Lányok:
- Czár Dóra
- Bránya Emese
- Hetényi Alexandra
- Fábián Petra
- Kis Edina
- Cseh Melinda
- Varga Petra
- Kis Anett
- Kerékgyártó Adrienn
Felkészítő:
Fábiánné Léder Katalin
Fiúk:
- Bíró Kornél
- Gulyás Richard
- Németh Gábor
- Halász Tamás
- Király Gábor
- Síró Illés
- Bránya Ábel
- Gábor Tamás Szabolcs
Felkészítő:
id.Tóth Imre
Mindkét csapat első helyezést ért el!
Annak ellenére, hogy itthon igazi gyakorlásra nem volt lehetőség a motor hibája miatt, pedig parancsnokunk id.Tóth Imre mindent megpróbált, hogy „életet leheljen" a matuzsálem korú motorunkba.
A versenyen teljesen idegen, kölcsönkért felszereléssel versenyeztünk.
Akasztó tűzoltói adták kölcsön felszerelésüket.
Ezúton is köszönjük a segítséget!
Nem ez volt az egyetlen nehézség amit a gyerekek szenzációsan leküzdöttek.
A lányok csapatából Kerékgyártó Adrienn a mi „régi motorosunk" a verseny előtti napokban történt gerinc sérülése miatt csak szurkolni tudott jönni. Ezt a kötelességét teljesítette is lelkesen és hangosan, segítségül hozván anyukáját Jutkát.
A fiúk csapatából szintén a motoros esett ki Halász Csaba személyében.
Két ezen a területen teljesen új ember került a motorhoz mindkét csapatban, mindketten más posztot töltenek be a szerelések alatt, ezért most át kellett szervezni a teljes csapat felállást.
A lányoknál Fábián Petra, a fiúknál Bíró Kornél ugrott be motorosnak, a két motoros a versenyre gyakorlás nélkül érkezett a fent említet okok miatt, a rajt előtti percekben még Tóth Imre és Vancsura András gyors felkészítést tartott nekik. Ettől lett még izgalmasabb a verseny.
A helyükre beugrottak a tartalékos versenyzőink, akik szintén mindent megtettek a győzelem érdekében.
A két ifi csapat tagjai általános iskolás koruk óta töretlen lelkesedéssel készülnek minden versenyre, Ők összetartásból és egymás segítéséből minden évben „kitűnőre" vizsgáznak.
Szeretnénk ha évente több versenyre is mehetnénk, és megfelelő műszaki állapotú felszerelés állna rendelkezésünkre. Ebben bárki segítségét szívesen elfogadjuk!
A törzs szurkolóink jöttek velünk, szerencsére az idén sem üres kézzel.
A kakaós kalács, pogácsák és a sajtos kiflik sem maradtak otthon, erről gondoskodott Léder Jánosné, Lengyel Pálné, id.Tóth Sándorné.
Köszönet minden csapattagnak a lelkes küzdelemért!