpapír eladás

         

1.515

 

Bevételek összesen

 

4.120

 

8.090

 

19.612

 

5.807

 

4.799

 

4.794

Kiadások

           

Személyi juttatás

3.021

3.002

3.034

3.001

3.011

2.427

Munkaadót terhelő járulék

673

684

674

686

700

588

Dologi jellegű kiadások

1.820

1.945

1.782

2.356

1.242

1.795

Egyéb működési célú kiadás

3.276

4.071

3.492

3.381

3.437

3.335

Működési kiadások összesen

8.790

9.702

8.982

9.424

8.390

8.145

Felhalmozási kiadások

300

         

 

Kiadások összesen

 

9.090

 

9.702

 

8.982

 

9.424

 

8.390

 

8.145

Egyenleg

-4.970

-1.612

10.630

-3.617

-3.591

-3.351

Halmozott egyenleg

2.041

429

11.059

7.442

3.851

500

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

HATÁSVIZSGÁLATI LAP

előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. § (2) bekezdése alapján a szabályozás várható következményeiről

A rendelet-tervezetet tárgyaló Képviselőtestületi ülés időpontja: 2012. április 26.

Rendelet-tervezet megnevezése

Tabdi Község Önkormányzata

2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 9.) önkormányzati rendelet módosításáról

Társadalmi hatás

A rendelet végrehajtásának a társadalomra gyakorolt közvetlen hatása nincs.

Gazdasági hatás

Nincs.

Költségvetési hatás

A tervezet az első negyedévi állami támogatásokat, a 2011. évi pénzmaradvány átvezetését, valamint a nem tervezett kiadásokat tartalmazza. A bevételek és kiadások változása eredményeként a költségvetési hiány 534 ezer Ft-tal emelkedik.

Környezeti következmények

Nincs.

Egészségi következmények

Nincs.

Adminisztrációs terhek

A szabályozás végrehajtásának az adminisztrációs terhekre lényeges hatása nincs.

A rendelet megalkotásának szükségessége

A rendelet megalkotása az önkormányzat szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítése miatt szükséges, (pénzügyi fedezet hiányában a kiadások nem teljesíthetők), az állami támogatások átvezetése az első félév végéig kötelező.

A jogalkotás elmaradásának várható következményei

Az önkormányzat vállalt kötelezettségei, illetve egyes feladatok kiadásai nem teljesíthetők, pénzügyi fedezet hiányában kötelezettség nem vállalható.

A rendelet alkalmazásához szükséges

- személyi feltételek

Rendelkezésre állnak

- szervezeti feltételek

Rendelkezésre állnak

- tárgyi feltételek

Rendelkezésre állnak

- pénzügyi feltelek

Rendelkezésre állnak

Tabdi, 2012. április 16.

Fábián Sándor sk.

előterjesztő

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

__/2012. ( ) önkormányzati rendelete

Tabdi község önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 9.)

önkormányzati rendelet módosításáról

Tabdi Község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében foglalt feladatkörében a következőket rendeli el:

1. §

Tabdi Község Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 9.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. § A Képviselőtestület Tabdi község önkormányzata 2012. évi költségvetése

a) bevételi főösszegét 99.106.000 Ft-ban

b) kiadási főösszegét 122.470.000 Ft-ban

c) működési céltartalékát 500.000 Ft-ban

d) hiányát 23.864 Ft-ban

állapítja meg.

2. §

Az R. 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Képviselőtestület az 1. § d) pontjában meghatározott hiány

a) belső finanszírozására az előző évek pénzmaradványából 6.757.000 Ft igénybevételét,

b) külső finanszírozására 17.107.000 Ft OTP Tőkegarantált Pénzpiaci Alap befektetési jegy értékesítését

hagyja jóvá.”

3. §

Az R. 1-3. melléklete helyébe e rendelet 1-3. melléklete lép.

4. §

Ez a rendelet 2012. április 30. napján lép hatályba, és 2012. május 1. napján hatályát veszti.

Fábián Sándor Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet

polgármester jegyző

 

1. melléklet az _/2012. ( ) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2012. ÉVI BEVÉTELEI

A) ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS

ezer Ft-ban

Feladat

kiemelt előirányzat megnevezése

Működési költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Központi költségvetési támogatás

 

35.352

Normatív állami hozzájárulás

14.632

14.687

         

- ebből 2011. évi elszámolás

0

55

         

Normatív kötött felhasználású támogatás

0

5.448

         

Átengedett személyi jövedelemadó

14.767

14.767

         

Központosított

támogatások

0

450

         

Elkülönített állami és társadalombiztosítási alaptól átvett bevétel

 

9.363

 

Egészségügyi ellátásra átvett pénzeszköz

1.492

1.492

         

Közfoglalkoztatás

7.871

7.871

         

Költségvetési, európai uniós forrásból származó támogatás

 

Tabdi 0304/23, 0319, 0336/1 hrsz-ú út építése

             

Helyi adó és gépjárműadó bevétel

Kommunális adó

3.000

Közhatalmi bevétel

3.000

3.000

         

Iparűzési adó

30.000

Közhatalmi bevétel

30.000

30.000

         

Gépjárműadó

14.500

Közhatalmi bevétel

14.500

14.500

         

Bírságok, díjak

 

Közhatalmi bevétel

             

Vagyonhasznosítás, - értékesítés, pénzügyi befektetések bevétele

 

Lakásfenntartás

587

Intézményi bevétel

587

587

         

Nem lakóingatlanok fenntartása

1.181

Intézményi bevétel

1.181

1.181

         

Tőkegarantált Pénzpiaci Alap

500

Intézményi bevétel

     

500

500

   

Közszolgáltatások bevétele

Védőnői ellátás

           

62

Támogatásértékű bevétel

62

62

         

Feladat

kiemelt előirányzat megnevezése

Működési költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Fogorvosi ellátás

           

72

Intézményi bevétel

72

72

         

Szociális étkeztetés

3.339

Intézményi bevétel

3.339

3.339

         

Közoktatási feladatok

398

Kölcsön

     

398

398

   

Temetőfenntartás

95

Intézményi bevétel

95

95

         

Egyéb saját bevétel

Ivóvízminőség-javító program

115

Átvett pénzeszköz

115

115

         
               

Mindösszesen

91.713

97.666

 

898

898

 

98.564

B) KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KÖLTSÉGVETÉSE

ezer Ft-ban

Feladat

kiemelt előirányzat megnevezése

Működési költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

 

Polgármesteri Hivatal

 

 

32.376

Kapott támogatás

31.648

31.834

         

Közhatalmi bevétel

60

60

         

Intézményi bevétel

482

482

         

Összesen

32.190

32.376

         

2. melléklet az _/2012. ( ) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

2012. ÉVI KIADÁSAII

A) ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS

ezer Ft-ban

 

Feladat

kiemelt előirányzat

megnevezése

Működési

költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Kölcsönök

Összesen

 
 

Eredeti előirányzat

Módosított

előirányzat

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eredeti

előirányzat

Módosított előirányzat

 

Egészségügyi alapellátás

1. Védőnői ellátás

1.935

Személyi juttatás

1.008

1.008

         

M.adót terh. jár. és szoc.ha.

261

261

         

Dologi kiadás

666

666

         

2. Fogorvosi ellátás

274

Dologi kiadás

274

274

         

3. Háziorvosi ügyelet

577

Egyéb működési kiadás

577

577

         

Szociális és gyermekjóléti alapellátás

1. Gyermekjóléti szolgálat

1.519

Személyi juttatás

1.058

1.078

         

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

280

286

         

Dologi kiadás

155

155

         

2. Családsegítő szolgálat

1.442

Személyi juttatás

1.058

1.078

         

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

280

285

         

Dologi kiadás

79

79

         

3. Helyettes szülői ellátás

30

Egyéb működési kiadás

30

30

         

4. Szociális étkeztetés

5.102

Személyi juttatás

735

735

         

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

150

150

         

Dologi kiadás

4.217

4.217

         

5. Iskolatej program

25

Egyéb működési kiadás

25

25

         

6. Nyári gyermekétkeztetés

310

Dologi kiadás

310

310

         

Közművelődési feladatok

1. Művelődési Ház

4.774

Személyi juttatás

1.558

1.604

         

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

449

462

         

Dologi kiadás

2.536

2.708

         

2. Könyvtár

2.187

Személyi juttatás

1.253

1.284

         

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

332

340

         

Dologi kiadás

563

563

         
 

Feladat

kiemelt előirányzat

megnevezése

Működési

költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Kölcsönök

Összesen

 
 

Eredeti előirányzat

Módosított

előirányzat

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eredeti

előirányzat

Módosított előirányzat

 

Közoktatási feladatok

1. Általános iskolai oktatás, óvodai nevelés

37.115

Egyéb működési kiadás

34.794

34.916

         

Beruházás

   

200

200

     

Felújítás

   

100

100

     

Egyéb felhalmozási kiadás

   

1.840

1.899

     

Településfejlesztési-, üzemeltetési és vagyongazdálkodási feladatok

1. Temetőfenntartás

1.913

Személyi juttatás

1.247

1.301

         

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

327

342

         

Dologi kiadás

270

270

         

2. Lakásfenntartás

42

Dologi kiadás

42

42

         

3. Nem lakóingatlanok fenntartása

134

Dologi kiadás

134

134

         

4. Közutak fenntartása

161

Dologi kiadás

161

161

         

5. Közterületek fenntartása

112

Dologi kiadás

112

112

         

6. Közvilágítás

2.113

Dologi kiadás

2.008

2.113

         

7. Tabdi 0304/23, 0319, 0336/1 hrsz-ú út építése

8.434

Beruházás

   

8.434

8.434

     

8. Sportpálya fenntartása

106

Dologi kiadás

0

106

         

Környezet-egészségügyi, környezet- és természetvédelmi, vízgazdálkodási feladatok

1. Települési hulladékkezelés

112

Dologi kiadás

87

112

         

2. Állategészségügyi feladat

166

Egyéb működési kiadás

166

166

         

Támogatások, szociális rászorultság alapján juttatott ellátások

1. Szociális juttatások

9.549

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

142

250

         

Egyéb működési kiadás

3.914

9.299

         

2. Szociális ösztöndíjak

805

Egyéb működési kiadás

805

805

         

Önkormányzati társulások működési támogatása

1. Többcélú Kistérségi Társulás

465

Egyéb működési kiadás

465

465

         

2. Ivóvízminőség-javító Társulás

181

Egyéb működési kiadás

181

181

         

3. Hátság Rekultivációs Társulás

100

Egyéb működési kiadás

100

100

         
               
 

Feladat

kiemelt előirányzat

megnevezése

Működési

költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Kölcsönök

Összesen

 
 

Eredeti előirányzat

Módosított

előirányzat

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Eredeti

előirányzat

Módosított előirányzat

 
               

Egyéb közfeladatok

1. Közfoglalkoztatás

7.972

Személyi juttatás

4.992

4.992

         

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

687

687

         

Dologi kiadás

2.293

2.293

         

2. Rendezvények

1.153

M.adót terh. jár. és szoc. ha.

32

32

         

Dologi kiadás

1.121

1.121

         

3. Helyi kiadványok

371

Dologi kiadások

371

371

         

4. Civil szervek támogatása

850

Egyéb működési kiadás

850

850

         

5. Állami közút átvétele

50

Dologi kiadás

50

50

         

6. Tűzoltás, műszaki mentés

63

Dologi kiadás

63

63

         

7. Érdekképviseleti tagdíj

 

 

 

 

 

 

54

Dologi kiadás

53

54

         

8. Honlap üzemeltetés

 

 

 

 

 

 

20

Dologi kiadás

20

20

         

9. Pénzügyi szolgáltatás

300

Dologi kiadás

300

300

         

Mindösszesen

72.941

80.183

11.274

10.333

   

90.516

Intézményfinanszírozás

1. Polgármesteri Hivatal

31.412

Támogatás

31.226

31.412

         
                               

B) KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KÖLTSÉGVETÉSE

ezer Ft-ban

Feladat

kiemelt előirányzat megnevezése

Működési költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Összesen

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Önkormányzati hivatal

1. Polgármesteri Hivatal

31.954

Személyi juttatás

21.707

21.853

         

M.adót terh. jár. és szoc.ha.

5.513

5.553

         

Dologi kiadás

4.548

4.548

         

Engedélyezett létszám (fő)

           

7,5

Közfoglalkoztatottak (fő)

           

0

Összesen:

31.768

31.954

         

3. melléklet az _/2012. ( ) önkormányzati rendelethez

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2012. ÉVI

KÖLTSÉGVETÉSI EGYENLEGE

A HIÁNY FINANSZÍROZÁSA

ezer Ft-ban

Megnevezés

Működési

Költségvetés

Felhalmozási költségvetés

Kölcsönök

Bevétel

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Önkormányzati költségvetés

Önkormányzati feladatok

Eredeti előirányzat

91.713

73.641

898

10.574

0

0

Módosított előirányzat

97.666

79.883

898

10.633

   

Teljesítés

           

Működési céltartalék

Eredeti előirányzat

0

500

0

0

0

0

Módosított előirányzat

0

500

       

Teljesítés

           

Összesen:

97.666

80.383

898

10.633

0

0

Költségvetési szervek költségvetése

Eredeti előirányzat

542

31.768

0

0

0

0

Módosított előirányzat

542

31.954

       

Teljesítés

           

Önkormányzat összesen

98.208

112.337

898

10.633

0

0

KÖLTSÉGVETÉSI EGYENLEG

Működési költségvetés hiánya

Eredeti

13.654

         

Módosított

14.129

         

Tényleges

           

Felhalmozási költségvetés hiánya

Eredeti

   

9.676

     

Módosított

   

9.735

     

Tényleges

           

Hiány belső finanszírozása - Előző évi pénzmaradvány felhasználás

Eredeti

6.737

         

Módosított

6.757

         

Tényleges

           

Hiány külső finanszírozása – Értékpapír értékesítés

Eredeti

6.917

 

9.676

     

Módosított

7.372

 

9.735

     

Tényleges

           

Önkormányzat mindösszesen:

112.337

112.337

10.633

10.633

   

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

E L Ő T E R J E S Z T É S

(a Képviselőtestület 2012. április 26-i ülésére)

Tárgy: Éves összefoglaló jelentés a 2011. évi belső ellenőrzésről

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92. § (10) bekezdése szerint a polgármester a tárgyévre vonatkozó – külön jogszabályban meghatározott – éves ellenőrzési jelentést, valamint az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek éves ellenőrzési jelentései alapján készített éves összefoglaló ellenőrzési jelentést a tárgyévet követően, a zárszámadási rendelet-tervezettel egyidejűleg a Képviselőtestület elé terjeszti.

A belső ellenőrzési feladatokat 2011. évben is a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulással kötött szerződés keretében a Vincent Auditor Kft, illetve az általa megbízott ellenőr végezte.

A 2011. évre jóváhagyott ellenőrzési terv alapján egy ellenőrzésre került sor

- a központi költségvetésből 2010. évben igényelt normatív állami hozzájárulások és központosított előirányzatok, valamint

- az önkormányzat által ellátott szociális étkeztetés és nyári gyermekétkeztetés után igényelt támogatások

igénylésének és elszámolásának pénzügyi ellenőrzésére.

Az éves összefoglaló jelentés elkészítése a belső ellenőrzési vezető kötelezettsége, ennek megfelelően a jelentést a Vincent Auditor Kft. készítette el, az ellenőrzési megállapításokat az összefoglaló jelentés tartalmazza.

HATÁROZAT TERVEZET

Tabdi Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92. § (10) bekezdése alapján a 2011. évi belső ellenőrzésről készült összefoglaló jelentést elfogadja.

T a b d i, 2012. április 20.

Fábián Sándor sk.

polgármester

TABDI KÖZSÉG

BELSŐ ELLENŐRI

2011.

ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

I.

A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján

2011. évben az ellenőrzés a belső ellenőrzési tervben meghatározott feladatokat végrehajtotta.

Az írásos jelentésen kívül az esetleges hiányosságok pótlására, javítására a helyszínen szóban is segítő szándékú javaslatot tett az ellenőrzés.

1.

Az éves ellenőrzési tervben foglalt feladatok teljesítésének értékelése

1.1.

A tervezés minőségének utólagos rövid értékelése

Az éves ellenőrzési terv elkészítéséhez a kockázatelemzés megfelelőnek bizonyult.

A belső ellenőrzés a hatályos belső ellenőrzési kézikönyv szerint végezte tevékenységét.

1.2.

A tárgyévre vonatkozó éves ellenőrzési terv teljesítése, az ellenőrzések összesítése

A tárgyévben elvégzett ellenőrzések összesítése:

a.) pénzügyi ellenőrzés

- az önkormányzat által ellátott szociális étkeztetés és szociális nyári gyermekétkeztetés feladatok alapján a központi költségvetésből 2010. évben igényelt normatív hozzájárulás és központosított előirányzat felhasználásának felülvizsgálata

1.2.1

Elmaradt ellenőrzések

Az éves ellenőrzési tervből nem maradt el ellenőrzés.

1.2.2.

Soron kívüli ellenőrzések

Soron kívüli ellenőrzésre nem került sor.

1.2.3.

Terven felüli ellenőrzések

Terven felüli ellenőrzésre nem került sor.

2.

A bizonyosságot adó tevékenységet elősegítő és akadályozó tényezők bemutatása

2.1.

A belső ellenőrzési egység(ek) létszámhelyzete

A belső ellenőrzés az önkormányzatnál külső erőforrás bevonásával valósul meg.

A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulással szerződéses kapcsolatban álló Vincent Auditor Számviteli Szolgáltató és Tanácsadó Kft. látja el a belső ellenőri feladatokat. Az ellenőri létszám a tárgyévben biztosított volt.

2.2.

A belső ellenőri állásokra kiírt pályázatok sikeresek-e, melyek a főbb problémák, akadályok az állások betöltésénél

Külső erőforrás alkalmazása miatt ezen alpont nem értelmezhető.

2.3.

A belső ellenőrök képzettségi szintje és gyakorlata

A belső ellenőrök végzettsége, gyakorlata megfelel a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm.rend. 24. § követelményeinek.

A belső ellenőrzési tevékenységet folytatók rendelkeznek az Áht. 70. § (4) bekezdésében meghatározott engedéllyel.

A kijelölt belső ellenőrzési vezető megfelel a 370/2011. (XII.31.) Korm.rend. 24. § -ban meghatározott feltételeknek.

2.4.

A belső ellenőrök képzései

A belső ellenőrzést ellátó külső szakértő cég által biztosított belső ellenőrök képzései önerőből biztosítottak.

A belső ellenőrök részt vettek a részükre jogszabály által előírt kötelező szakmai továbbképzéseken.

2.5.

A belső ellenőrzési egység funkcionális függetlensége biztosított-e, sérült-e

A funkcionális függetlenség az ellenőrzések során megvalósult.

2.6.

Az ellenőrzés során valamilyen dokumentációhoz és/vagy ellenőrzötthöz való hozzáférés akadályai

Az ellenőrzési tevékenységet akadályozó tényező nem volt, az együttműködés megfelelő.

2.7.

Összeférhetetlenségi esetek

Az ellenőrzések során összeférhetetlenség nem történt.

2.8.

Az ellenőrzési jelentések általános minősége

Az ellenőrzés tárgyát, megállapításait, következtetéseit és javaslatait tartalmazó 2011. évi ellenőrzési jelentések megfeleltek a régi Ber. 27. §-ban előírtaknak.

Az ellenőrök által megfogalmazott javaslatokat, megállapításokat az ellenőrzöttek elfogadták. A vizsgált szerv/ek vezetője/i, illetve a javaslattal érintettek részéről tett esetleges észrevételek megválaszolásra kerültek, vitatott kérdés nem maradt.

 

2.9.

A belső ellenőrzés végrehajtását akadályozó tényezők

A belső ellenőrzés végrehajtását akadályozó tényező nem volt. Az ellenőrzésekhez szükséges technikai feltételek (pl. számítógép, internet-hozzáférés, jogtár) biztosítottak voltak.

2.10.

Az ellenőrzések nyilvántartása

A belső ellenőrzési vezető gondoskodott a megfelelő nyilvántartás vezetéséről az elvégzett belső ellenőrzések tekintetében, illetve gondoskodott az ellenőrzési dokumentumok megőrzéséről.

3.

A tanácsadó tevékenység bemutatása

Az ellenőrzés tanácsadó tevékenysége megvalósult. A vezetés az intézményi működtetés, kontrollrendszer kialakítás, valamint a szabályozottság témakörben igényelte a belső ellenőrzés tanácsadó segítségét.

4.

Az ellenőrzések fontosabb megállapításai, következtetései és javaslatai

Az alábbi táblázatban az elvégzett vizsgálatokkal kapcsolatos kiemelt jelentőségű megállapítások és javaslatok szerepelnek. Az általános, nem kiemelt jelentőségű megállapításokat és javaslatokat a belső ellenőri jelentések tartalmazzák.

Vizsgált szerv

Rangsor

Megállapítás

Következtetés

Javaslat

Polgármesteri Hivatal

Kiemelt jelentőségű

A Polgármesteri Hivatalban a szociális étkezőkről ún. „étkezési ívet” vezettek, amely nem azonos a jogszabály - vizsgált időszakra hatályos – alaki, formai követelményeivel. A vizsgálat véleménye szerint tartalmilag alátámasztja ugyan a szociális étkeztetés normatív támogatásának elszámolását, de célszerű lenne a jogszabály szerinti nyilvántartást vezetni.

A nyilvántartás alaki, tartalmi szempontból nem felel meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

A szociális étkezésnél az igénybevételi naplót az 1/2000. (I. 07.) SzCsM rendelet 4. számú melléklete szerint vezetni.

Polgármesteri Hivatal

Kiemelt jelentőségű

A szúrópróbaszerű ellenőrzés során vizsgált ellátottak közül, akik 2010. évtől vették igénybe az ellátást (szociális étkeztetés), az írásbeli nyilatkozatok nem álltak a vizsgálat rendelkezésére.

A nem teljes körű alátámasztottság normatíva visszafizetési kötelezettséget vonhat maga után.

A szociális étkeztetésnél a 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet 18. §-ban előírt nyilatkozatok álljanak rendelkezésre az ellátást igénybevevők személyi anyagaiban.

5.

Az ellenőrzések során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja kapcsán tett jelentések száma és rövid összefoglalása

Az ellenőrzés büntető, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekményt nem tárt fel.

II.

A belső kontrollrendszer működésének értékelése ellenőrzési tapasztalatok alapján

1.

A belső kontrollrendszer szabályszerűségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése, javítása érdekében tett fontosabb javaslatok

A gazdaságosság, hatékonyság, eredményesség növelése, javítása érdekében fontos a kötelezően előírt szabályzatok folyamatos aktualizálása; a szabályzatokban foglaltak maradéktalan végrehajtása.

2.

A belső kontrollrendszer öt elemének értékelése

2.1.

Kontrollkörnyezet

A kontrollkörnyezet kialakítása megtörtént, világos a szervezeti struktúra, a felelősségi viszonyok egyértelműen kerültek kialakításra. A humán erőforrás kezelés átlátható.

2.2.

Kockázatkezelési rendszer

Kockázatkezelési szabályzattal rendelkeznek, megfelelő kockázatkezelési rendszert működtetnek.

2.3.

Kontrolltevékenységek

A FEUVE rendszert a legfontosabb területeken kialakították, működtetik, további finomítások szükségesek.

2.4.

Információs és kommunikációs rendszer

A kialakított információs rendszer a szervezet sajátosságainál fogva biztosítja a megfelelő információk megfelelő időben történő eljutását a szervezeti egységhez, személyhez. A szervezeten belüli kommunikáció biztosított.

2.5.

Nyomon követési rendszer (monitoring)

A folyamatos monitoring tevékenység beépült a szervezet mindennapi működési tevékenységébe. A vezető rendszeres felügyelet ellátó, ellenőrző tevékenysége biztosított.

3.

A belső ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatok

Belső ellenőrzéssel együttműködés biztosítása a hatékonyság növelése érdekében.

Tanácsadói tevékenység fokozása, ellenőrzési lefedettség növelése.

 

III.

Az intézkedési tervek megvalósítása

1.

Az intézkedési tervek megvalósításáról szóló beszámolás a Bkr. 50. §-ban meghatározott nyilvántartási rendszer alapján, figyelembe véve a 46. §-ban meghatározott, az ellenőrzött szerv, szervezeti egység vezetője által megküldött beszámolót

A belső ellenőrzési vezető részére az intézkedési terv nem került megküldésre, azt véleményezni nem tudta (Bkr. 45. §, régi Ber. 29. §).

Az intézkedési terv végrehajtásáról készített beszámoló megküldése nem történt meg az ellenőrzés részére (Bkr. 46. §, régi Ber. 29/A. § (4) bekezdés).

A megállapítások hasznosulását egyéb visszajelzések alapján jónak ítéli az ellenőrzés.

Dabas, 2012. március 6.

Készítette:

Jóváhagyta:

   

……………………………

……………………………

Lisztes-Tóth Linda

Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet

Belső ellenőrzési vezető

Jegyző

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

E L Ő T E R J E S Z T É S

(a Képviselőtestület 2012. április 26-i ülésére)

Tárgy: Beszámoló az önkormányzati társulásban ellátott feladatokról, valamint a polgármester Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulásban végzett tevékenységéről

Az önkormányzatok társulásait szabályozó törvények beszámolási kötelezettséget írnak elő a polgármesternek:

- a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény (Tt.) 6. § (4) bekezdése szerint a polgármester a megállapodásban meghatározottak szerint, de évente legalább egyszer beszámol a Képviselőtestületnek a társulás tevékenységéről, pénzügyi helyzetéről, a társulási cél megvalósulásáról,

- a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény (Ktt.) 6. § (3) bekezdése szerint a társulási tanács tagjai évente legalább két alkalommal beszámolnak képviselő-testületeiknek a társulási tanácsban végzett tevékenységükről,

- a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény (Tft) 10/F. § (4) bekezdés a) pontja alapján a kistérségi fejlesztési tanács munkájáról a települési önkormányzat polgármestere a Képviselőtestületnek évente egyszer köteles beszámolni.

Fentiek alapján a társulások tevékenységéről az alábbiakban tájékoztatom a testületet, a beszámoló az áttekinthetőség érdekében az egyes társulások jogi kereteinek rövid ismertetését is tartalmazza.

A Tt. alapján helyi önkormányzati feladat- és hatáskör ellátására, önkéntes elhatározás alapján társulás hozható létre azzal, hogy a társulás az önkormányzat feladat-ellátási kötelezettségét nem érinti. Különböző típusú társulások alakíthatók, így a Képviselőtestületek megállapodhatnak abban, hogy

- a megállapodásban kijelölt önkormányzat, annak szerve, vagy intézménye meghatározott feladatot, hatáskört, vagy szolgáltatást a megbízó önkormányzat számára ellát,

- intézményt, más szervezetet közösen tartanak fenn, vagy munkavállalót közösen foglalkoztatnak,

- intézmény vagy más szervezet fenntartására, munkavállaló foglalkoztatására, feladat vagy hatáskör, egyéb szolgáltatás ellátására közös döntéshozó szerv (társulási tanács) létrehozása mellett társulnak,

- jogi személyiségű társulást hoznak létre, ha a feladat, a szolgáltatás közös ellátása szükségessé teszi, hogy a társulás önállóan vállaljon kötelezettségeket, és rendelkezzen vagyoni jogokkal.

Tabdi község önkormányzata 2011. évben a Tt. alapján négy: a helyettes szülői, Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulásnak, a Hátság Rekultivációs társulásnak, valamint az ivóvízminőség-javító társulásnak volt tagja.

 

Helyettes szülői feladat ellátása:

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) szerint a gyermek átmeneti gondozását a szülő kérelmére és beleegyezésével, ideiglenes jelleggel, teljeskörű ellátással kell biztosítani, ha a szülő az egészségügyi körülményei, indokolt távolléte, stb. miatt a gyermek nevelését nem tudja a családban megoldani. Az átmeneti gondozás az ok fennállásáig, de legfeljebb 12 hónapig tarthat.

A Gyvt. 94. § (2) bekezdése alapján a települési önkormányzat az alapellátás keretében köteles biztosítani a gyermekjóléti szolgáltatást, a gyermekek napközbeni ellátását, valamint a gyermekek átmeneti gondozását, vagy megszervezni ezen ellátásokhoz való hozzájutást.

Az átmeneti gondozás megszervezhető a működtető által kijelölt helyettes szülőnél, gyermekek átmeneti otthonában, vagy családok átmeneti otthonában. (Gyermekek átmeneti otthonát 20 ezer, családok átmeneti otthonát 30 ezer főt meghaladó lakosságszámú önkormányzat köteles működtetni)

A Képviselőtestület a helyettes szülői hálózat működtetésére – további 12 önkormányzattal együtt – 2000. január 1. napjától határozatban időre kötött társulási megállapodást Kiskőrös város önkormányzatával, a feladatot Kiskőrös város Egyesített Szociális Intézménye látja el (helyettes szülők képzése, kijelölése).

Az ellátásra normatív állami támogatás vehető igénybe, a megállapodás alapján a normatívából nem fedezett költségeket az érintett önkormányzat köteles finanszírozni.

Tabdi községből a szülő körülményei miatt átmeneti gondozásra szoruló gyermek 2011. évben nem volt, így a helyettes szülői hálózatot nem kellett igénybe venni, az ellátásra kifizetés nem történt.

Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás:

Akasztó, Csengőd, Fülöpszállás, Imrehegy, Jakabszállás, Kaskantyú, Kecel, Kiskőrös, Páhi, Soltszentimre, Tabdi, Tázlár, Császártöltés, Soltvadkert és Kunszállás önkormányzata 2010. február 3. napjától jogi személyiségű társulást hozott létre a jogszabályban előírt ivóvízminőség biztosításához szükséges beruházások közös megvalósítására (pályázat benyújtására, közbeszerzések lebonyolítására, a kivitelezői szerződések megkötésére, az állami és uniós támogatások igénylésére, elszámolására, stb.) majd a beruházás befejezését követő 5 évig a működtetéssel, fenntartással, és ivóvíz-szolgáltatással kapcsolatos feladatok ellátására.

A Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács. A Tanács egyszerű vagy minősített többséggel jogosult az önkormányzatok által a társulási megállapodásban átruházott feladat- és hatáskörökben a döntés meghozatalára (minősített többséghez az összes szavazat ¾-e, egyszerű többséghez több mint a fele szükséges, mindkét esetben feltétel, hogy legalább az összes társult tag fele szavazott).

A Tanács tagjai az önkormányzatok polgármesterei, elnöke a tagok által választott személy, jelenleg Kiskőrös város polgármestere. A Társulás 2 fős munkaszervezetet tart fenn, 1 főt a gazdálkodási (éves költségvetés, beszámoló, könyvelés, adatszolgáltatások) és további 1 főt a vízügyi szakmai feladatok ellátására. A további feladatokra, azok felmerülésekor eseti megbízással foglalkoztat szakembereket.

A Társulásban az egyes önkormányzatokat a nettó beruházási költség arányában illeti meg szavazati jog, Tabdi községet az összesen 38 szavazatból 1 szavazat illeti meg.

A Társulás munkaszervezete az elkészült tervek alapján folyamatosan készíti elő a beruházás megvalósításához szükséges pályázatot, a benyújtásról a Társulási Tanács 2011. évben döntött.

A Munkaszervezet fenntartását, illetve a működési költségeket (munkabér, járulék, egyéb juttatás, papír, nyomtatvány, bankköltség, stb.) az önkormányzatok működési célú pénzeszköz átadásként biztosítják, mértékéről évente, a tárgyévet megelőző december 15-ig a Társulási Tanács minősített többséggel dönt.

2011. évre elfogadott költségvetés szerint a társulás működési kiadása 7.160 ezer Ft összegben volt megállapítva. Tabdi község önkormányzata működésre 180.740 Ft-ot utalt át.

A Dél-Alföldi Ivóvízjavító Konzorcium 8/2011. tgy. határozata alapján a tervezési alszámlára –korábban – befizetett de fel nem használt összegből az önkormányzatnak lakosságarányosan visszafizetésre került 115.460 Ft.

Az önkormányzatok a beruházás saját forrását – a pályázat benyújtását követően, a kiadások ütemezéséhez igazodva – kötelesek majd a Társulásnak fejlesztési célú pénzeszközként átadni. A saját forrás összege központi döntéstől függ, a jelenleg ismert 95-96 % közötti támogatási arány várható.

A beruházás a jelenlegi ismereteink szerint a 2012. évben elindul, a támogatási szerződés megkötésre kerül.

Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás

A Ktt. szerint az önkormányzatok a törvényben felsorolt önkormányzati feladat- és hatáskörök ellátására jogi személyiségű többcélú kistérségi társulást hozhatnak létre. A társulás gazdálkodására a költségvetési szervekre, feladatellátására az önkormányzatokra vonatkozó ágazati jogszabályokat kell alkalmazni.

A Társulás a feladat ellátása érdekében intézményt vagy más szervet alapíthat. Törvényességi felügyeletét a Kormányhivatal, gazdálkodásának ellenőrzését az Állami Számvevőszék látja el.

A Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács, a Tanács tagjai az önkormányzatok polgármesterei, a Tanács elnöke a tagok által választott polgármester, jelenleg Kiskőrös város polgármestere.

A Társulás feladatainak ellátását önálló munkaszervezet, a költségvetési szervként működő Kistérségi Iroda segíti.

Az önkormányzatok a Társulás működési költségeihez évente hozzájárulnak, ennek mértékéről a Társulási Tanács dönt. A társulásban ellátott feladatokat a feladat átruházásáról, illetve a fejlesztés megvalósításáról szóló megállapodás szerint kell finanszírozni.

Általános rendező elv, hogy az önkormányzat az adott feladat állami támogatással vagy egyéb bevétellel nem fedezett kiadását köteles hozzájárulásként megfizetni.

A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulást a kiskőrösi kistérségi tartozó önkormányzatok 2004. szeptember 30. napjával hozták létre, ezt követően folyamatosan születtek meg az egyes feladatok átruházásáról szóló megállapodások.

Tabdi község önkormányzata

- 2007. január 1. napjától a könyvtári feladat,

- 2007. március 1. napjától a háziorvosi ügyeleti ellátás,

- 2007. augusztus 1. napjától a közoktatási feladatok,

- 2009. június 1. napjától, majd 2011. január 1-től a gyepmesteri telep létrehozásával és működtetésével kapcsolatos feladatok

átruházásáról döntött.

A Kistérségi Társulási megállapodás a fentieket túl tartalmazza a belső ellenőrzési és a közösségi közlekedés feladatot, így 2008-tól – részletes megállapodás nélkül – Tabdi községben is ellátja a belső ellenőrzési feladatokat, valamint az elmúlt évtől a közösségi közlekedési feladatot, ami adott pályázathoz volt szükséges.

A Társulás látja el továbbá (más önkormányzat által átruházott feladatként) a középiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátást, a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadást, gyógytestnevelést, az ápolást gondozást nyújtó szociális intézményi ellátást (kiskőrösi és császártöltési idősek otthona működtetését), és az esélyegyenlőségi program megvalósítását.

Könyvtári feladat

A Társulás a könyvtárral nem rendelkező településeken megállapodás alapján, mozgókönyvtári szolgáltatással láthatja el a könyvtári feladatokat, melyre a Katona József Megyei Könyvtárral kötött szerződést

Az önkormányzat a feladat átruházására 2007. január 1. napjától kötött megállapodást, ez időponttól Tabdi községben mozgókönyvtár (könyvtári szolgáltató hely) működik.

A mozgókönyvtár utáni állami támogatást a Társulás igényli, majd a Megyei Könyvtárnak adja át. Az önkormányzat a feladatot az állami támogatáson felül nem finanszírozza, a Megyei Könyvtár évente az állami támogatásnak megfelelő összegű fejlesztést (számítógépek, könyvek beszerzése, stb.) valósít meg.

Háziorvosi ügyeleti ellátás

A háziorvosi hétközi és hétvégi ügyelet ellátása a települési önkormányzat kötelező feladata, melyet a kistérségbe tartozó önkormányzatok 2007. március 1-től a Társulásra ruháztak.

A Társulási Tanács az ügyelet ellátására külső szervvel (az Emergency Kft-vel) kötött megállapodást azzal, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozásán felül – a Kft. által érvényesíteni kívánt – költségeket az érintett önkormányzatok megtérítik. A díjemelésről a Társulási Tanács dönt

Az önkormányzat az elmúlt évben az ügyeleti feladatra 39,25 Ft/fő/hó, összesen 542 ezer Ft hozzájárulást utalt át a Kistérségnek.

Közoktatási feladatok

Az általános iskolai oktatás és óvodai nevelés ellátásának feltételeit részletes megállapodás tartalmazza. A Társulási Tanács a 2007. augusztus 1. napjától átruházott feladat ellátására jogi személyiségű, önállóan gazdálkodó költségvetési szervet (KTKT Egységes Iskola és Szakiskola) hozott létre. Az intézmény látja el az alapfokú és középfokú oktatást, óvodai nevelést, kollégiumi ellátást. Az önkormányzatoknak az intézmény működéséhez kétféle számítás szerint kell hozzájárulni: az általános kiadásokhoz (főigazgató, igazgatók, gazdasági szervezet) százalékos arányban, a közoktatási feladatokhoz a bevétellel nem fedezett kiadással megegyezően.

2011. évben a teljes hozzájárulás 31.378 ezer Ft volt.

Gyepmesteri telep működtetése

2010. évben Kecel városban készült el a gyepmesteri telep, a Képviselőtestület a feladat 2011. január 1. napjától történő átruházásáról 2010. decemberében döntött. A működési költségekre az önkormányzat 205 ezer Ft működési előleget fizetett, a 2011 évi működési költség a településre vonatkoztatva 149 ezer Ft volt. A 2012. évre átvitt működési előleg így 56 ezer Ft.

A Kistérségi Társulás általános működési támogatása 469 ezer Ft (400 Ft/fő) volt, a belső ellenőrzésre 2011. évben kifizetés nem történt.

Hátsági rekultivációs társulás:

A Hátsági Rekultivációs Önkormányzati Társulást 2011. június 24.-én megtartott alakuló ülésen hozta létre Örkény, Albertirsa, Páhi, Csengőd, Soltszentimre, valamint Tabdi önkormányzata. A társulás veszt részt a KEOP 2.3.0/B11 a települési szilárd hulladéklerakókat érintő rekultivációs programok kiterjesztése című egyfordulós pályázatán.

A Társulás elnökének Baltás István Csengőd község polgármestere került megválasztásra.

A társulás az elmúlt évben a kívánt pályázatot nem tudta benyújtani, hiszen az még nem került megnyitásra.

A társulás 2011. évi költségvetése 18.781 Ft volt, ennek Tabdi községre vonatkozó része 5.140 forint volt.

Társulásban ellátott önkormányzati feladatok finanszírozása 2011. évben

Feladat

Összeg (ezer Ft)

Önkormányzati társulások

 

Helyettes szülői feladat

-

Családsegítő Szolgálat szakmai segítése

-

Ivóvízminőség-javító program

181

Rekultivációs társulás

5

Többcélú Kistérségi Társulás

 

Társulás általános működési támogatása

469

Háziorvosi ügyeleti ellátás

542

Mozgókönyvtár működtetése

-

Közoktatási feladatok

31.378

Állategészségügyi feladat

149

Belső ellenőrzés

-

Összesen

32.724

A Tft. alapján a területfejlesztési feladatok összehangolására, a kistérségi területfejlesztési koncepció elfogadására, közös területfejlesztési programok kialakítására jogi személyiségű kistérségi fejlesztési tanács működik. (A törvény a fejlesztési tanács megalakítását és működését kötelezően írja elő).

Azokban a kistérségekben, ahol a többcélú kistérségi társulás a kistérségbe tartozó valamennyi önkormányzat részvételével működik, a fejlesztési tanács feladatait a kistérségi társulás is elláthatja a Tft-ben meghatározott feladat- és hatáskör, illetve eljárási szabályok értelemszerű alkalmazásával.

A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás a fentiek alapján – mivel a kistérségi társulásba valamennyi önkormányzat belépett – felvállalta a fejlesztési tanács feladatainak ellátását. Az egyes üléseken külön-külön tárgyalja a társulási, és fejlesztési tanács hatáskörébe tartozó kérdéseket, a fejlesztési tanács ülésein a szavazati joggal rendelkező polgármestereken kívül részt vesznek a Tft-ben felsorolt, kötelezően meghívandó szervek (gazdasági kamarák, megyei területfejlesztési tanács, munkaadói és munkavállalói szervezetek, országos szakmai érdekvédelmi szervezetek, a kincstár, stb.) képviselői is.

Az önkormányzatoknak a fejlesztési tanács működésére külön támogatást nem kell biztosítani, a tanács az egyes programok, tervek elkészítését pályázati úton finanszírozza. Tabdi község önkormányzatának területfejlesztési feladatra 2011. évben kifizetési kötelezettsége nem volt.

Az elmúlt évben a társulási, fejlesztési tanács ülésein részt vettem, a tanács döntéseiről a Képviselőtestület a rendes üléseken, a két ülés közötti fontosabb ügyekről szóló tájékoztató keretében kapott információt.

HATÁROZAT TERVEZET

Tabdi Község Képviselőtestülete az önkormányzati társulásban ellátott feladatokról, valamint a polgármester Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulásban végzett tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.

T a b d i, 2012. április 17.

Fábián Sándor sk.

polgármester

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

E L Ő T E R J E S Z T É S

(a Képviselőtestület 2012. április 26-i ülésére)

Tárgy: Tabdi község és Vérvölgy község 2012. évi testvér-települési programja

Európát építeni, közös európai megoldásokat találni az egész Európát érintő problémákra csak úgy lehet, ha az emberek, a tagállamok szervezetei és intézményei együttműködnek egymással, tanulnak egymástól, új gyakorlatot teremtenek.

A nemzetközi kapcsolatok építésének egyik legelterjedtebb formáját jelentik napjainkban a testvértelepülési kapcsolatok, amelyek megnyitják az utat a települések számára a nemzetközi programokban történő részvételre, új lehetőségeket teremtenek a fiatalok számára.

A partneri kapcsolatok az élet minden területén fontosak, így a települések működésében is. Az együttműködések, cserekapcsolatok különböző területeken és szinteken valósulnak meg, amelyek lehetnek kulturális, művészeti, oktatási, sport, ifjúsági, turisztikai, intézményi, gazdasági, közigazgatási, tervezési, tudományos-technikai és egészségügyi kapcsolatok. Ezek általában összefonódnak. Az együttműködés, a partnerség elve jól működhet helyi, megyei, kistérségi, regionális és országos viszonylatban, ez elengedhetetlen tényező a fejlődés érdekében.

Szükség van arra, hogy nyitni tudjunk a világ felé, kitekintsünk más kultúrákra, lehetőségekre. A kapcsolatfelvételnél az tapasztalható, hogy a környező országok kisebbségben élő magyar közösségei ragaszkodnak az "anyaországhoz", évezredes kultúránkat mélyen őrzik és ápolják.

Tabdinak egy testvértelepülése van. Tabdi Község Képviselőtestülete együttműködési megállapodást kötött Vérvölgy (Debren) Község Helyi Tanácsával 2009. május 30. napján. A megállapodásban foglaltaknak megfelelően a két fél kifejezte szándékát, hogy fejlesztik és ápolják a kétoldalú kapcsolatot a nemzetek közötti megértést és elfogadást, az egymás kultúrájának megismerését.

A 2012. évben is törekedni kell a települések lakosainak szorosabb együttműködésére, kulturális, művészeti, gazdasági, ifjúsági, sport, turisztikai baráti kapcsolatok kialakítására. Törekedni kell, hogy a települések polgárai részt tudjanak venni egymás ünnepi rendezvényein, ezzel jobban megismerjék egymás társadalmi rendszerét.

A testvértelepülési együttműködés tervezete egyeztetése került Tóth Sándor alpolgármester Úrral, így javasolom a határozat-tervezet szerinti programok elfogadását.

HATÁROZAT-TERVEZET

Tabdi Község Képviselőtestülete Vérvölgy testvértelepüléssel közösen megrendezésre kerülő 2012. évi programjait az alábbiak szerint fogadja el:

- 2012. május 11-12-13. napján Vérvölgy község meghívására a Tabdi Községi Sportegyesület „szenior” csapata részt vesz Szilágy megyében megrendezésre kerülő kispályás futballtornán.

- 2012. június 8-9-10. napján Tabdi község vendégül látja Vérvölgy község képviselőit, vállalkozóit a falunapon.

- 2012. július-augusztus hónapban – a pontos időpont későbbi egyeztetés során kerül meghatározásra – Tabdi Községi Önkormányzata vendégül lát 10 általános iskolás gyermeket a testvértelepülésről egy hétre.

- 2012. augusztus-szeptember hónapban – a pontos időpont későbbi egyeztetés során kerül meghatározásra – Vérvölgy község vendégül látja településünk küldöttségét. A program kialakítása folyamatban van.

- 2012. szeptember hónapban Tabdi község vendégül látja Vérvölgy község küldöttségét a szokásos szüreti nap alkalmából, a szüreti nap időpontjáról a Képviselőtestület később dönt.

- 2012. december hónapban Tabdi község vendégül látja Vérvölgy Község küldötteit és a község egyházi vezetőjét az Adventi napok alkalmával.

Felelős: polgármester

Határidő: értelemszerűen

T a b d i, 2012. április 17.

Fábián Sándor sk.

polgármester

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

E L Ő T E R J E S Z T É S

(Tabdi és Kaskantyú Község Képviselőtestülete 2012. április 26-i együttes ülésére)

Tárgy: Megállapodás körjegyzőség alapítására

Tabdi és Kaskantyú Képviselőtestülete a 2012. március 27-i ülésén egybehangzó elvi döntést hozott, mely szerint a két település 2012. július 1. napjától körjegyzőséget alapít. A határozat alapján a körjegyzőség létrehozásáról szóló megállapodást, a körjegyzőség alapító okiratát, valamint a körjegyzői pályázat kiírását a Képviselőtestületek áprilisi, együttes ülésére kell benyújtani.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 40. § (1) bekezdése értelmében a körjegyzőség alakításáról az érdekelt települések képviselőtestületei állapodnak meg (a körjegyzőséget, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervet közösen kell megalapítaniuk).

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 4. § (1) bekezdése szerint a közös alapításról az alapító szerveknek társulási megállapodást kell kötniük.

A megállapodásnak tartalmaznia kell:

a) az alapítás költségeinek forrását alapítók szerint,

b) a folyamatos működtetés, üzemeltetés feltételeit, ezen belül az alapítók hozzájárulásának arányát, mértékét, éves megállapításának módját,

c) az irányítási jogok gyakorlásának módját, esetleges megosztását, vagy valamely alapító szerv részére történő kizárólagos biztosítását,

d) a közös működtetés megszűnésének, megszüntetésének szabályait, és

e) rendelkezést a jogszabályban foglalt egyéb kérdésekről.

A megállapodás a fenti jogszabály szerint tartalmazza a közös működtetés alapvető szabályait, figyelemmel arra, hogy a körjegyzőség előreláthatólag hat hónapig működik, és 2013. évtől a feladatokat – új megállapodás alapján – közös hivatal fogja ellátni.

A megállapodásban kiemelt elem a költségek viselésének szabályozása, melyet az előterjesztés a korábbi javaslat szerint tartalmaz (a költség a felmerülés helye szerint, az állami támogatás és a körjegyző foglalkoztatása pedig egyenlő arányban oszlik meg).

Az együttműködésre nincsenek merev szabályok, az esetleges vitás kérdések rendezése elsődlegesen a polgármesterek kötelezettsége (a Képviselőtestületet csak megegyezés hiányában kell bevonni) továbbá együttes ülést a jogszabályban előírt eseteken túl bármelyik Képviselőtestület vagy a polgármester is kezdeményezhet.

Az Ötv. szerint a körjegyzőséghez csatlakozni vagy abból kiválni hat hónappal korábban megtett nyilatkozattal lehet. A megállapodás a csatlakozás, kiválás lehetőségét nem tartalmazza, mivel a 2013. évtől bekövetkező változások miatt ilyen nyilatkozat tétele időben kizárt.

Javaslom, hogy a Képviselőtestület a körjegyzőség alapításáról szóló megállapodást az előterjesztés szerint fogadja el.

T a b d i, 2012. április 12.

Fábián Sándor sk.

polgármester

HATÁROZAT TERVEZET

(normatív határozat)

Tabdi Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 40. § (1) bekezdése alapján Tabdi Község Önkormányzata és Kaskantyú Község Önkormányzata között létrejövő, 2012. július 1. napjától körjegyzőség alapításáról szóló megállapodást a határozat melléklete szerint elfogadja.

__/2012. ( ) sz. normatív határozat melléklete

MEGÁLLAPODÁS

Tabdi Község Önkormányzata, székhelye: 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9, valamint Kaskantyú Község Önkormányzata, székhelye: 6211 Kaskantyú, Hunyadi János utca 16. (a továbbiakban együttesen: alapítók) a helyi önkormányzatokról szóló LXV. törvény (Ötv.) 40.§ (1) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet (Ávr.) 4. § (1) bekezdése alapján megállapodnak, hogy Tabdi és Kaskantyú települések igazgatási feladatainak ellátására 2012. július 1. napjától körjegyzőséget alakítanak és tartanak fenn az alábbiak szerint:

A körjegyzőség elnevezése, főbb adatai:

1. A körjegyzőség elnevezése: Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége

2. A körjegyzőség székhelye: 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

3. A körjegyzőség kirendeltsége: 6211 Kaskantyú, Hunyadi János utca 16.

4. A körjegyzőség illetékességi területe: Tabdi és Kaskantyú községek közigazgatási területe

5. A körjegyzőség megalapításának időpontja: 2012. július 1.

 

Az alapítás költségeinek forrása:

6. A körjegyzőség – mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv – alapításának költségeit az alapítók közösen, egyenlő arányban viselik.

 

A folyamatos működtetés, üzemeltetés feltételei, ezen belül az alapítók hozzájárulásának aránya, mértéke, éves megállapításának módja:

7. Az alapítók megállapodnak, hogy:

a) a körjegyzőség hivatali helyiségeinek biztosításáról (a köztisztviselők, munkavállalók megfelelő elhelyezéséről) a székhely hivatal esetében Tabdi község önkormányzata, a kirendeltség esetében Kaskantyú község önkormányzata a saját költségvetése terhére gondoskodik,

b) a körjegyzőség költségvetésében jóváhagyott személyi juttatásokon belül a köztisztviselők és munkavállalók illetményét és egyéb juttatásait – a körjegyző kivételével – a munkavégzés helye szerint: a székhelyen foglalkoztatottak járandóságát Tabdi község önkormányzata, a kirendeltségen foglalkoztatottak járandóságát Kaskantyú község önkormányzata viseli. Amennyiben a köztisztviselő vagy munkavállaló a munkaköri leírása szerint a székhelyen és a kirendeltségen is munkát végez, az önkormányzatok a foglalkoztatás költségeit az egyes hivatalokban eltöltendő munkaidő alapján osztják meg,

c) a körjegyző illetményét és egyéb juttatásait, ideértve a képzés, továbbképzés, kiküldetés, és a körjegyző foglalkoztatásához kapcsolódó egyéb költségeket is, az alapítók közösen, egyenlő arányban viselik,

d) a szociális hozzájárulási adót, illetve a munkáltatót terhelő más járulékok költségét egymás között a személyi juttatásra előírt szabályok szerint osztják meg,

e) a körjegyzőség működésével kapcsolatos dologi és fejlesztési (beruházási) kiadásokat a felmerülés, felhasználás helye szerint, amennyiben a felmerülés, felhasználás helye egyértelműen nem állapítható meg (hivatalok által közösen használt jogszabályi háttéranyagok, jogtár, szakkönyvek, egyedi eszközök, stb.) és a költség megosztására más alkalmas mutató (létszám, óraszám, stb.) nincs, a költséget az önkormányzatok egyenlő arányban viselik,

f) az a-e) pontokban fel nem sorolt, egyedileg felmerülő költségek megosztásáról a körjegyzőség költségvetésének jóváhagyásakor külön állapodnak meg, megállapodás hiányában egyenlő arányban viselik.

8. A körjegyzőség működése után a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 3. melléklete 3. pontja szerint igényelhető havi 426.530 Ft normatív állami hozzájárulás az alapítókat egyenlő arányban illeti meg.

9. Az alapítók rögzítik, hogy az Ávr. 25. § (1) bekezdése alapján – mely szerint a körjegyzőség bevételei és kiadásai, engedélyezett létszáma a körjegyzőség székhelye szerinti önkormányzat költségvetésében szerepel – Tabdi község önkormányzatának költségvetési rendelete a körjegyzőség valamennyi bevételét, kiadását, engedélyezett létszámát, Kaskantyú község önkormányzatának költségvetési rendelete a körjegyzőség működéséhez történő hozzájárulás (kiadás) előirányzatait tartalmazza úgy, hogy a hozzájárulás havi összegének megállapításakor a Kaskantyú község önkormányzatát megillető normatív állami hozzájárulást is be kell számítani.

10. Kaskantyú község önkormányzata a körjegyzőség működési hozzájárulását Tabdi község önkormányzata részére a központi költségvetési támogatás számlára érkezését követő három munkanapon belül köteles havi részletekben utalni. A havonta esedékes összegről a települések polgármesterei a körjegyzőség költségvetésének elfogadását követő 15 napon belül – az önkormányzat előirányzat-felhasználási terve alapján – külön ütemtervet hagynak jóvá.

11. Az alapítók a körjegyzőség éves költségvetését első ízben 2012. június 30. napjáig, ezt követően – az önkormányzat költségvetési rendelete megalkotásának jogszabályban előírt határidejéig – állapítják meg. Az alapítók a bevételek és kiadások megosztásának arányát jelen megállapodás módosításával változtathatják meg.

12 Az alapítókat a körjegyzőség kötelezettségvállalással nem terhelt pénzmaradványa a jelen megállapodásban a kiadásokra és bevételekre előírt megosztás szerint illeti meg.

 

Az irányítási jogok gyakorlásának módja:

13. Az alapítók rögzítik, hogy az Ávr. 1. § (1) bekezdés l) pontja alapján az irányítási jogokat a 14. pontban foglaltak kivételével a székhely, Tabdi község önkormányzata gyakorolja

14. Az alapítók az Ávr. 25. § (2) bekezdése alapján – az irányító szerv hatáskörébe tartozó jogkörök közül – a körjegyzőség bevételének, kiadásának, és engedélyezett létszámának megállapításáról – a költségvetési rendeletüket tárgyaló Képviselőtestületi ülés előtt – együttesen döntenek.

 

A közös működtetés megszűnésének, megszüntetésének szabályai:

15. Az alapítók – figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 146. § (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a 2000 fő lakónépesség alatti települések a törvény hatályba lépését követő hatvan napon belül kötelesek közös önkormányzati hivatalt megalakítani – a körjegyzőség megszüntetéséről együttes ülésen a közös hivatal megalakításának időpontját megelőzően döntenek.

Az alapítók előzetes szándéka szerint Tabdi és Kaskantyú települések 2013. január 1. napjától közös hivatalt hoznak létre, és a jelen megállapodással létrehozott körjegyzőséget 2012. december 31. napjával megszüntetik.

 

Egyéb rendelkezések

16. Az alapítók megállapodnak, hogy együttes ülésen döntenek a megállapodásban felsorolt kérdésekben, továbbá, ha azt jogszabály előírja, vagy bármelyik Képviselőtestület vagy polgármester kezdeményezi.

17. Együttes ülés kezdeményezése esetén a Képviselőtestületek ülését a polgármesterek megegyezése szerint, de legkésőbb 30 napon belül kell a javasolt napirend tárgyalására összehívni.

18. Az alapítók megállapodnak, hogy amennyiben bármelyik önkormányzat a körjegyzőség működtetésével kapcsolatos kötelezettségét nem teljesíti, a települések polgármesterei kötelesek 8 napon belül egyeztetni, illetve megegyezni, megegyezés hiányában a Képviselőtestületet a legközelebbi ülésen tájékoztatni, indokolt esetben az együttes ülést összehívni.

19. A körjegyzőség megszűnése esetén a körjegyzőség működése alatt létesített, beszerzett közös vagyonról (a vagyon a közös hivatal részére történő átadásáról, vagy bármelyik önkormányzat által történő megvásárlásáról, vagy közös értékesítéséről) az alapítók legkésőbb a körjegyzőség megszűnését követő 30 napon belül döntenek.

20. Az alapítók előzetesen megállapodnak, hogy

a) a jogutód körjegyzőség engedélyezett létszáma megegyezik a jogelőd Polgármesteri Hivatalok engedélyezett létszámával – jelen átszervezés miatt a létszámon nem kívánnak módosítani – melyről 2012. június 30. napjáig a körjegyzőség költségvetésének elfogadásakor döntenek.

b) a körjegyzőség engedélyezett létszámán belül az egyes munkakörökhöz tartozó feladatokat és hatásköröket, valamint a körjegyzőség ügyfélfogadási rendjét a körjegyző által benyújtott szervezeti és működési szabályzatban hagyják jóvá,

c) a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyásáig a körjegyzőség ügyfélfogadási rendje – mindkét településeken – megegyezik a jogelőd Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjével, úgy, hogy a körjegyző hétfőn, szerdán és minden páratlan hét pénteken Tabdi községben, kedden, csütörtökön és minden páros hét pénteken Kaskantyú községben tart ügyfélfogadást.

Kelt: ______________________

Fábián Sándor

polgármester

Újházi Zsolt

polgármester

Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet

jegyző

Filus Jánosné

jegyző

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

E L Ő T E R J E S Z T É S

(A Képviselőtestület 2012. április 26-i ülésére)

Tárgy: Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége alapító okirata

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 8. § (4) és (5) bekezdése szerint a költségvetési szerv alapításáról alapító okiratban kell rendelkezni, az alapító okiratot az alapító adja ki.

Az alapító okirat tartalmát az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet (Ávr.) 5. §-a állapítja meg. Az alapító okiratnak tartalmaznia kell a költségvetési szerv:

- nevét, székhelyét, esetleges telephelyeit,

- közfeladatát, szakfeladat-rend szerinti alaptevékenységét, szakágazati besorolását,

- illetékességét, működési területét, irányító szervének nevét, székhelyét, gazdálkodási besorolását,

- vezetőjének megbízási rendjét, a foglalkoztatottakra vonatkozó jogviszonyok megjelölését,

- jogelődjének megnevezését, székhelyét,

- vállalkozási tevékenysége felső határát (amennyiben ilyen tevékenységet is végez),

- megszűnésének időpontját, feltételét, ha határozott időre, vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig hozták létre.

A fentiek – valamint a körjegyzőség alapításáról szóló megállapodás – alapján előterjesztett alapító okirat irányító szervként a székhely önkormányzatot jelöli meg, figyelemmel arra, hogy az Ávr. 1. § (1) bekezdés l) pontja szerint a körjegyzőség irányító szerve – az Ávr. 25. § (2) bekezdés kivételével – a körjegyzőség székhelye szerinti helyi önkormányzat.

Ha az alapítói jogok, és az irányítási jogok gyakorlására jogosult személye eltér, az alapító okiratban mindkettőt meg kell jelölni.

(Az Ávr. 25. § (2) bekezdése alapján – melyet a körjegyzőségi megállapodás is tartalmaz – az alapítók közösen gyakorolják a körjegyzőség bevételének, kiadásának, engedélyezett létszámának megállapításával kapcsolatos hatásköröket – melyről a költségvetési rendeletüket tárgyaló testületi ülés előtt – együttesen döntenek.)

Az alapító okirat tartalmazza továbbá, hogy a körjegyzőség jogutódja a 2012. június 30. napjáig működő Polgármesteri Hivataloknak, alaptevékenysége megegyezik a hivatalok korábbi tevékenységével, vállalkozási tevékenységet (ahogy korábban a jogelőd hivatalok is) nem folytat, és a közös hivatal létrehozásával megszűnik.

Javaslom, hogy a Képviselőtestület Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége alapító okiratát az előterjesztés szerint fogadja el.

HATÁROZAT TERVEZET

(normatív határozat)

Tabdi Község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (4) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. §-a alapján a 2012. július 1. napjától működő Tabdi - Kaskantyú Községek Körjegyzősége alapító okiratát a határozat melléklete szerint állapítja meg.

__/2012. ( ) sz. normatív határozat melléklete

ALAPÍTÓ OKIRAT

1. A költségvetési szerv neve:

Tabdi – Kaskantyú Községek Körjegyzősége

2. Székhelye:

6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9

3. Közfeladata:

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (2) bekezdése alapján ellátja az alapító önkormányzatok működésével, valamint illetékességi területén az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat.

4. Államháztartási szakágazati besorolása

841105 Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi

társulások igazgatási tevékenysége

5. Alaptevékenysége az államháztartás szakfeladat-rendje szerint

841114

Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek

841115

Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek

841116

Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek

841117

Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek

841118

Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek

841126

Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége

841133

Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés

841173

Statisztikai tevékenység

882111

Aktív korúak ellátása

882112

Időskorúak járadéka

882113

Lakásfenntartási támogatás normatív alapon

882115

Ápolási díj alanyi jogon

882117

Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás

882118

Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás

882119

Óvodáztatási támogatás

882201

Adósságkezelési szolgáltatás

882202

Közgyógyellátás

889967

Mozgáskorlátozottak gépjármű-szerzési és- átalakítási támogatása

6. Illetékessége, működési területe:

Tabdi község és Kaskantyú község közigazgatási területe

7. Alapító szervének neve, székhelye:

Tabdi Község Képviselőtestülete

6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

Kaskantyú Község Képviselőtestülete

6211 Kaskantyú, Hunyadi János utca 16.

8. Irányító szervének neve, székhelye:

Tabdi Község Képviselőtestülete

6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

9. Gazdálkodási besorolása:

Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv

9. Vezetőjének megbízási rendje:

A körjegyzőt a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 40. § (1) bekezdése alapján a Képviselőtestületek együttes ülése nevezi ki. A kinevezéshez a Képviselőtestületek mindegyikének minősített többséggel hozott, egybehangzó döntése szükséges.

10. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése:

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 1. § e) pontja és 258. § (1) bekezdése alapján

- a körjegyzőség köztisztviselőjének és ügykezelőjének jogviszonya: közszolgálati jogviszony

- a körjegyzőségnél foglalkoztatott munkavállalók jogviszonya: Munka Törvénykönyve szerinti munkaviszony

11. Jogelődjének megnevezése, székhelye:

Polgármesteri Hivatal 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

Polgármesteri Hivatal 6211 Kaskantyú, Hunyadi János utca 16.

12. Vállalkozási tevékenységének felső határa:

A körjegyzőség vállalkozási tevékenységet nem végezhet

13. Megszűnésének időpontja, vagy pontos feltétele:

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 146. § (2) bekezdése alapján létrehozott közös önkormányzati hivatal alapító okirat szerinti működésének kezdő napját megelőző naptári nap.

     

T a b d i, 2012. április 19.

Fábián Sándor sk.

polgármester

Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége

alapító okiratának módosított 5. pontja

(A 2012. április 26-i együttes ülésre benyújtott előterjesztés kiegészítése)

testületi ülésen kiosztott anyag

5. Alaptevékenysége az államháztartás szakfeladat-rendje szerint

841114

Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek

(Az országgyűlési képviselőválasztással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841115

Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek

(Az önkormányzati képviselőválasztással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841116

Országos, és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek

(A nemzetiségi önkormányzati választással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841117

Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek

(Az Európa parlamenti képviselőválasztással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841118

Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek

(Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841126

Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége

(A körjegyzőség ágazathoz nem köthető igazgatási tevékenységével kapcsolatos bevételeinek és kiadásainak tervezése, elszámolása)

841133

Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés

(Az adó megállapításával, beszedésével, nyilvántartásával, végrehajtásával, visszatérítésével, kiutalásával és ellenőrzésével kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

841173

Statisztikai tevékenység

(Statisztikai adatok felvételével, feldolgozásával, tárolásával, átadásával, átvételével, ellenőrzésével, szolgáltatásával, közlésével, valamint közzétételével kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882111

Aktív korúak ellátása

(Az aktív korú személyek és családjuk részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres szociális segéllyel, valamint foglalkoztatást helyettesítő támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882112

Időskorúak járadéka

(A megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres járadékkal kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882113

Lakásfenntartási támogatás normatív alapon

(A szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával összefüggő rendszeres kiadásaik viseléséhez, jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882115

Ápolási díj alanyi jogon

(A tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére, jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén biztosított rendszeres anyagi hozzájárulással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882117

Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás

(A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak számára folyósított pénzbeli ellátással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882118

Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás

(Jogszabályban meghatározott kiegészítő gyermekvédelmi támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882119

Óvodáztatási támogatás

(Jogszabályban meghatározott óvodáztatási támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882201

Adósságkezelési szolgáltatás

(A szociálisan rászorult személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott adósságkezelési tanácsadást és adósságcsökkentési támogatást magában foglaló, lakhatást segítő ellátással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

882202

Közgyógyellátás

(A szociálisan rászorult személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén az egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadások csökkentése érdekében biztosított hozzájárulással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

889967

Mozgáskorlátozottak gépjármű-szerzési és- átalakítási támogatása

(A súlyos mozgáskorlátozott, tömegközlekedési eszközt igénybe venni nem képes személyek közlekedési hátrányának kompenzálását célzó évi egyszeri közlekedési támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások tervezése, elszámolása)

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

előterjesztés

(Tabdi és Kaskantyú Község Képviselőtestülete 2012. április 26-i együttes ülésére)

Tárgy: Körjegyzői pályázat kiírása

Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzőségének 2012. július 1-i alapításával a létrejövő körjegyzői hivatal vezetésére körjegyzőt kell pályázati eljárás útján kinevezni.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 40.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint a körjegyzőt a képviselő-testületek együttes ülése nevezi ki. A körjegyző kinevezéséhez a körjegyzőséghez tartozó képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott egybehangzó döntése szükséges. A körjegyzőség munkájával kapcsolatos kérdésekben szükség szerint a képviselő-testületek együttes ülésen határoznak. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 39. § és 247. §-ai határozzák meg a munkakör betöltésének feltételeit.

A fenti jogszabályi előírások figyelembe vételével készült el a pályázati kiírás.

Javasolom, hogy a Képviselőtestület a pályázati kiírást az előterjesztés szerint fogadja el.

HATÁROZAT tervezet

Tabdi Község Képviselőtestülete a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 39.§ és 247.§-aiban, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 40.§ (1) bekezdésében foglalt jogszabályi előírásokra, valamint a képviselő-testületek között körjegyzőség alapítására és fenntartására létrejött megállapodásban foglaltakra tekintettel:

  1. Tabdi - Kaskantyú Községek Körjegyzősége körjegyzői állásának 2012. július 1. napjától történő betöltésére e határozat melléklete szerint pályázatot ír ki,
  1. felkéri a polgármestert, hogy a pályázatot a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv részére a törvényben előírt közzétételi kötelezettség teljesítése céljából továbbítsa,
  1. a pályázati kiírással kapcsolatos előkészítő tevékenység ellátására a székhely Tabdi község polgármesterét bízza meg azzal, hogy a körjegyzői pályázat elbírálására – Kaskantyú és Tabdi Képviselőtestületének együttes ülésére – benyújtott előterjesztést Kaskantyú község polgármesterével történt egyeztetés alapján nyújtsa be.

Felelős: polgármester

Határidő: a 2. pont végrehajtására 2012. május 10,

a 3. pont végrehajtására 2012. június 15.

_/2012. ( ) sz. határozat melléklete

KÖRJEGYZŐI PÁLYÁZAT

Tabdi és Kaskantyú Község Képviselő-testületei pályázatot írnak ki a 2012. július 1. napjától alapított körjegyzőség körjegyzői álláshelyére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidős

A vezetői megbízás időtartama:

A vezetői megbízás határozatlan időre szól

A munkavégzés helye:

Bács-Kiskun Megye, 6224. Tabdi, Kossuth Lajos u. 9. és 6211 Kaskantyú, Hunyadi János u. 16.

Ellátandó feladatok:

A körjegyzőség vezetése, munkájának szervezése, a körjegyzőség vonatkozásában a munkáltatói jogkör gyakorlása, a képviselő-testületek és a polgármesterek munkájának segítése, jegyzői hatáskörök gyakorlása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény rendelkezése szerint

Pályázati feltételek:

Ø Magyar állampolgárság,

Ø Cselekvőképesség,

Ø Büntetlen előélet,

Ø Igazgatásszervezői, vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés, vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés,

Ø Jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy az OKV elnöksége általa teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés,

Ø Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

Ø Legalább kétévi közigazgatási gyakorlat.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

Ø Jegyzői munkakörben eltöltött legalább 3 év vezetői tapasztalat,

Ø Gyakorlott szintű számítógép ismeret,

Ø B kategóriás jogosítvány, saját gépjármű.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

Ø A közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók személyi irataira és a munkaügyi nyilvántartásra, a közszolgálati alapnyilvántartásra és közszolgálati statisztikai adatgyűjtésre, valamint a tartalékállományra vonatkozó egyes szabályokról szóló 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti önéletrajz.

Ø Iskolai végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata,

Ø 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,

Ø Nyilatkozat a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség vállalásáról,

Ø Nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik, és arról, hogy hozzájárul-e a pályázati anyag nyilvános ülésen történő tárgyalásához.

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2012. július 1.

Próbaidő: 3 hónap

A pályázat benyújtásának határideje: 2012. május 31.

Pályázat benyújtásának módja:

A pályázatot zárt borítékban „Körjegyzői pályázat” felirattal Tabdi Község Polgármesteréhez (6224 Tabdi, Kossuth Lajos u. 9) lehet személyesen, vagy postai úton benyújtani.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat elbírálása együttes képviselő-testületi ülésen történik, melyet megelőzően a két község polgármestere megvizsgál, hogy a beadott pályázatok megfelelnek-e az érvényességi kritériumoknak. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázat elbírálásának határideje: 2012. június 15.

T a b d i, 2012. április 20.

Fábián Sándor sk.

polgármester

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

E L Ő T E R J E S Z T É S

(a Képviselőtestület 2012. április 26-i ülésére)

Tárgy: Polgármesteri Hivatal megszüntető okirata

Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzőségének 2012. július 1. napjával történő megalapításával, a Polgármesteri Hivatalt, mint költségvetési szervet 2012. június 30. napjával meg kell szüntetni.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. §-a alapján az alapító szerv jogosult a költségvetési szervet jogutóddal vagy jogutód nélkül megszüntetni. Az általános jogutódlással történő megszüntetés átalakítással történhet. Az átalakítás lehet egyesítés vagy különválás. Az egyesítés lehet beolvadás vagy összeolvadás.

Összeolvadás esetében az egyesítendő költségvetési szervek megszűnnek, jogutódjuk az átalakítással létrejövő új költségvetési szerv.

A költségvetési szerv megszűntetéséről megszüntető okiratban kell rendelkezni, a megszüntető okiratot az alapító szerv adja ki.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet (Ávr.) 14. § (2) bekezdése szerint a megszüntető okiratban rendelkezni kell a megszüntetés okáról, a megszűnő költségvetési szerv közfeladatának jövőbeni ellátásáról, és meg kell jelölni azt a naptári napot, ameddig a költségvetési szerv utoljára kötelezettséget vállalhat. Tartalmazni kell továbbá a megszűnő költségvetési szerv nevét, székhelyét, a megszüntetésről döntő szerv megnevezését, székhelyét, valamint a megszűnés módját.

Az Ávr. 14. § (1) bekezdése alapján a költségvetési szerv megszüntetését megelőzően az irányító szervnek kell – többek között – gondoskodnia a közfeladat jövőbeni ellátása módjának szervezeti formájáról, az eszközök és források leltározásáért, az éves költségvetési beszámoló elkészítéséért, a vagyonátadás lebonyolításáért felelős személyek kijelöléséről, a feladatok határidőinek meghatározásáról, továbbá a költségvetési szervnél foglalkoztatottakkal kapcsolatos munkáltatói intézkedések meghatározásáról, a határidők kijelöléséről.

A Tabdi Községi Polgármesteri Hivatal a fentiek alapján általános jogutódlással szűnik meg, ésTabdi és Kaskantyú Polgármesteri Hivatalából összeolvadással jön létre Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége. A megszűnést megelőző feladatok felelőse a jegyző, melyek végrehajtásáról június 30. napjáig kell gondoskodni.

HATÁROZAT TERVEZET

(normatív határozat)

Tabdi Község Képviselőtestülete

  1. az államháztartásról szóló 2011. CXCV. törvény 11. §-a alapján a Tabdi Községi Polgármesteri Hivatalt, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervet 2012. június 30. napjával megszünteti. A Polgármesteri Hivatal megszüntető okiratát a határozat melléklete szerint adja ki,
  1. felkéri a jegyzőt, hogy gondoskodjon az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja szerint a Hivatal használatában lévő vagyon, valamint a Hivatal követeléseinek és kötelezettségeinek 2012. június 30-i fordulónappal történő leltározásáról,
  1. felkéri a jegyzőt, hogy a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőit és munkavállalóit a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 58. §-a szerinti, a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlásról tájékoztassa.

Felelős: jegyző (a 2-3. pont végrehajtásáért)

Határidő: 2012. június 30.

_/2012. ( ) határozat melléklete

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT

A megszűnő költségvetési szerv neve:

Tabdi Községi Önkormányzat

Polgármesteri Hivatala

A megszűnő költségvetési szerv székhelye:

6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

A megszüntető szerv neve:

Tabdi Község Képviselőtestülete

A megszüntető szerv székhelye:

6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 9.

A megszűnés időpontja:

2012. június 30.

A megszűnés módja:

Általános jogutódlással (összeolvadással)

A megszüntetés oka:

2012. július 1. napjával körjegyzőség alapítása

A megszűnő költségvetési szerv közfeladatainak jövőbeni ellátása:

A közfeladatokat 2012. július 1. napjától Tabdi-Kaskantyú Községek Körjegyzősége

látja el

Naptári nap, ameddig a költségvetési szerv kötelezettséget vállalhat:

2012. június 30.

T a b d i, 2012. április 19.

Fábián Sándor sk.

polgármester

TABDI KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

E L Ő T E R J E S Z T É S

(a Képviselőtestület 2012. április 26-i ülésére)

Tárgy: Hidroglóbuszon létesített távközlési bázisállomás bérleti szerződése

Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. az elmúlt évben megkereste az Önkormányzatot – melyről korábban már tájékoztattam a Képviselőtestületet –, hogy bérbe kívánja venni a község hidroglóbuszának egy részét, távközlési hálózatban történő bázisállomás létesítésére.

A bérleti szerződés határozott időre 2019. december 31. napjáig szól, majd ezt követően – amennyiben a szerződést bérlő fel nem mondja – újabb 7 év 6 hónappal meghosszabbodik. A bérleti díj összege évi 750.000.- Ft + Áfa, a tárgyi évre vonatkozó számlát január 31-én, vagy azt követően kell bérbeadónak kiállítani, és azt a kézhezvételtől számított 60 napon belül a bérlő átutalja.

Javaslom a Képviselőtestületnek, hogy a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. távközlési bázisállomás létesítését, és a bázisállomásról szóló bérleti szerződést fogadja el.

HATÁROZAT-TERVEZET

Tabdi Község Képviselőtestülete

  1. egyetért a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. részére a tabdi 402/2 hrsz-ú ingatlanán lévő hidroglóbuszon létesített távközlési bázisállomáshoz szükséges rész bérbeadásával.
  1. felhatalmazza a polgármestert a határozat melléklete szerinti bérleti szerződés megkötésére.

Felelős: polgármester

Határidő: azonnal

T a b d i, 2012. április 25.

Fábián Sándor sk.

polgármester

2012. május 02. szerda, 21:18

Tabdi első Községi Majálisa

Tabdi első Községi Majálisán több,mint 150-en vettek részt. Köszönjük az egyesületeknek és minden kedves segítőnek a részvételt.

Képek a majálisról.

2012. május 02. szerda, 21:03

HIRDETMÉNY 2012. május 2.

HIRDETMÉNY

2012. május 2.

Kedves Érintett Lakosok!

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata az elővárosi közlekedési rendszereinek fejlesztésére nyújtott be pályázatot, amely keretében egyebek között több közút, vasútvonal fejlesztését, P+R parkolók kialakítását, intelligens közlekedési rendszerek kialakítását tervezi. Első körben a Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) elkészítésére nyert 401.875.000 forint uniós és hazai támogatást.

Az MT részeként megtörténik a háztartásokban való közlekedési szokások felmérése (háztartásfelvétel), amelyet a tanulmány készítői (az UTIBER-UVATERV Konzorcium) Kecskemét tágabb vonzáskörzetében végeztetnek el.

A háztartásfelvétel a következő települések

háztartásainak egy részében történik:

Akasztó, Bócsa, Bugac, Csengőd, Fülöpháza,

Kaskantyú, Kiskunmajsa, Kocsér, Kunadacs,

Páhi, Soltszentimre, Tabdi, Tiszaug.

A felmérés 2012. május 8-tól 2012. június 2-ig,

keddi és szombati napokon zajlik.

A kérdezőbiztosok azonosító kitűzőt viselnek, a felvételi lapok fejléceiben szerepelnek majd az UTIBER és az UVATERV logói.

A háztartásfelvétel háztartásonként mintegy 30-40 percet vesz igénybe. Magába foglalja a háztartás általános adatainak felvételét (létszám, koreloszlás, a háztartás gazdasági helyzetét felmérő indirekt kérdések pl.: gépjárművel való ellátottság). Ezt követően folytatódik a háztartásban élők utazási szokásait felmérő személyi kérdőívekkel. Amennyiben a kérdezőbiztos látogatásakor nem tartózkodik otthon elég fő a családból, úgy a kérdezőbiztosnak időpont egyeztetés után ismét fel kell keresnie az adott háztartást és befejezni a felvételt.

Az elővárosi közlekedés hatékony fejlesztésének egyik alapja a megfelelő és hiteles mintavétel.

Ehhez elengedhetetlen a lakosság segítőkész közreműködése,

amelyet ezúton is köszönünk.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

2012. április 25. szerda, 17:15

Föld napja a Tabdi Óvodában

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.”

/Szent-Györgyi Albert/

A Tabdi Gyermek Színjátszó Csoport 2012. április 20-án nagy sikerrel mutatta be új darabját, Szeleburdi Amálka címmel.

2012. április 24. kedd, 06:04

Versmondó verseny Tázláron

2012. március 14-én a Tabdi óvoda nagycsoportosaival, „Itt a tavasz!” címmel, részt vettünk Tázláron egy versmondó versenyen. 

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 21